Pistike megharagudott, mert az édesanyja spenótot főzött, amit ő utál, és ezért megbünteti a mamát, akinek ő az egyetlen drága kincse, ahogy mondani szokta. Igen, de ha ő ilyen nagyon sokat ér, akkor miért csinál a mama spenótot? Ovis táskájába bepakolt két őszibarackot, egy kis csokit, egy banánt és útnak indult. Mire a mama hazaér a boltból, addigra ő már hét határon is túl lesz. Amint mendegélt az úton, összetalálkozott Annácskával, aki megkérdezte tőle, hogy hová megy.
– Ha tudsz titkot tartani, akkor megmondom.
– Becsszóra tudok.
– Jó, akkor megmondom, hogy világgá megyek.
– Miért?
– Azért, mert a mama spenótot főzött, amit utálok.
– Nincs más ennivalótok?
– Van, de akkor is.
– Igazad van. Várj egy kicsit, én is jövök.
– Te miért?
– Mert a fodros szoknyát akartam felvenni, de anya azt mondta, hogy az már piszkos és beteszi a mosásba.
– Piszkosan akartad felvenni?
– Nem is piszkos, csak mondja. Jó, egy kicsit beletöröltem a kezem, de akkor is, azt akartam felvenni és kész.
Mentek, mendegéltek, majd Annácska megszólalt: éhes vagyok.
– Nem hoztál magaddal ennivalót?
– Hát persze, hogy nem. Láthatod, hogy nincs nálam semmi.
– Na, jó, kapsz egy barackot, mert abból kettőt is pakoltam.
Folytatták az útjukat, de egy kis idő után Annácska ismét éhes lett.
– Jó, megosztom veled a banánt és a csokit is.
– Mit csinálunk, ha minden elfogy?
– Nem tudom.
– Nekem már nagyon fáj a lábikóm. Haza szeretnék menni.
– Akkor menj!
– Gyere velem te is, mert egyedül nem találok haza.
– Nem megyek.
– Olyan undok vagy.
– Te vagy undok.
– Utállak.
– Én is.
Tán még folytatták volna a veszekedést, ha nem tör ki a vihar. Gyorsan egy fa alá szaladtak, de oda is befolyt az eső, így aztán bőrig áztak. Lehűlt a levegő és egyre jobban fáztak. Most már Pistike is azt gondolta, hogy talán jobb lenne otthon, sőt már akár a spenótot is megenné. El is indultak, de hiába mentek, nem találtak haza. Ismeretlen helyen jártak és már be is esteledett. Féltek, fáztak, elálmosodtak és meg is éheztek, de nem volt hová lehajtani a fejüket. Ó, csak még egyszer otthon lehetnénk! – szakadt fel a sóhaj szinte egyszerre mindkettőjükből. Ebben a pillanatban egy fénycsóva érte el őket és hallották, amint a szüleik kiáltották, hogy megvannak, hála Istennek, itt vannak mind a ketten.Várta őket otthon a jó meleg fürdő, az illatos mézes tea kaláccsal, az ágy és a pihe-puha takaró. Pistike könnyek között kért bocsánatot, amire édesanyja azt mondta: nem haragszom, tudom, hogy tanultál belőle, ez az egész csupán egy nyári kaland volt.