Böngészés: szonett
Te vagy, ki boldoggá lopod szívem, ki körbefonsz a hőséget fed(d)ni, nincs nélküled nyár, mindben ezernyi vágyat ölelsz át hűsre…
Lobogó tűznél ülök a szobába’, – s kinézek a tájra – hópihék ágya mindenhol, amerre a szemem ellát csillogó fehér…
Látod, úgy adom neked, hogy mögötted állok, és az én szememben élsz tovább; ha óvod, elsuhan magányod, csodánk a várt…
Vihar közeleg az éj leple alatt, színes faleveleket görget a szél, se embert, se állatot nem kímél… s ha mennydörögni…
Itt vagyunk. Vakít a július, ma hint álmot ősi csóva, ég a napfonat. Leáll az óra, várlak… s a hangodat,…
Magába húz. A mély vizekre vágyom, mint a kis patak, mely óceánt keres, hisz előbb-utóbb ha benne csörgedez, remélt utat…
Messze már a part, a nyílt vizen vagyok hajótörött; az áradat sodorna, hát hagyom magam merülni, s komolyra váltok itt…
Úgy hiányzol! Itt a vesztes február nyomára március mesél virágot, de még a tél az úr, pedig gitárod esdekel, s…
Március felé szaladt a toll amíg a rongy lapom betelt, s papírkosárba hullt a képzelettel; begyűrt a mámba és a…
Zord idő tolul fölém, elönt a fagy de langy kezed deríti most a ráncom és elsimul, hogy többé nem találom;…