s a kimondhatatlan egész,
Én vagyok a nagyszerű,
felfoghatatlan teremtés.
Én vagyok a kezdet,
az önmagába záródó vég
S én vagyok a jelen pillanat,
a felszín alatti örök tér.
Én vagyok a csend,
és a dal, mely benne száll
Én vagyok az üresség,
hol minden forma áll.
Én vagyok a hang
önmagam szavában
Én vagyok, ki téged hív
örök óhajában.
Én vagyok a létezés
maga az Egy élet
Én vagyok a te
igaz kiléted.
Én vagyok a csepp a tengerben,
és maga az óceán
Én vagyok a levegő
életed sóhaján.
Én vagyok az Erő,
a pártatlan hatalom
Én vagyok a világ
a természet, s a vadon.
Én vagyok az akadály,
a törhetetlen rács
S én vagyok mindig
az áttörő megoldás.
Én vagyok az Út,
s a láb, mely rája lép
Én vagyok a barát,
ki kezet nyújt feléd.
Én vagyok az igazság
a mindenben ott rejlő
A mélységes Létből
fényeket zenélő.
Én vagyok a Most
a pillanat mosolya,
Az örökös változás
állandó folyama.
Én vagyok a hit,
a gonosz s a jó
Elfogadás szellemében
kegyelmes vándorló.
Én vagyok a Szív
a gyógyító szeretet
a téged átható
korlátlan lelkület
Én vagyok a Tudat
az egyszerű gondolat
a tisztelet, s a
reményes hódolat.
Én vagyok tebenned
a határtalan Béke
Egyesült valónknak
páratlan szépsége.
Mindez én vagyok,
és ugyanakkor mégse:
Mert
Én Vagyok, Én Vagyok,
Én Vagyok!
2 hozzászólás
Gratulálok! Az örökkévaló megfogalmazása nem egyszerű dolog, ám neked sikerült! A vége pedig nagyon tetszett!
szeretettel-panka
Köszönöm a hozzászólást!
Üdv. Tyrael