– Helló Pamela, ébren vagy? – kérdezte, kicsit bátortalanul, mégis mosolyogva Marie. Semmi nesz. Belépett a szobába, s megismételte az előbbi kérdést. Valami morgás hallatszott a hálófülkéből.
– Ki vagy? Mit akarsz? – Marie vidáman serdült, perdült, kivett a szekrényből egy pólót, nadrágot, s Pamela kezébe nyomta.
– Marie vagyok, innen a szomszéd szobából. Érted jöttem, gondoltam felkeltelek. Én is így voltam kezdetben, nem tudtam megszokni a korán kelést, na tessék, bújj bele és menjünk, mindjárt fél hét.
Pamela előbb felháborodott, de Marie közvetlensége, vidám csicsergése, s amilyen kedvesen nyújtotta felé a „munkaruhát”, valahogy elűzte a mérgét. Kivette kezéből, s a fürdőszobába ment felöltözni.
Hamarosan megjelent, hajgumival összefogott hajjal, még mindig kedvetlenül. Marie vidáman belé karolt, s már húzta is magával, hogy időben érjenek.
– Várj, hadd sminkeljem ki magam! – s kirántotta magát Marie kezei közül.
– Ó, arra itt nem lesz szükség! – mondta Marie önfeledten, vidáman. Majd újra belé karolt, s már vitte is lefelé a lépcsőn, vidáman csacsogva közben. Pamela megrökönyödve nézett rá, azt mondja nem lesz rá szükség, ezt mégis, hogy értse? Végül, benn rekedt a kérdés. Amikor meglátta Marie friss, üde arcát, amin egy fikarcnyi smink sem volt, hallotta vidám, csapongó jókedvét… csak nézte a fiatal szőke lányt, s nem értett semmit. Most már, egyáltalán semmit sem értett.
Közben leértek az aulába, ahol nagy csoportosulás volt Miss Mogorva körül, hát oda álltak ők is.
– Marie, Pamela, ti ketten mossátok fel fenn a folyosót, reggeli előtt, azután, majd folytassátok az ebédlővel, aulával! – Marie vidáman intett, s máris megragadta Pamelát, húzta magával a lépcső felé, s egyfolytában csacsogott, csak csacsogott vidáman. Pamela mielőtt feleszmélt volna, máris a kezébe nyomott egy felmosó vödröt, majd a magáét is megtöltötte, s indultak a folyosó végére.
Marie máris nekilátott, közben fütyörészett. Pamela csak nézte, ahogyan vízbe mártja a felmosót, majd a csavaró kosárban kinyomkodja belőle a vizet s törli a folyosót feléig, aztán újra vízbe mártja, kimossa, újra a kosárkába, kicsavarja…
– Látod így! – szólt Marie – te meg a másik felét!
– Én még sosem csináltam – mondta elgondolkodva, s hirtelen bevillant előtte egy kép a múltból…
– Hát most csináld, majd máskor mást kapunk… – ahogy Pamelára pillantott, hirtelen elhallgatott. Egy pillanatig ijedten nézte az arcát, aztán gyorsan folytatta a munkáját. Pamela állt, a múltba révedve, egyre dühösebb tekintettel, aztán belevágta a felmosót a vödörbe, csak úgy loccsant ki a víz szerteszét.
– Hát nem, én nem csinálom! – fakadt ki, s sírva berohant a szobájába. Marie egy ideig nézett utána, aztán folytatta a munkát. Tudtam, tudtam, hogy ez lesz! Szegényke… meg fog változni, biztosan meg fog változni, csak idő kérdése. Hm, csak rám kell nézni, ki hitte volna ezt arról az undok, elkényeztetett kis libáról tíz hónappal ezelőtt?… Még soha nem voltam ilyen boldog!…
Marie gyorsan végzett a folyosóval, elpakolt, s bekopogott Pamelához. Ott találta a pamlagon, sírva. Leült mellé és mesélni kezdte élete történetét. Pamela kezdetben nem is figyelt, de ez a kedves, vidám csacsogás, jól esett a lelkének, aztán lassan felszáradtak a könnyei, s mohó kíváncsisággal hallgatta a dúsgazdag szülők elkényeztetett gyermekének történetét, akinek soha semmi dolga nem volt, soha semmire nem vágyott, mert elhalmozták mindennel, amit pénzzel meg lehetett fizetni, csak éppen szeretetet, törődést nem kapott soha. Aztán kamaszkorában rossz társaságba keveredett, évekig élt a szerrel, mire a szüleinek a fülébe jutott. Az apja kitagadta. Menő politikus volt, ilyen szégyent nem bírt el a tekintélye… Ő meg meg akart halni. Szándékosan túladagolta magát… alig tudták megmenteni az életét. Az édesanyja helyezte el itt, ő küldte ide, s most már tudja, hogy itt akarja leélni az életét.
Micsoda pokol volt az, amin keresztülment ez a gyerek, s most kacarászva, vidáman mesél a történtekről… Pamela nem értette, mi az, ami ekkora változást hozott az életébe.
