Nem lesz nekünk soha nyugtunk
A szőkeségtől kedvesem!
Hiába nem kell már neked
Nem ért a szóból ő sosem!
Állandóan próbálkozik
Közénk állni szerelmem!
Miért nem tud veszíteni
Mi kettőnket békén hagyni?
Van családja, beteg férje,
Ki szeretné, ha szeretné!
Van két lánya kik, szeretik
A mieink gyűlölik!
Nevelt fia hozzá fordul,
Ha valamit szeretne!
Maradjon hát családjánál,
S unokáit szeresse!
Ne más ember családjába
Piszkítson, van sajátja!
Inkább otthon takarítson
Van ott szennyes épp elég!
Hiába a sok kamu reg
Felismerlek akkor is!
Barátságodból sem kérünk
S ne zaklassad férjemet!
Bizony nekünk nem hiányzol,
Az életünkből szőkeség!
Te viszont a hiányodat
Oldd meg mással szőkeség!
2 hozzászólás
Érezni, hogy nem versnek készült.
Nem is akartam eredetileg sehová ezt a verset berakni csak magamnak szántam. Sajnos a hölgy nem fér a bőrébe, talán egyszer már magába száll és békén hagy minket!