Pamelának másnap reggel egy órával korábban csörgött az óra. Háromnegyed hatkor gyülekeztek a földszinten, s már indultak is. Négyen mentek az istállókhoz, köztük volt Emma is. No, lesz nyafogás, gondolta Pamela. Keresztül kellett menniük a kerten, s ott azon túl a domboldalon voltak az istállók, ólak. Amikor odaértek, akkor látta, hogy itt egy igen mély völgy következik, s lenn a völgyben egy falucska körvonalai bontakoztak ki. A domboldalon, az istállók folytatásában viszont erdő volt, hosszan, egészen ameddig a tanya birtoka húzódott. Festői volt a látvány így kora reggel, amikor még a napsugarak is olyan álmosan remegtek a völgy felett. Ezért a látványért érdemes volt korán kelni, gondolta. Marie miért nem mutatta meg neki? Különben ki tudhatja, itt mindennek megvan a maga miértje, sorrendje, hát most került erre sor, ahogyan arra is most került sor, hogy megtanuljon tehenet fejni.
Már látta is a marhaistállót. Kinn voltak a szabadban, mondta is Polett, a munkavezető, hogy ez a nyári istálló, csak tető van felettük, előttük jászol, s csak arra az időre kötik meg őket, amíg megfejik a teheneket, azután szabadon vannak az akolban. Most már be voltak kötve, reggeliztek éppen, s amíg esznek, addig meg kell őket fejniük.
– Nem kell félni – biztatta Polett Pamelát – nagyon jámbor jószágok, csak előbb ismerkedj meg vele, kicsit simogasd meg, beszélj hozzá, hogy megismerje a hangod, nem lesz semmi baj ne félj. – biztatta. A többiek már tudták a dolgukat, ők már beletanultak, Polett Pamelával maradt, megvárta, amíg Pamela kicsit ismerkedik a tehénnel. Félénken közeledett hozzá, csak most látott először közelről tehenet, s nem is gondolta, hogy ilyen termetes állat.
Kicsit megsimogatta a nyakát, csak az állat nevét hajtogatta, nem tudta, mi mást lehet egy tehénnel beszélgetni. Aztán Polett neki is adott egy vödröt. Előbb csak nézte, hogyan csinálja Polett, hallgatta figyelmesen amit mond, aztán megpróbálta maga is, de bizony egy csöpp tejet sem tudott kicsikarni belőle. Polett újra mutatta, magyarázta, csak kicsit húzza, s erősen szorítsa meg, jönni fog a tej… Pamela újra próbálkozott. Tényleg jámbor jószág, hagyta, hogy ő összevissza ráncigálja, de csak nem adott egy csepp tejet sem. Már izzadni kezdett… most együtt csinálták Polettel. Polett az ő kezét fogta, s magyarázta a ritmust, s érezte a kezén, hogyan húzni, mikor kell nyomni… Megindult a tej, Polett elengedte a kezét, Pamela igyekezett tartani a ritmust, s ment… majdnem felsikoltott örömében. Nem tudott betelni vele, hogy ő tehenet fej. Polett látta, minden rendben, ő is fogta a maga vödrét, s ment fejni a másik tehenet. Pamela örült, vaó, micsoda sikerélmény! Aztán egyszer csak valamit árnyék vetült rá. Oda nézett. Bár ne tette volna. Ott állt a borostás képű vasvillára támaszkodva, s őt nézte, azzal a gúnyos mosolyával. No, máris elvesztette a ritmust, kizökkentette ez az idióta, s most nem jön a tej… Zavarba is jött, most mi a csudát bámul ez itt. Hiába volt minden, bárhogy próbálkozott újra tejet kicsalni a tehén tőgyéből, nem jött egy csöpp sem.
– Segíthetek? – hallotta a már ismerős baritont. Nem, csak azért sem! Ez az idióta azt hiszi, ő jobban tudja, s egyáltalán, az égből pottyant, mi a fenét keres itt?
– Nem, köszönöm – mondta bosszús hangon.
– Szívesen segítek, látom még nem megy – mondta kedvesen, de Pamelánál elszakadt a cérna.
– Hát csináld, ha jobban tudod! – felugrott a kisszékről, odavágta a vödröt a földhöz, ami persze azonnal felborult, s az eddig kifejt tej kiömlött belőle. Döbbent csend fogadta, maga is megijedt attól amit tett, s futásnak eredt vissza a tanya felé. Meg sem állt a Tündérligetig, ott aztán leült egy fa tövébe s kisírta magát. Aztán gondolta, felmegy a szobájába, s rendbe szedi magát.
