Szellőként még szórakoztat,
hajat borzol, sapkát rángat,
pocsolyába tíz kört rajzol,
szembe esőgyöngyöt, port szór.
Széllé, hurrikánná válva
belemarkol minden házba,
cserepet bont, tetőt rongál,
kidőlt fáktól tarka a táj.
Kukából minden kihullik,
éhező és kutya túr itt.
Ha a nap süt, s nem fúj tovább,
nem taszít már semmit odább.
Orkánkabát nem véd tőle,
nem alszol redőny-zenére.
Bosszút rajta mégsem állhatsz,
vesztessé tesz ez a párharc.
Elterelve a figyelmed,
párodtól kaphatsz kegyelmet,
aki odabújik hozzád,
s legyőzi a riadalmát.
Suttogva csak annyit lehel:
„hajnalig nem engedlek el,
kit érdekel, szél mint tombol,
szívünk lángoljon a vágytól!”