A sci-fi múltjában a jövője

Igaz ugyan, hogy minden olvasó nemzedéknek megvan a maga kedvenc műfaja, de nincs olyan olvasó korosztály, amelyik ne tisztelegne a sci-fi nagy alkotói előtt. Legyen az Jules Verne, Stanislav Lem, Isaac Asimov Philip K. Dick, vagy Magyarországon éppen Zsoldos Péter és Nemere István. A műfaj varázsa abból ered ma is, hogy olyan világokat és technikákat mutat be, olyan világba kalauzolja el az olvasót, amit a kor embere legfeljebb szebb álmaiban tudna csak elképzelni.

A tudományos-fantasztikus irodalom alkotói kapukat és ablakokat tárnak ki előttünk, hogy betekintést nyerhessünk saját agyuk elvarázsolt kozmoszába. Vagy máséba. Mesés erők birtokosai lehetünk egy-egy könyv, vagy könyvciklus erejéig. Mindezek ellenére sokan, hozzáértők is mondják: hiába jött a „reneszánsz”, ha az írások színvonala összességében rendkívül megcsappant. Az, hogy ehhez még a színvonalas terjesztés visszaesése hozzájárult-e, legalábbis kérdéses. Pedig úgy látszik, az utóbbi években a kereslet megnőtt. Vajon a kiadók miért nem látnak a nívós sci-fiben üzletet?

Az elmúlt évben újra elindult a hazai viszonyok között kultikusnak nevezhető Galaktika magazin. Színesebb lett a külső, minőségibb a papír, és rengeteg publikáció is került bele, bár szerkezetileg még nem a legtökéletesebb, látszik, hogy hónapról-hónapra küzdi le gyermek betegségeit. Ettől függetlenül (vagy ezzel együtt is?) Magyarországon az újságnak nem csak, hogy versenytársa, de még riválisa sincs. Mégsem gondolom, hogy csak ennek köszönheti a mintegy 15 ezres olvasói közönségét. Nem sokkal a Galaktika újjászületés előtt dobta be a törülközőt az Átjáró magazin, ami hasonló műfajban próbált meg érvényesülni, alig háromezres olvasóközönsége volt és folyamatosan megjelenési problémákkal küszködött. Talán az új szerzői, és kiadói jogszabályok lehetetlenítették el a kis szerkesztőség működését!? „Közös lónak túros a háta” – jegyezte meg A Könyvesbolt (Andrássy út 83) tulajdonosa mikor felvetettem a témát. A tulajdonosnő tudja, honnét fúj a szél, hiszen specialitásuk a hazai és külföldi kiadók fantasy, sci-fi, és egyéb szerepjáték kellékek forgalmazása.
A sciense-fiction irodalommal kilenc kiadó foglalkozik Magyarországon. A 2004-es év legtermékenyebb kiadója az Ulpius volt, de jó eredményeket ért el a tavalyi év egyik meglepetése, az Agave is, ettől kissé elmaradt a GABO, a Szukits, az Inomi, a Vision és Alexandra kiadók. Az Ulpiusnak az persze sokat segít, hogy a többiekétől lényegesen nagyobb büdzsé áll rendelkezésére, ráadásul könyvei többsége a régi Kozmosz fantasztikus könyvek alkotóinak munkáit tartalmazza, amivel egy elég nagy hézagot fed le ezen a területen Az Agave, P. K. Dicken kívül (aki 1982-ben meghalt), sok ma is élő, külföldi krimi-, horror-, fantasy-, sci-fi író igényes alkotásait kínálja meglehetős sikerrel az olvasóknak. – Ezzel talán be is fejezhetjük, az igényesség eddig tartott – mondta A Könyvesbolt tulajdonosa, majd hozzátette: – ami ezeken kívül megjelent, az csak a konc, amin a többiek marakodnak. Az idén már az ötödik hónapban vagyunk, ám a műfaj könyvkiadói csak most kezdenek beindulni: az Agave, Iain M. Banks: Emlékezz Phlebasra; a Szukits, Isaac Asimov teljes SF univerzuma 6.; az Ulpius, A hícsík krónikái (Az Átjáró sorozat 4. része) megjelenésével. A nyomdák eddig pihentek és az idén megjelenő könyvek száma még elhanyagolható.