Éppen akkor érkeztek vissza a társai az istállóból. Mit csináltak ilyen sokáig, nem fejhették eddig a teheneket, mert már hét előtt hallotta hogy meghozta a tejet a fiú, aki kis utánfutóval, biciklivel szokta felhozni a tejet, hogy abból készítsék a reggelihez a kávét, kakaót. Polett csak odaszólt neki: – Beszédem van veled, de majd később… s már futott is valahová. Emma csapott le rá. Azt hitte, hogy leordítja majd a fejét, csakhogy megmutassa, valamit jobban tud nála. Kellemesen meglepődött. Azt mondta, hogy másnap Polett nem tud velük menni, de majd ő segít Pamelának, csak tartson velük nyugodtan.
– Te már úgy belejöttél? – kérdezte, csak azért, hogy ne hagyja szó nélkül.
– Ajjaj, már közel egy éve itt vagyok. Kezdetben bennem is nagy volt a felháborodás, hogy tehenet kell fejnem, nekem, a főbíró-feleségnek… Most már úgy vagyok vele, legalább nem gondolok rá, ki vagyok, illetve, voltam… – Pamela tanácstalanul állt, azt sem tudta szóljon, mit szóljon? Így hát bölcsen hallgatott.
– Tudod – eredt meg a nyelve Emmának – nem olyan nagy dicsőség felszarvazott főbíró-feleségnek lenni. Fűvel-fával csalt az uram, nekem meg hallgatnom kellett, nem volt szabad bemocskolni a kegyelmes úr tekintélyét. Nem könnyű ám ilyen megaláztatások közepette élni… Inni kezdtem…á, nem untatlak, már közel egy éve itt vagyok – mondta lemondóan.
– És mi lesz, ha hazamész? – kérdezte Pamela bátortalanul.
– Nem megyek haza, nincs már hová hazamennem…
– Hogyhogy nincs?
– Kiderült minden gazembersége az uramnak. Lemondatták. Én már előbb rászántam magam, hogy otthagyom. Minden megtakarított pénzt kivettem a bankból. Kifizettem egy évre a terápiámat, a többit meg átutaltam a saját bankszámlámra. Hát, majd új életet kezdek! – Pamela nagyon megsajnálta Emmát. Micsoda sors lapul itt minden egyes ember mögött. Sorsok, tragédiák, persze senki sem jókedvében jött ide. Nem tudta hány éves lehet Emma, de már biztosan negyven felett van. Nem lesz könnyű új életet kezdenie… aztán hirtelen eszébe jutott, s megkérdezte:
– Esetleg, tudok segíteni valamiben?
– Aranyos vagy Pamela, igazán!… Boldogulok, valahogy majdcsak boldogulok. Tudod, ő már nincs, illetve, börtönben van, mert kiderült valami nagy disznóság róla, hat évet kapott. Így könnyebb lesz új életet kezdeni, a magam ura leszek! No, gyere, menjünk reggelizni!
Így hát Emmával reggelizett, s megígérte, hogy reggel velük tart, ő is megy megfejni a teheneket, s nem foglalkozik azzal a fajankóval. Nem érnek a férfiak egy fabatkát sem!
Reggeli után tétovázott, hogy most mit tegyen. Persze, Polett akar vele beszélni, ő viszont, most nem tudja, hogy mi lenne a dolga, mivelhogy otthagyta a csapatát. Hogy miért is nem kérdezte meg Emmát… tényleg, hová tűnt Emma, vajon ő miért nem mondta, hogy mit kell csinálniuk. Na, mindegy, az a hülye alak milyen gondokat okozott neki… Majd csak előkerül Polett, addig itt sétálgat…
Egyszer csak Mariet látta közeledni. Ragyogott a boldogságtól.
– Képzeld, most jövök Mis Mogorvától. Kapok állást! Olyan boldog vagyok!
– Mégis hol, mit, beszélj… – sürgette Pamela.
– Az a srác, Nicolas tudod a gyógynövény patikából, nos, ő házasodik őszre, s Párizsba költözik, az ő helyére vesznek fel. Ketten leszünk Isabellel. Persze, kell még tanulnom, s vizsgáznom is… de nem csodálatos? – Bizony csodálatos! Őszinte szívvel örült Marie örömének.
– Neked, hogy ment a tehénfejés? – azonnal észrevette, hogy történt valami, mert Pamela arca elkomorult.
– Történt valami? – Most Pamela kiönthette a szívét Marienak. Elmesélte a reggel történteket, tövéről-hegyére. Nagy kudarcként élte meg, csak most tört fel belőle igazán, s azzal zárta, hogy ha még egyszer belebotlik abba az alakba, bizony nem marad tovább. Erre viszont Marie szomorodott el.
– Ezt nem teheted, hiszen már úgy örültem, hogy maradsz még. Mégis mit vétett Tom?
