A fiatalság forrása (3.)

– Mi ez a fokozott érdeklődés, Vincém? – kérdezte Margit, miközben elrendezte a férfi takaróját az ágyon. – Nem vagyok én ehhez szokva! – folytatta megjátszott nehezteléssel, arcán fél-mosollyal az asszony. Belül gyermeki ujjongás feszítette a mellét.
– A tompasághoz képest ez már fokozat! – gondolta önirónikusan Vince. Elképesztőnek találta neje átváltozását. Mit elképesztőnek, egyszerűen megmagyarázhatatlannak. Évtizedekig szép csendesen együtt öregedtek. Minden napjuk minden órája ugyanolyan volt, mint az előző napé, egyedül a vasárnapok különböztek a többitől. Jöttek a gyerekek és az unokák. Olyankor felpezsdült az élet, sütés-főzés, rendezkedés, majd közös ebéd, unalmas beszélgetések… Neki legalábbis. Általában az asszony mászkált a vendégekkel, mutogatta a kertet, virágokat, gyümölcsöt szedett az unokáknak, kutyával, macskával játszottak. Tipikus mama volt, mindenkivel szót értett, mindenkit elhalmozott ezzel-azzal… Neki, Vincének maradt a férfiak társasága. Sörözgetés, politizálás, meccsek.
Margit általában vidám, kedves asszony volt, és kiszámítható. Szinte percre pontosan tette a dolgát minden nap. Reggeli 7 órakor, előtte persze a kutya és a macska már megkapta reggeli adagját. A virágok meglocsolva, az udvari járda és lépcső lesöpörve. Még a madarak is kaptak pár marék magot addigra. Reggelente volt is náluk madárkórus, szárnysuhogás, csivitelés… Vince szeretett úgy ébredni, s szerette a kitárt ablakon beáradó nedves föld és növények-virágok illatát. Igaz, ezt még önmagának sem fogalmazta meg, de most… Szokatlanul különös, a reggeli ébredéshez hasonlítható érzés kerítette hatalmába: kezd kitisztulni a kép, de a háttérben még az álom hatása tartja fogva. De melyik az álom?
– Hatásosan ébresztettél rá, hogy nem ismerlek! – válaszolt a férfi elgondolkodva. – Eddig meg voltam róla győződve, hogy igen. – tette hozzá félhangosan, miközben bátortalanul emelte tekintetét a körülötte tüsténkedő asszonyra. Gyönyörű volt. Szeme csillogásán keresztül meleg, mégis pezsdítő erő hatolt Vince lényébe, amitől szíve környékét régen nem érzett boldog borzongás járta át. Annyira ijesztő volt a férfi számára ez, hogy felhördült, némileg visszazökkentve magát kényelmi zónájába.
-Mit művelsz velem, asszony?! Ne boszorkánykodj! – lehet, hogy boszorkány-képzésen vett részt, gondolta, annyi okkult dolgot művelnek manapság, hivatalos engedéllyel. De mikor? Észre sem vette! Igaz, az utóbbi időben mit vett észre egyáltalán?
– Szerinted ez a legjobb módja az ismerkedésnek? – kérdezte Margit, halvány lemondással hangjában. Gondolta, hogy nem lesz sem gyors, sem egyszerű, mégha rá is szánja magát párja az új megközelítésre.
– Miért, te hogyan csinálnád? – dobta vissza Vince a kérdést kicsit sértetten, bár tudta, igaza van a feleségének. Ez annyira képtelen helyzet! Legszívesebben aludna inkább. Talán mikor felébred, ténylegesen felébred, minden ugyanolyan lesz, mint régen. – Mégis, mit vársz tőlem? Egyik pillanatban még éljük megszokott kis életünket, a másikban infarktust kapok attól, hogy egy fruska a feleségem. Ez minden, csak épp nem természetes! – határozott harag dúlt benne. Dühös volt, mert élete párja sarkaiból forgatta ki egyhangú, de biztonságos világát. Ehhez kellene jó képet vágnia?
– Játsszunk! – nevetett rá ezer hófehér fogával a fiatal fruska, Margit 2o éves arcával. – Játsszuk, hogy most találkoztunk először! Én megtetszem neked, kíváncsivá teszlek, ezáltal ellenállhatatlan vágy fog el téged arra, hogy minél többet meg tudj rólam. Kérdezd meg például, hogy mi érdekel engem, mi a hobbim, milyen zenét kedvelek, szeretem-e a mákos tésztát, vagy az oroszkrém-tortát, a verseket, mire gondolok esténként lefekvés után?… Bármit, csak kérdezz, kérdezz!