Hotel Astoria Kávézó.
E valaha csodálatos épületköltemény még működő objektuma találkozásom színtere interjú alanyommal, Nemere Istvánnal. Nem csak a sci-fi rajongói, hanem könyvei alapján valószínűleg jóval többen ismerik az írásain keresztül. Írt 21 férfi álnéven és írt 9 nőin.
A tavaly szolid keretek között, nem körülzsongva, nem ajnározva megült 60. születésnapján túli író azt mondja, hogy a sci-fi regényírás kulcsa, hogy az embereknek mindig is szükségük volt jóslásra. A jövő tudományos világában fantáziájukban elkalandozókat a 20. század második felében nagyon is megbecsülték az olvasók. Nemere István az űrkorszak kezdetén élte – saját szavai szerint – „kamasz korát”, amikor egymást követték olyan tudományos történések, mint az űrhajózás kezdete, a Holdra szállás, ami abban az időben óriási eseménynek számítottak. Úgy látta, hogy a világ olyan gyorsan fejlődik, hogy neki ezt az írásaival valamiképpen le kell tükröznie. Persze, beismeri, hogy örök optimistaként ma sem hisz a világvégében, az apokalipszisban, és ha az újabb jégkorszak be is következik, az az emberiség számára túlélhető (éppen ez utóbbiról írt a nemrégiben a Tóth Könyvkiadónál megjelent 2015 Jégkorszak című regényében is). Nemere szerint mindent, amit Isten engedett nekünk felfedezni, azt használnunk kell, (erről szóló könyve: a Titkos kísérletek a náci birodalomban (2004) Puedlo Kiadó).
A 2015 Jégkorszak, beszélgetésünk kezdetén elő is került a táskájából, mint kiderült, nem csak velem beszélt meg aznapra találkozót, egy francia műfordítót is odavárt.
Több mint 400 könyvet írt, az elsőket még a 60’-70’ években, amikor még a vasfüggönyön átszűrve jutottak csak be hozzánk az információk. Ez az író fegyverekről mesélt nekünk, atom-tengeralattjárókról, a Nyugat fejlett technikáiról, a Földön kívüli lét elképzelt végtelenségéről. És valóban, ha időnként nem sikerül kizökkentenem kérdéseimmel, egy egész regényt írhattam volna én is riport helyett. Úgy kezdjük a beszélgetést, hogy megkérdezem, szerinte a sci-fi retrója kirángatja-e a hazai sci-fi írókat abból a mocsárból ahová a kilencvenes évek elején süllyedtek.
– Nem tudom. Örülnék neki, ha ez sikerülne. Ha a lendület és a lelkesedés visszajönne, biztosan folytatódna. Megmutatni az embereknek, hogy valami felé megyünk, még ha nem is akarjuk. Nem tudom, hogy ezt könnyű lesz- e megtenni, de szeretném. A szerény lépéseim, hogy egyre újabb és újabb jelenkori eseményeket hozok elő, például klónozás, jégkorszak, stb. és amiről az emberek csupa rosszat hallanak: globalizáció, génmanipuláció, azokat természetesnek tüntetem fel, hisz úgy látom, ezek a fejlődés velejárói. De látok egy új törekvést is. A Galaktika című lapnál, ami még egy kicsit visszakanyarodik, miközben már más ösvényeken megy, de próbája összefogni azt az olvasócsapatot, mert szám szerint, nem tudom, hogy ez tömeg-e vagy sem, és akik valószínűleg már kicserélődtek, és fogalmuk sincs, hogy anno a Galaktika mit is jelentett.
– Mi lehetett az oka a lesüllyedésnek?