– Látod, mekkora szamár voltam, hogy meg akartam halni, ilyen fiatalon, hiszen még csak huszonkét éves vagyok. Nagy marha voltam, annyi szent, amikor olyan gyönyörű az élet! – fejezte be Marie, s már rángatta is fel Pamelát a pamlagról, hogy menjenek reggelizni, azután folytatják a takarítást az ebédlőben. Pamela elgondolkodva lépkedett mellette. Honnan ennyi életkedv, ennyi lelkierő, szeretet ebben a fiatal lányban, amikor olyan mostoha gyerekkora… mostoha gyerekkor, nahát, neki is a gyerekkora, pedig hát… nem, ezt nem érti, ezt higgadt fejjel át kell gondolnia… most nem akar erre gondolni, majd máskor… talán majd máskor…
Már a svédasztal előtt álltak. Marie két tányért tett a tálcára, vidáman nézelődött, s már rakta is az ételt a tányérjára. Az egyikre egy darab vajat, aztán a tálkából két kanállal vett a baracklekvárból, a másik tányérra két tükörtojást tett, majd a végén egy csésze kakaót, három szelet kenyeret, s csodálkozva nézett Pamelára.
– Te miért nem veszel, nézd mennyi finomság! – de Pamela csak fintorgott.
– No, gyere leülünk egy asztalhoz, s mondd el nekem, mit ennél? – Aztán kedves csicsergéssel elmondta, hogy ez minden természetes étel, mindent itt maguk állítanak elő, készítik el, ezek rendkívül egészséges élelmiszerek, még a kenyeret is itt sütik. Aztán felkapta Pamela tálcáját, s már menet közben kérdezte, akarod, hogy neked is hozzak ugyanezt? Pamela bólogatott, neki aztán mindegy, neki ugyan mindegy, úgysem bír megenni semmit. A kórházban sem ízlett semmi… ő egészen máshoz van szokva. Mihez is?… Whiskyhez?… Jaj ne, úgy kívánja… Ennie kell, mindegy mit hoz, úgy döntött, most megeszi, aztán meg be kell vennie a gyógyszert.
Marie eléje tette a tálcát, s már hozzá is látott a falatozáshoz. Közben elmondta, hogy mi mindent tanult ő, az elmúlt tíz hónap alatt. Még tehenet fejni is megtanult. Megtanulta a túró a vaj készítését, ez minden itt készült, egye csak Pamela nyugodtan, biztatta, nagyon finom. Pamela csak turkált az ételben, megkóstolta a vajat, de semmi íze sem volt, nem is értette miért dicséri Marie olyan kitartóan. Közben már arról mesél, hogy itt gyümölcsös is van, a barackot is maguk szedték le a fáról, s a lekvárt is maguk főzték, kóstolja csak meg milyen finom. Tyúkok vannak, ellátják a tanya lakóit tojással, a tehenek meg tejjel, tejtermékkel. Majd meglátja Pamela, milyen klassz dolgokat fog itt megtanulni, mennyi mindent meg tud majd maga is csinálni azután is, ha haza megy.
Pamelának már kóválygott a feje, mi mindent kell itt csinálnia. Csak nem fog tehenet fejni?…
Minek jött ő ide? Mi a csodát keres ő itt? Haza akar menni, csak el innen, el innen, minél előbb. Szédült a feje, úgy érezte a hányinger kerülgeti… egyszerre elsötétült előtte minden. Marie csak arra figyelt fel, hogy lefordult a székről.
A kórházban tért magához. Marie ott is mellette ült, aggódva nézett rá.
Jól vagy? – kérdezte, s máris fülig szaladt a szája. Valahogy megnyugtatta a látványa. Olyan erőt, nyugalmat, gondoskodó szeretetet árasztott magából, hogy egy pillanatra azt hitte, angyal. Az ő őrző angyala! Úgy érezte, ha Marie nem lenne mellette, most azonnal csomagolna, s örökre elhagyná ezt a szörnyű helyet.
8 hozzászólás
Jó kis fordulatok kiváncsivá tettél, várom a folytatást:)
szeretettel: Zsu
Örülök, hogy felébresztettem a kíváncsiságod. Ez még csak a kezdet, még sok meglepetésben lehet részed.:)
Várlak a következőnél is.
Szeretettel!
Ida
Kedves Ida!
Jót mosolyogtam amíg olvastam ezt a részt, mert megértettem, hogy mit jelent a regényed címe. Szóval a tanyasi élet lesz a gyógyulás kulcsa? Ezért Pszichotanya?
Kíváncsi vagyok hogy veszik rá Pamelát, hogy dolgozzon, mert aki nem szokta meg a munkát, annak az kínszenvedés. 🙂
Judit
Kedves Judit!
Örülök, hogy rájöttél. Azt hiszem, még rengeteg dolognak ki kell derülnie…
Remélem, kitartasz továbbra is, hátha a végére még megszereted Pamelát…:)
Várlak a következőnél is.
Ida
Kedves Ida!
Remek a folytatás. Egyetlen javítást javasolnék – Nem messze az elején található: „Marie vidáman belé karolt, s már húzta is magával, hogy időben érjenek.” – Nincs befejezve a mondat!”
Szeretettel: Kata
Kedves Kata!
Milyen igazad van. Persze, én tudom hová, de az olvasó nem tudhatja.
Köszönöm Neked, hogy rámutatsz a hibákra, ez is nagyon helytálló.
Csak győzzem javítani, de máris elkezdem.
Örülök, hogy tetszik a történet.
Szeretettel!
Ida
Érdekes fordulat. A két ember jelleme kíváncsivá tesz, hogyan hat egymásra.
Majd jövök még kedves Ida.
Örülök, hogy felkeltette az érdeklődésed, drága Ica.
Várlak szeretettel!
Ida