Csak pár pillanatnyi a csend,
te máris a lélekbe marsz.
Konspirálsz, küzdesz, vagy bármi
és fájdalmas kínhalált halsz.
Kínod nem értem, vagy mégis?
Minden szavad gyilkos döfés.
Vér serken a gyógyult sebből,
szúrj még egyet! Nehéz kérés?
Mit gondolok? Nem érdekes,
viszlát tegnap, élj a mának!
Hazudtam? Így bűnöm jussa:
Rögtön hóhért kiáltanak…
3 hozzászólás
Szia!
Csupa-csupa fájdalom sugárzik minden egyes sorból, de úgy érzem, ennek nem csak “az a másik” az oka.
A feltépett sebeknél nincs rosszabb, azok mindig nehezebben gyógyulnak, mint az újak…
Ennek a “levélnek” minden sora nagyon súlyos, mivel leírtad, remélhetőleg könnyebb már valamicskével… …azért “azt a” másikat sem irigylem…
Gy.
Igen, igen, ez a helyzet, bár nem látok bele, sehonnan sem lehet könnyű, annyira mélyek a szavaid. Én azért inkább Veled vagyok 🙂
Hanga
Drága Leslie
Igen elkeseredett, de sajnos igaz a versed, főleg az utolsó sorai. Remélem, ez az életérzés a múlté!
Ölellek:Kriszti