– Az egyik ilyen ok a politika. Persze nem direktben, hanem átvitt értelemben. A rendszerváltozás lerombolta a gátakat, és Nyugatról minden bejött az irodalomban is. Jó is, rossz is, meg az abszolút rossz is. Én még emlékszem, hogy a 80’-as években úgy figyeltük, hogy ha megjelenik egy jó sci-fi, akkor lecsapjunk rá, és mindenki tudta, ha csak egy címet vagy egy sort idézünk belőle, hogy akkor miről van szó. De a gát megszűnésével tömegesen árasztották el a boltokat olvashatatlan és bugyuta könyvek (persze voltak és vannak igazi gyöngyszemek is), ráadásul olyan mennyiségben, hogy az olvasni vágyó ember tulajdonképpen anyagilag sem bírta, bírhatta, ha mindent el akart olvasni.
– Lehet-e a sci-fi irodalom hanyatlásának az is az oka, hogy a dolgok nem úgy történtek meg, ahogyan azt évtizedekkel korábban a fikciókban megírták?
– Ez is benne van, nyilván. Nem is kell messzire mennünk. A 60’-70’ években virág korát élte egy tudomány, amit úgy neveznek, hogy futurológia. Sok híres egyetemen katedrái voltak ennek a „tudománynak”, és ott vidáman előadtak futurológus professzorok, és a diákoknak sikk volt futurológiát tanulni. Egyre-másra születtek a nagy jóslatok, könyvek, hogy mi minden lesz 2000-re. A ’70-es évek elején többen például fogadásokat is kötöttek, de nem arra, hogy lesz-e emberi bázis a Holdon, hanem, hogy ott angolul vagy oroszul fognak-e beszélni. Nos, azóta ez a tanszék mindenhol megszűnt, vagy legalábbis én nem tudok róla, hogy bárhol a világon futurológiát oktatnának, és egész nagy bukásnak bizonyult, mivel a jóslatok nem váltak valóra. Ami egy kicsit engem is idegesít, mert nem történnek olyan gyorsan a dolgok, mint ahogyan azt mi szeretnénk. Ezért kénytelenek vagyunk tudatosítani magunkban, hogy ami történik, nem megy olyan gyorsan. Mert bármilyen gyors is a technológia, maga az ember, akinek leggyorsabban kellene változnia az, aki a leglassabban változik.
– A kiadók mennyire segítik az író munkáját?
– Sokféle mód van, ahol segíthetnek, és sok, ahol akadályozhatnak. A kiadók is észrevették, hogy van igény azért erre a műfajra és ennek keretében a legkülönbözőbb olvasókra szállnak rá. Ezért van, hogy nekem ki kell elégítenem bizonyos igényeket, és időnként női állnéven kell nőknek szóló könyveket írnom. Persze, valamilyen szinten az olvasók is jelzik, hogy mire van szükségük, és ennek függvényében írok én is. Így születtek a jégkorszakról és a génmanipulációról írt könyveim is. Sokszor nem is az én ötletem alapján, hanem a kiadók kérésére.
– Van most ilyen ötlet születőben?
– Nem rég kerestem fel egy kiadót, egy ötletemmel. Folyamatosan tartom a vasakat a tűzbe; úgy is szoktam mondani, hogy elvetem, eldugom a kis magokat, aztán valahol csak kikelnek. És ha az egyik kiadónak nem kellenek, átviszem egy másikhoz, nem csak a sci-fi műfajban. Vannak ilyen ötletek, amikkel már két-három éve házalok. Sajnos nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy több hónapig dolgozom valamin, ami aztán nem kell senkinek.

Galaktika, galaktika
Azt már tudjuk, hogy van még miből merítenie az alkotónak. Azt is, hogy mind a kiadók, mind az olvasók látnak benne fantáziát, de akkor miért lett vége mégis a régi Galaktikának? Ebben a kérdésben Trethon Judithoz fordultam segítségért. Aki annakidején szerkesztője volt a legendás magazinnak, és szervezője minden Galaktika megmozdulásnak, találkozásnak szerte az országban. Jelenleg a Blikknél dolgozik rovatvezetőként, és az új Star Wars epizódhoz készül egy anyaggal, ezen kívül kritikákat készít, cikkeket ír színészekről és cicákról. Részt vesz sci-fi találkozókon, és Ő szokta összeállítani a versenyek kérdéseit. Fordításokat is készít könyvekről, és igen ritkán csak a maga és a barátai szórakoztatására sci-fikből.
