2024. december 13., péntek
    Véletlenül
    Új írás létrehozása Fórum
    elmélkedés

    Újhold

    Zágonyi MónikaBy 24 hozzászólás1607 megtekintés


    Reményt dalolt a csönd a szív mögött;
    hogyan tehette ezt, ki tudja már…
    járhatatlan út talán, de van, ki mégis arra jár,
    s talál is ezt vagy azt kacatjaim között.

    A semmi titka hív az ég fölött…
    legyint a kéz… ugyan, mi várhat ott?
    Oh, de nem lehet sivár, hisz az csak én, magam vagyok,
    s a vágy… a vágy a csillagok közé szökött…

    Szemem kutatja tükre árnyait;
    tekintetedbe vész a lomha tűz…
    Máglya vagy… parázs… a láng ma még a karjaidba űz,
    s körém feszíti égve-lenge szárnyait.

    Teremteném a bút, de mondd, minek?
    Világnyi szenvedély ölel körül;
    érkezik, s akár a Nap, a láthatár alá merül,
    ragyog, s e fényt a végtelennek őrzi meg.

    Share.

    24 hozzászólás

    1. Millali on

      S ha ezerszer élem is át,
      e ragyogó természeti csodát,
      bennem az érzés mindig lángra kap,
      -lehet az est, vagy pirkadat-
      zenélnek láng-szívem húrjai,
      s tudom ezt el kell mondani:
      teremtő, alkotó szép világ,
      csodádat öledben élem át.

      Kedves barackvirág!
      Gyönyörű versedet áhítattal olvastam. Gratulálok!
      Szeretettel:
      Millali

      • Zágonyi Mónika on

        Kedves Millali!
        Szeretem a kedves, verses hozzászólásaidat! Mindig nagyon szépen fogalmazol… olyan, mint egy igen jóleső visszhangja a versnek 🙂 Ezen keresztül érzem, hogy sikerült eljuttatni hozzád a mondanivalómat…
        Nagyon köszönöm!!!
        Szeretettel: barackvirág

      • Zágonyi Mónika on

        Kedves Judit!
        Igaz, vannak helyzetek, amikben kicsit bátortalan az ember, ha a reményről, a hitről van szó… Azt hiszem, a kitartás lehet a titok nyitja és ezzel együtt a szeretet is, ami fenntarthatja a lángot, akármilyen nehéznek tűnik egy-egy pillanat.
        Köszönöm, hogy olvastál és örülök, hogy tetszett a versem!
        Szeretettel: barackvirág

    4. Tóni on

      Kedves Mónika!
      Már délelőtt elolvastam ezt a gyönyörüen megírt verset, csak privát okokból eddig nem tudtam írni, de most amikor elolvastam Juditnak adott vélaszodat, akkor egy, az elsők között megírt versem második versszakával válaszolok:
      Van akiről azt mondják,
      az ő szíve olyan, mint egy kőkemény szikla,
      de ha egy szikla oly kemény,
      miért győz mindig a gyenge kis patak,
      miért nem küldi a kemény kő
      a gyengén folyó kis patakot vissza,
      mert a kis pataknak kitartás hite
      és az ő hite, a kitartás forrásából fakad.
      üdv Tóni

      • Zágonyi Mónika on

        Kedves Tóni!
        Szép és fontos gondolatot fogalmaztál meg. Olykor a természet is megmutatja a maga eszközeivel az élet lényeges mozzanatait, csak néha meg kell állni egy kicsit és megfigyelni azt… Így van ez a patak és a kő esetében is, ahogy írtad… Néha nehéz hűségesnek maradni a céljainkhoz, de úgy érzem, érdemes… nagyon is…
        Köszönöm a szép gondolatot, a verses hozzászólást!
        Szeretettel: Mónika

    7. Horák Andrea Kankalin on

      Szia barackvirág! 🙂
      Valahol említettem, hogy leginkább a te stílusoddal tudok azonosulni. 🙂 Most is ez a helyzet, iszom minden szavad, ritmusod és rímed. A mondanivaló magáért beszél, a technikai megvalósítással csillogó koronát helyeztél fölé. Gyönyörű a vers, mélylélektani bravúr. A költői kérdések látszólag hanyagul szólalnak meg, viszont a jelentőségük vitathatatlan és egyedi is.
      A kezdet és a zárás között olyan ív látható, ami először lefelé hajlik, majd fent ér véget. Lerajzolnám, de itt nem lehet. 🙂
      Nagyon szép, a te stílusoddal szólal meg, benne rejtőzik az egész lelked. 🙂
      Szeretettel: Kankalin

      • Zágonyi Mónika on

        Szia Kankalin! 🙂
        Igen, emlékszem, hogy említetted, és nagyon örülök, hogy így van! 🙂 Az pedig különösen jólesik, amit a technikával kapcsolatban írtál… Játszom a technikával, egészen bele vagyok szerelmesedve 🙂 Olykor saját strófákat alkotok; a fenti is egy saját strófa (én találtam ki… lehetne a „védjegyem” 🙂 ). Én is említettem Neked valahol 🙂 hogy 2010 vége felé kezdtem először azzal játszadozni, kísérletezni, hogy milyen is lehetne egy tiszta ritmusú vers (ez volt az Álmodom… veled című). Tetszett a dolog, és úgy döntöttem, hogy optimális keretek között folytatom a játékot 🙂 Persze, egyelőre még én is többet írok az íróasztalfiókomnak, mint amennyit megmutatok az alkotásaimból (olvastam, hogy Te is így vagy ezzel 🙂 ), de az írás határozottan része az életemnek… Lételem ez nekünk, ugye? 🙂
        Úgy látom, hogy nagyon jól érzed a versemet…. a mondanivalót is!
        Nagyon köszönöm mindazt, amit írtál; sokat jelent nekem!
        Szeretettel: barackvirág

      • Zágonyi Mónika on

        Kedves Eszti!
        Örülök, hogy tetszik Neked a versem! A pontozás pedig igazán nem számít 🙂 A lényeg az olvasottság és a kommunikáció az alkotók, olvasók között… ennél fontosabb talán nincs is 🙂 Nagyon köszönöm, hogy olvastál és írtál nekem! 🙂
        Szeretettel: Mónika

    12. pirospipacs on

      Kedves Barackvirág!
      Ismerem verseidet, kivétel a 2012. évieket. Elcsábultam, s lám valóban csodát találtam. 🙂 A hold mindig csábító, az újnak pedig azt mondják, még csodatévő ereje is van. Reményt ad…
      Olyan szépen szövöd a szavakat csokorrá, mintha virágok lennének.
      "Reményt dalol a csönd a szív mögött…" Gyönyörű, mint az egész vers.
      Köszönöm az élményt.
      Szeretettel.
      pipacs 🙂

      • Zágonyi Mónika on

        Kedves Pipacs!
        Kicsit keveset jelentkeztem 2012-ben, ritkán jártam a Napvilágon olvasóként is, alkotóként is… ez most egy ilyen "csendes" időszak 🙂 Persze, ez nem jelenti azt, hogy keveset is írok 🙂
        Nagyon örülök, hogy nálam jártál, és annak főleg, hogy tetszett Neked a versem; köszönöm szépen a kedves szavakat! 🙂
        Szeretettel: barackvirág

    Leave A Reply