Már ágyaztak a fák az avar-takarókkal. A sűrű
éjben fátyolként ült ágról-ágra a furcsa
érzés; távoli volt, zajos és rideg. És veresedve
vassólymok szálltak zsákmányra kutatva a rétek
és erdők békéjét bántva. A házakat béna
félelem ülte meg; álmos ijedséggel kaparászva
eszmélt fel nő, férfi, gyerek. Vadak és madarak, föld
és ég, élő és holt forgott véres időben.
Kongtak a régi harangok, fájtak a hangok is egyre.
Égtek a házak, a kertek, a gyárak, s bennük a gépek,
lángoltak rétek, s erdők, szántók, s legelők is.
Szólt a Halál, és új aratómunkásai jöttek;
torzak voltak, mocskosak és veszedelmesek. Újból
megremegett az a fegyvert tartó kéz, ami addig
földet művelt, vagy kenyeret gyúrt, nőket ölelt és
gyermekeket védett. Apa volt vagy csak fia annak.
Zörgött, dörgött és ölt minden tárgy, ami fegyver,
és aki akna-vetésbe került, gyorsan learatták.
Vége. A csend feszül ott körülöttük, mint temetetlen
testek a harcok után. Elkésett őszi eső jött,
s rommálőtt szigetekként némán áztak a házak
bús maradékai; vérpatakokban a béke nagy ára.
Holtak szívén nem gyűlik többé harag; élő,
lázas örökségünk lett: emlékezni a múltra.
Hajdúnánás, 2005. szeptember 17.- 2006. június 26.
3 hozzászólás
Plasztikus.Gratulálok,fiatal korod ellenére jól ráérzel a történelmi hangulatra.Biztos hogy van vénád(költői)
Ugye nem véletlen, ha Pilinszky jut az eszembe…? Harbach 1944, Ravensbrücki fák… Gratulálok, ügyes rájátszás. A vers egyébként önmagában is megállja a helyét, nagyon is meg!
Üdv
Zsázsa
Kedves D. Tamás!
Ezen a nyáron is ellátogattam Hajdúnánásra. Eddig kétszer jártam ott… megigéző, számomra legalább is. Ahogy felidéztem a helyet, mintha ott lettem volna egy felidézés közben, mely a múltról szólt. Nagyon hangulatos, érzékletes. Csak ilyet kérek még! 🙂
Köszönöm.