A belvárosi lakásban, ahol az interjúra sor került, padlótól a mennyezetig rendezett sorokban irdatlan mennyiségű könyv sorakozott a polcokon. Bizonyítván, hogy a sci-fiction, műfaja nem ma keletkezett, de ma is létezik.

– Az internetes kereső a „Trethon Judit” szókombinációra 214 magyar nyelvű találatot adott. Az Ön neve mindenhol ott van, aminek köze van a sci-fihez. Hogy kezdődött ez a szerelem?
– Azt nem tudom, de tizenöt-tizenhat éves koromban, amikor a korombeli lányok mind a pöttyös, és csíkos könyveket olvasták, én már akkor a tudományos fantasztikumokért rajongtam. Elsősorban Verne és Lem került a kezembe. Aztán alakult is egy egyesület, ahol előadásokat tartottak írók és kritikusok. Az alsó korhatár tizennyolc év volt, de nekem sikerült protekcióval bejutnom. Rendszeresen voltak filmvetítések is. Ezt csak azért mondom, mert filmrajongó is vagyok.
– Hogyan emlékszik a Galaktika magazin indulására?
– 1972-ben a Móra kiadó gondozásában jelent meg először. Akkor még nem Kuczka Péter volt a főszerkesztője. Eleinte főleg a tudományos írások kerültek bele, de később az én hatásomra lágyabb alkotások is teret kaptak (nem kellett hozzájuk műszaki szótár), ami azért volt jó, mert így a női olvasók is a kezükbe vehették, vették a Galaktikát. Addig főként műszaki beállítottságú fiatalok olvasták, de mások is a megvásárolták, hiszen ekkor 60 ezres példányszámban fogyott a Galaktika.
– Ha ekkora olvasótábora volt, még is, miért szűnt meg?
– Miután változtak a politikai helyzetek, és Kuczka Péter lehetett főszerkesztő, éreztem, hogy minden meg fog változni. Már akkor is nagy szám volt, pedig még csak huszonegy éves voltam és mivel minden Galaktika találkozón részt vettem sok barátot gyűjtöttem és az emberek az én nevemet jegyezték meg. Így mikor leveleket kaptunk az olvasóktól és a találkozók résztvevőitől, nekem több levelem jött, mint Kuczka Péternek. Ez nem tetszett a főszerkesztő úrnak, és az első adandó alkalommal ajtót mutatott nekem. Eljöttem, és a Galaktika magazin színvonala esni kezdett. Olyannyira, hogy alig hatezres példányszámban nyomtatták már, és annak is a fele remittenda volt. A Móra pedig – minthogy nem ellensége saját magának – ilyen körülmények között egy idő után már nem vállalta a magazin kiadását.
– Ma mire harapnak jobban az olvasók? Még mindig a retró a sláger vagy az újakat is szeretik?
– Asimov és Lem mind a mai napig siker. Csak meg kell nézni az utcai könyvárusoknál, a pulton mindkettő könyvei ott vannak. Az újak még nem olyan nagy slágerek, bár sok a könyvszerkesztők hibája is ebben, mert nem tudják, mit vesznek a kezükbe. Ugyanúgy állnak hozzá, mint bármelyik másik műfajhoz.
– Nemere István azt mondta, hogy bízik a magyar sci-fi újbóli feltámadásában. Ön szerint van erre esély?
– Azt kell, hogy mondjam: én most elég kényelmes helyzetben vagyok. A Galaktika magazin, még ha nem is olyan formában, mint ahogyan azt én el tudnám képzelni, de újra elindult. A könyvkiadók egymás után jelentetik meg a fantasztikus könyveket, és nekem nincs más dolgom, csak ülni és olvasni. Szerintem a sci-finek biztosan van jövője. Az új Galaktikától is felhívtak telefonon, hogy újra indul, és ha van kedvem, akkor szívesen látnak. Először nagyon örültem, majd megkérdeztem, hogy kikkel kellene együtt dolgoznom, és mikor megtudtam, mondtam, hogy köszönöm szépen, de inkább nem. De szívesen adok nekik tanácsot, segítséget, ötletet, ha elfogadják.

