Mire visszaértek Párizsból, már alkonyodott. Megálltak hát az istállóknál, hogy megnézzék ott van-e Patrick. Nem volt ott, mások etettek. Becsöngettek a lakásába, de otthon sem volt. Visszavitték a kocsit Pierrenek, s azután felmentek vacsorázni. Gondolták, hátha ott találják. Mivel ott sem találták, másnapra halasztották a meglepetést.
Másnap a konyhakertbe mentek dolgozni. A talaj előkészítése már megtörtént. Ezen dolgozott Patrick előző nap. Most kijelölte, mekkora a krumpliföld, a dinnyeföld és mekkora terület jut a többi veteménynek.
Pamela szétnézett. A távolban zöldelltek a végtelen búzamezők, a gyümölcsösben virágba borultak a fák. Beleszippantott a levegőbe. Csodálatosan tiszta volt, egyetlen mozdulatlan, kék illatharang, mely tele volt virágok, zsenge vetések és boldog fák szagával. Pamela arcán széles mosoly terült el, látszott rajta a belső ragyogás. – Itthon vagyok! – mondta félhangon csak úgy magának. Aztán még magában ismételgette sokáig, oly jól esett a lelkének.
Patrick a fiúkat a krumpliföldre vezényelte, ők végezték a krumpli ültetését. A lányok viszont az apróbb magvakat vetették a földbe. Zöldborsót, petrezselymet, sárgarépát, spenótot, zöldsalátát, hagymát duggattak, meg persze voltak magvak, amiket később kellett ültetniük, mint a zöldbabot, uborkát, cukkinit, meg persze a dinnyét, amire majd csak április elején kell sort keríteniük. Dolgoztak szorgalmasan. Pamela éppen újságolta a lányoknak – azoknak akik ismerték Emmát, hogy itt lesz ő is majd a lakodalmi bulijukon, s az is lehet, hogy nem egyedül. Marie nagyon kíváncsi volt rá, hogy tudott Emma beilleszkedni? Micsoda, lovagja is van? Azon is nagyon meglepődött, hogy lefogyott, alig várta már, hogy láthassa. Tehát már sínen van az élete…
Amikor Isabell kijelölte, hová duggassák a hagymát, akkor Pamela és Marie azonnal vállalkozott rá, s kettesben dolgoztak és pusmogtak, nevetgéltek. Marie elmesélte, hogy Max trágyahordásra jelentkezett, amikor megsértődött, hogy nem alhat nála, mikor neki Adelaideet kellett helyettesítenie. Aztán Patrick elmondta, majd belegebedt. Közben egyre odalesett a férficsapat munkájára, mert köztük volt Max is.
– Most megint szabadnapos, és ő is akart jönni, de ahogy elnézem… hát én azt hittem, hogy valami nagyvárosi nyápic alak, közben, nézd, hogy dolgozik. Nem hátrál meg, nem marad le, nem nyafog…
– Jaj Marie, de hiszen te magad is nagyvárosi vagy…
– Jó, jó, nem kell folyton felemlegetni. Én már tősgyökeres tanyasinak vallom magam… – kacagott Marie. Nagyon jó hangulatban folyt a munka, s lassan földbe kerültek a magok is.
Munka végeztével, Tom odasúgta Pamelának:
– Jövök fel vacsorára, s azután együtt elmegyünk Patrichoz. Megbeszéltük.
Kellemes tavaszi este volt, tele rejtelmes illatokkal. Mielőtt még becsöngettek volna Patrichoz, az utca végére néztek. Tom felkiáltott.
– Odanézz! Tető alatt van a házunk. – s valóban a vadonatúj bíborszín cserepek mint szeleburdi gyerekek integettek feléjük. Tomot valami kellemes, jó érzés kerítette hatalmába.– Még két hónap van, mire visszajövünk a nászútról, egészen biztos, hogy kész lesz. Hát hiszen tető van rajta, most már akár esős időben is tudnak dolgozni. No, majd holnap megnézem már közelebbről, meg hátha elkel nekik egy betonkeverő legény – mondta jókedvűen Tom.
Patrick kijött eléjük, meglátta őket az ablakon keresztül.
– No, csak nem a házatokba gyönyörködtök?
– De bizony! – mondta Tom, nem kis büszkeséggel. – Nézd, már tető alatt van. Hát nem fantasztikus.
– Megértelek – veregette hátba Patrick Tomot, miközben betessékelte őket a lakásba. Alighogy helyet foglaltak, Tom belevágott a közepébe.
– Hoztunk neked valamit Párizsból! – közben Pamela előhúzta táskájából a borítékot, s az asztalra csúsztatta, Patrick elé. Nézte, csak nézte a borítékot, aztán kézbe vette, sokáig forgatta nagyokat nyelve, aztán előhúzta az egyik repülőjegyet:
– Párizs – Los Angeles – dünnyögte, majd két tenyerébe temette az arcát. Vállát rázta a zokogás.
Pamela és Tom szótlanul ballagott Tom otthona felé. Rájuk is nagy hatással volt Patrick meghatottsága. Amikor elért a tudatáig, hogy mit is kapott valójában, sokáig meg sem tudott szólalni. Aztán, amikor megköszönte, egyszerre ölelte magához mindkettőjüket, s újra zokogni kezdett. Látták, hogy nem tudják most megbeszélni vele a részleteket, úgyhogy eljöttek. Van még két hét az utazásig, lesz még rá idő.
Másnap délelőtt Pamela észrevette, amint Patrick a parkon keresztül közeledik az épület felé. Eléje ment, üdvözölte, megkérdezte, hogy aludt.
