Böngészés: szonett
Sírni nem tudok. Beitta nedveim, vizet facsart az átok és a puszta, s ma bennem áradatba gyűlt, elúszta csordulásba csent…
Megint a szürke tél terült a tájra, fák jajongnak, és a földre köd szitál; sötét időnk a lelked úgy kitárja,…
Komolyra vált a szó, hatalma vértez, ám az Éden édes íze most gyötör. A szív kevés, az ember értve érez,…
Bolyong az őszi szél a kertek alján, nyomába rőt levél lohol borúsan; fakóra vált a napnyaláb, ha túlnan egy hűs…
Dúl a nyár, s megannyi tört aranyra már az őszbe csordogál, hiszen forogna. Még maradni kéne itt. Egy zsolozsma úgy…
Szétzilál az élet és bután halok, új erőt nem ír a sorsra vélt világ, mert a porba hull a holt…
Míg fakóaranyba hull a nyár, megint oroz, s a holt virágokat fakasztja; sötét magányba bújik új tavaszra, torz reményt regél…
Bölcs Nyugat Veszni jöttem ím, s karodba omlanék te Bölcs Nyugat, füvedre hull a szirmom, neked pazarlom éveim s a…
Veszni jöttem ím, s karodba omlanék te Bölcs Nyugat, füvedre hull a szirmom, neked pazarlom éveim s e kín nyom,…
Porból vétettünk, s hamuból alkották földünkön élő vitéz őseinket, mindannyian vagyunk esendőek, meghalunk, ha üt az utolsó óránk… Itt élt…