Ebben a kérdésben, még lehetne mit fejtegetni. Megkeresni az új Galaktika magazin mostani szerkesztőit és megkérdezni tőlük, hogy van-e elképzelősük arról, hogy mit csinálnak? Törekednek-e arra, hogy megint 60 ezres legyen a példányszámuk? De ez egy másik történet.

A sci-fi könyvkiadás területéről én az Agave kiadót választottam, és onnan is Varga Bálint ügyvezető igazgatót. Amikor telefonon egyeztettem vele, még nem tudtam, hogy egy valódi rajongóval állok majd szembe. Talán ez a tény, és az, hogy nem egyedül van biztosítja, hogy lesznek igényes kiadványok, lesz még jó sci-fi a hazai könyvpiacon. Tőle is azt, hallottam, amit eddig mindenki elmondott, hogy a hazai sci-fi irodalom azért tart itt, mert mi vagyunk a gagyi-ország, ahol a Tesco gazdaságos olcsó kiadványok jobban fogynak, mint az igényesen fordított, és szerkesztett könyvek.

– Ön választja ki az Agave profilját, ön dönt arról, hogy mit adjanak ki?
– Igazából a megállapodás az, és ez szokatlan a többi kiadóval szemben, hogy mi a főszerkesztővel együtt hozunk döntéseket. Mi vagyunk azok, akik a kiadó irányvonalát meghatározzuk egy irányba. Egy kiadvánnyal csak akkor foglalkozunk, ha mind a ketten egyetértünk vele. A sci-fi is úgy került képbe, hogy felvetettük, hogy hiányoznak zsánerek, hiányoznak nagy kedvencek, és hogy ez vajon miért van így, és hogy lehet az, hogy ezeket, ha vannak is, olyan minőségben adják ki, ami nem jó.
– Philip K. Dick egy elég jó iránynak tűnik, miért őt választották?
– Teljesen véletlenül. Ez a Magyar könyvkiadás legnagyobb rejtélye, hogy a világ egyik legnagyobb sciense-fiction szerzője minden kiadónál megbukott, még a Móra kiadónál is. Mi úgy gondoltuk, hogy ennek két oka lehet, az egyik, hogy nem jó könyvet választottak, a másik, hogy olyan minőségben tárták az olvasó elé, ami nem egy felhasználó barát, vagy ízléses dolog. A Valhalla Páholy kiadta a Szárnyas fejvadászt movie tying ként, ez is egy hibás, valószínűleg kiadói döntés volt, és utána nem foglakoztak többet Dickkel. Mikor a kiadót létrehoztuk, Csurgó Csaba (főszerkesztő) ötlete volt, hogy próbálkozzunk meg az Ember a fellegvárban -nal, ami egy olyan kultikus mű, ami egyfelől a sci-fi olvasókat másfelől a kortárs irodalom szeretőket is érdekelheti.
– Van még ilyen jelentőségű mű a kiadó tarsolyában? Lesz-e fejős tehén Dick-ből?
– Fejős tehén? Hát, megmondom őszintén, Dick nem az. Akkor lehetne, ha a könyveiből ötezer példány felett adnánk el. Persze így sem panaszkodunk, és a könyvhétre is természetesen – több más mellett – egy újabb Philiph K. Dick regény kiadásával készülünk. Az ezer-ezerötszázas olvasótábor könyvenként azért megvan, ami nagyon stabil, és ha alig észrevehetően, de nő is. A Hamilton sorozatunk is nagyon sikeres, aminek én egyfelől nagyon örülök, az már máskérdés, hogy én nem, olvasom ezeket a könyveket.
– Mi a véleménye a hazai sci-firől?