– Izgatottan! – válaszolta Patrick – megyek az irodára elkérni magam Adélaidtól, elintézni a szabadságom… nem igazán tértem még magamhoz… ja, azt a pénzt majd visszaadom, nem fogadhatom el, már a jegyekkel is túl sokat adtatok…
– Patrick, gyere üljünk le egy padra, ugyanis nem mondtunk el mindent tegnap este. – Miután helyet foglaltak Patrik megint izgatott lett, – Mi van még? – kérdezte rémülten.
– Először is nyugodj meg. Másodszor, Adélaide tud róla. A pénzt ne add vissza, azt a néhány ezer dollárt összeadtuk hárman, ami megmaradt, amikor kinn voltunk. Nekünk már úgysem kell. A tiéd… És van még valami… – azután elmondta, apránként adagolva, hogy Pamela házában lesz elszállásolva. Majd a repülőtérre érte megy a kocsi, megkéri Margotot is, hogy menjen ki, mert őt Patrick is ismeri, mióta itt járt náluk a télen. Aztán majd Margot gondoskodik róla, amíg ott lesz, és a sofőr is a rendelkezésére áll. Sőt a fiút is meghívhatja magához, és vendégül látják őt is… és érezze nagyon jól magát. Addig maradhat, ameddig jól esik.
– Egyébként, ez az utolsó esélyed, mert hamarosan eladom a házat, s akkor már nem segíthetek. Élj vele, kérlek. Boldoggá tesz, hogy segíthetek. – zárta mondandóját Pamela.
– Szóhoz sem jutok… nem szoktam én ilyesmihez… – a hangja remegett – igazán megérdemlitek egymást Tommal… csak ennyit tudok mondani… Emberek vagytok, csupa nagybetűvel…
– Te is az vagy, Patrick! Hagyd, hogy kényeztessen egy kicsit az élet. Megérdemled…
– Jaj, majd elfelejtettem – szólt riadtan Pamela – Tom azt kéri, hogy írd össze mielőtt elmész, hogy milyen mezőgazdasági munkák következnek sorrendben, nehogy valamit kifelejtsen amíg távol leszel.
– Összeírom. Köszönöm nektek! Megyek, és megköszönöm Adélaidenak is…
– Patrick, most jut eszembe, felszaladok a telefonomért amíg Adélaidenál leszel. Kölcsön adom egy napra. Beszélj a fiaddal, mondd el neki, hogy utazol… hadd örüljön ő is…
Így történt, hogy Patrick elutazhatott Amerikába, s hat év után, újra láthatta a fiát. Két hétig maradt, s boldogan tért vissza, csupa jó hírrel. A legjobban annak örült, hogy a fiú itt töltheti a vakációt nála. A másik az volt, hogy ő újságolhatta el Pamelának, eladták a házát, s Margotnak is ki kell költöznie május elsejéig.
– Jól mondtad, hogy ez az utolsó esélyem… Mindent köszönök neked Pamela, és Tomnak is, remekül helytállt helyettem is. Adósotok leszek, amíg élek.
– Nem vagy az adósunk Patrick, ez jó barátok közt nem lehet kérdés. Azóta eszembe jutott, hogy esélyed is van még. Ott a Long Beach-i Pszichotanya. Meg kell velük beszélni előre, de ott megszállhatsz, ha újra szükséged lesz rá. Elintézzük.
Aztán összeültek Tommal, gyors terveket szőttek. Nem is számítottak rá, hogy ilyen gyorsan elkel a ház. Megegyeztek abban, hogy Pamela leköltözik Tomhoz, és jöhet Margot áprilisban. Csomagoljon össze, s beköltözhet Pamela kis lakosztályába. Legalább itt lehet ő is az esküvői ünnepségen. Ha visszajönnek a nászútról, akkor viszont, mindannyian beköltöznek az új házba.
Adelaideval is egyeztettek. Természetesen elfogadta. Aztán ő is mesélt a terveiről. Már készül az új kórház tervrajza.
– És még valami! Itt szemben az épülettel, és a jövőbeni kórházzal, azt a parcellát megvettem, egészen a fasorig. Ott majd új lakóházakat, lakásokat építünk, meg persze termőföldből is szükség lesz többre. Érzem a zsigereimben, hogy több munkaerőre lesz szükségünk, mert egymásnak fogják adni a kilincset a kliensek. Hogy honnan tudom? Nem tudom, nem tudom miért, de érzem… És akkor az biztosan úgy is lesz! – jelentette ki sokatmondóan Adélaide.
Pamela és Tom összenéztek, majd egymásra kacsintottak.
– Úgy legyen! – mondták, szinte egyszerre.
8 hozzászólás
Ez is jó részlet. Izgalommal igykszem a következőhöz.
Szeretettel: Kata
Én meg örömmel követlek, drága Kata.
Ölellek!
Ida
Lassan összeáll minden drága Ida !
Igyekszem a következő részhez, tetszik!
Szeretettel: Zsu
Igen, minden összeáll, már csak az esküvő maradt hátra.
Köszönöm, hogy olvasol.
Szeretettel!
Ida
A házuk is épül már lassan. Igazán nagyvonalú ajándék Ptricknak.
Mindjárt itt a vége, most már nem hagyom abba az olvasást. Remélem szép nagy lagzi lesz!
Ölelésem: Ica
Örülök, hogy nem tudod abbahagyni…:)
Ölellek!
Ida
Kedves Ida!
Itt jártam, olvastam.
Judit
Köszönöm szépen, Judit!
Ida