Még szunnyad a szikra a lángok előtt
De lelkemben immár csak hunyó parázs van
Már mindennek vége, de én várom őt.
Még látom az arcán a mosolygó múltat
Még érzem a fényben a csók sugarát
És nem tudom, vágyom e így is az újat
Ha nézem az arcát, szelíd mosolyát
Elmúlt már régen az ifjonti álom
Elszunnyadt mára az őrjítő láz
De mégis, én mindennap újra azt várom,
Hogy fölizzon ismét a hunyó parázs.
Ha vége a létnek, ha elmegyek innét
És látom majd fentről szemében a bút,
Tudnia kell, hogy a szívem övé volt
Lelkemre Ő fonjon sírkoszorút.
5 hozzászólás
Bravissimo!
Ez nagyon szépre sikerült! A ritmusa emlékeztet Petőfi Sándor Szeptember végén című művére (így utólag megszámolva a szótagokat stimmel is), de meg kell mondjam, a tartalom, a képek nálad eegy kicsit jobban tetszenek. Így tovább!
Kalina
Szépen megírt vers.
dejó olvasni 😉 felkelti a figyelmet a tempó 🙂
Gyönyörű, dallamos vers, szép rímekkel. Gratulálok!
azt hittem, h majd én fogom feltalálni a spanyol viaszt azzal, hogy megemlítem a Szeptember végén-t, de nem így lett…tetszik a próbálkozá, az ötlet, hogy egy már ismert, bejáródott vers szerkezetére építs egy új verset, új bőrt húzz a csontvázra…itt-ott mindenesetre bukdácsol egy csöppet, pl itt: “Ha nézem az arcát, szelíd mosolyát”…előre hoztad a rímet az arcát-tal és ez kicsit megbontja a ritmikáját az egésznek…különben tényleg ügyes munka…csak így tovább!