– Tragikus, ez így nem jó. Ez azonban egy összetett kérdés. Első sorban az, hogy ennek mi az elfogadottsága az irodalom részéről? Egy elefántcsonttoronyban éltünk, Német mintára adtunk ki könyveket, és a sciense-fiction mindig is ilyen lekezelt műfaj volt, ez ma sem változott. Sőt a pazar Kozmosz fantasztikus könyvek, a remek Galaktika, utána a GBK a szocializmus alatt is egy lekezelt műfaj elemei voltak. Azután jöttek a 90’évek, amikor megkezdődött a szabadrablás. Boldog-boldogtalan nekiállt sci-fit kiadni anélkül, hogy értettek volna hozzá. Pedig látniuk kellett volna, hogy kik hiányoznak, kiket adtak ki érdemtelenül, kiket felejtettek ki, miért felejtették ki, akik mind a sci-fi, mind a szépirodalom számára fontosak lehetnek. És meglehet nézni, hogy még most tizenöt évvel a rendszerváltás után is sorra buknak bele óriási kiadók neves írók sikeres könyveibe. Még az Ulpius kiadóra is panaszkodnak az olvasok, hogy amiket kiad, azok drágák, csúnyák, és az antikváriumban is megkaphatóak.
– Az Agave kiadónál milyen az írók és a kiadó közti viszony?
– Nagyon rendezett. Több íróval személyes kapcsolatban állunk, Saylorrel, Blockkal, Lehaneel, és a többiekkel. Rendkívül segítő készek, nagyon örülnek, hogy megjelenhetnek Magyarországon.
– És mi a helyzet a magyar írókkal?
– Hát igen, ez egy rendszeresen visszatérő kérdés. Sajnos mindig ugyan azt kell mondanom: folyamatosan kapunk kéziratokat, az elmúlt két évben cirka 35-40-et. Ezekből pontosan három volt olyan, ami úgy ahogy elfogadható volt. Egy volt profilba vágó, egy volt olyan, ami nem vágott profiba, de nagyon jó volt, ezt jeleztük is a szerzőnek és el is küldtük egy másik kiadóhoz, ahol azóta már meg is jelent. És van egy harmadik, ami ugyan csak nem vág profilba, de nagyon jó, és elgondolkoztunk azon, hogy foglalkozunk vele. A magyar szerzőkel az a baj, hogy nem tudnak írni. Alulolvasottak, alulműveltek, és olyan dolgokkal foglakoznak, amihez semmi közük. Az, aki világéletében itt élt Magyarországon, az ne írjon Amerikáról, olyan városról ahol még sosem járt, olyan utcákról, amik nem is léteznek és olyan dalokat idézve, amiknek nem tudják leírni helyesen a címét. Nem tudnak karaktert építeni, nem tudnak cselekményt generálni. Mi lennénk a legboldogabbak, ha végre kapnánk valami olyat, amire azt mondhatnánk, hogy húú de jó!
– Ön szerint van esély arra, hogy a sci-fi jobb helyet foglaljon el a hazai könyvpiacon?
– Addig, amíg a könyvpiacon sci-fi könyv kiadására vagy kultúr kiadók, vagy megélhetési kiadók adják a fejüket, addig biztosan nem. Nagyon sokan fenntartásokkal fogadták a Galaktika újra éledését, az eladási számaik mindent megcáfoltak, még saját magukat is. Minél többen vagyunk a piacon, akik tisztességesen akarunk foglakozni a sci-fivel, annál nagyobb esély van rá. Nálunk az árakkal machinál mindenki, nem a minőséggel.

Velünk van a baj? (sci-fi olvasókkal, sci-fi rajongókkal) – vonom le a következtetést. Velünk? Akik nem adunk az igényességre, és megveszünk bármit, amiről azt gondoljuk, hogy jó lesz? Pedig mi, olvasók csak izgalmas elgondolkodtató történeteket akarunk, csak egy díszt, amit ha nem is hordunk mindig magunkkal, azért hűen tükrözi egyéniségünket, gondolkodásmódunkat. Tehát ha változást akarunk, először nekünk kellene lépnünk? Bíznunk kellene abban, hogy idővel, mind az írók, mind a szerkesztők, és a kiadók rájönnek, hogy végre van, aki értékeli a munkájukat? Vágyunk az igényességre. Sőt, akarjuk. Hiszen melyikünk ne értene egyet ezzel az állítással: Abban biztos vagyok, hogy a sci-fi nem halhat meg, mert eljön az idő, amikor ez lesz majd ”AZ irodalom” – mondta Nemere István.