– Zavar! Zavar az, hogy olyan gúnyosan mosolyog. Neki mi baja velem, mért gúnyolódik – segíthetek? – s rá volt vésve az a gúnyos mosoly. Akkor is, amikor oda ült a hangversenyen mellém, már akkor is olyan bosszantó volt…
– Ne csináld Pamela, én örülök, hogy végre mosolyogni látom! – aztán elmesélte, hogy milyen tragédia sorozat érte Tomot. Először meghalt a kisfia néhány hetes korában, aztán újra babát vártak, talán a nyolcadik hónapban volt a felesége, amikor beléjük rohant valami részeg idióta, átvágott a bal oldalra, az ütközést követően kinyílott az ajtó, a felesége valószínűleg elfelejtette bekötni magát, kirepült a kocsiból, szörnyethalt… Ezt a veszteséget már nem tudta feldolgozni, inni kezdett. Újságíró volt, felmondtak neki. Akkor kicsit összeszedte magát, eladta a házukat, mindenüket, azt befizette ide terápiára. Két, három hónap múlva jár le az egy év, nem tudja pontosan. Nem ilyen volt ám, talán néhány hónapja észlelhető nála a gyógyulás jele. A legkeményebb munkákat vállalta mindig. Már hajnalban ott van mindennap az állatok között, azok gyógyították meg a lelkét, meg a természet talán. Kinn a földön is dolgozik, húzza az igát, csakhogy felejtsen.
– Örülök, hogy most már mosolyogni látom, ne haragudj rá, kérlek, nem gúnyos mosoly az, ő ilyen ha mosolyog, és jó, hogy mosolyog, így is aggódom érte, mi lesz vele, ha lejár az egy év? Mi lesz vele, ha elmegy innen, hogyan kezd új életet? Nagyon tartok tőle, hogy visszaesik.
Pamela este, amikor már ágyban volt, végiggondolta újra ezeket az emberi sorsokat, tragédiákat, s nagyon utálta magát. Hogy gyűlölte Emmát is mindig a nyafogása miatt, mennyire utálta Tomot… Mert ő csak a külsőségeket látja, azt, hogy kövér, no meg, a gúnyos mosolyt!… Soha nem gondolt bele, hogy ezek az emberek min mentek keresztül, hogy milyen tragédiák űzték őket ide, mert ő már csak ilyen önző féreg, aki nem törődik a másik ember lelkivilágával… Miért nem olyan ő, mint Marie, meg a többiek, miért nem olyan megértő az emberekkel, miért ilyen utálatos? Talán meg sem érdemli, hogy vele így törődjenek. Végigsírta az éjszakát.
8 hozzászólás
Bizony mennyi és mennyi emberi sors siklik félre az alkoholizmus vagy más dolog miatt.
Tetszett ez a rész is kedves Ida!
Amint tudom,olvasom a többit is, úgy érzem itt valami alakulóban van…
szeretettel olvastalak: Zsu
Te gyanakszol, drága Zsu? No, kíváncsi vagyok mit súg az a női megérzés…:)
Látom, előttem jársz, megyek utánad…
Élvezettel olvastam, hogy bonyolódnak az események.
Minden nap elolvasok egy-egy részt, majd csak utolérlek.
Szeretettel: Kata
Azt hiszem, drága Kata, egykettőre beérsz, hiszen máris, közel a felénél tartasz.
Örülök, mert az azt jelenti, hogy olvastatja magát…
Ölellek!
Ida
Kedves Ida!
Örültem, hogy még nem szállt el a h.sz.-om. Most megtette. Nem is értem, hogyan történik meg, hogy kidob a rendszer. ( vagy sokáig vagyok itt.) Még jó, hogy ráfigyeltem.
Azzal kezdtem, hogy mindig húzok egy vonalat, hogy ne kelljen keresgélni hol tartok.
Tetszett ez a rész is. most nem taglalom, mert mennem kell.
Majd jövök, mert érdekelnek a szereplők sorsa. ( alakulása )
Üdvözöllek szeretettel: Ica
Kedves Ica!
Valóban előfordul, hogy kidob a rendszer. Én, mindig nyomok egy Ctrl + C-t, s ha közben kidobott akkor csak bemásolom s újra küldöm. Bár bevallom Neked, hogy olyankor sohasem dob ki, de ha egyszer elfelejtem, akkor tuti, hogy kidobott…:)
Annak viszont örülök, hogy kíváncsi lettél hogyan alakulnak a sorsok.
Csak gyere, mindig szívesen látlak.
Köszönettel és szeretettel!
Ida
Kedves Ida!
Éreztem én már a hangversenyen, hogy azzal a borostás arcúval lesznek még bonyodalmak… 🙂
Judit
Kedves Judit!
Jók a megérzéseid. Azonban még fogalmad sincs, mekkora bonyodalmak lesznek.:)))
Ida