A szamár sikolya

Addigra már úgy érezték, nincs más választásuk. A gazda kiment az udvarra, felesége a házban maradt és magában dalolászott.

Hideg és sötét volt kint. Nem vacsoráztak aznap este.
— Gyere! – intett kutyájának a gazda. Az istállóba mentek, ahol a szamár aludt, egymagában.
A zaj kiűzte az álmot a lógó fejű állat szeméből.
— Mit keresel itt ilyenkor Gazda? Mi a baj? — kérdezte.
A gazda elfordította fejét. Bajsza alatt mormolta csak a választ, máskor is gyakorta beszélt maga elé. Elővette élesre fent kését a háta mögül.
— Eljött az időd – mondta érthetően.
A szamár kereste a tekintetét. — Nincs már más — elmélkedett — Már mindenkit megöltél. Az udvarról rég eltűntek a csirkék. A malac röfögését sem emlékszem, mikor hallottam utoljára. A tehén sem adhat már tejet. És a lovaidat sem tudod már a kocsiba fogni.

A gazda fél térdre ereszkedett, hogy jobban hozzáférjen az állathoz. Kését finoman a szamár bőrébe vájta. Az elnyúlón nyögött. — Te leszel a következő, ugye tudod? — kérdezte a sarokban őrködő farkaskutyától.
— Ne ijesztgesd! — Szólt rá a gazda. — Hetek óta zabáltad itt a szénát, ami a lovak után maradt. Nesze egyél még egy utolsót, amíg tudsz.

A kés mélyebbre hatolt. Felüvöltött fájdalmában. A szalmaszálak kihullottak szájából.
— Csendben maradj! Fölkelted a szomszédokat, aztán hallgathatom a nyafogásukat.
— Ne haragudj Gazda, nem bírok az ösztöneimmel. — Ahogy lábain megérezte lefolyni saját vérét, ismét üvöltött, s utána nem győzött elnézést kérni.
— Talán azt akarod, hogy agyonlőjelek? Ennyivel is tovább élhetsz.
A farkaskutya, aki két napja nem evett, sóvárgó szemekkel nézte a vért, szerette volna fölnyalogatni, de nem tette, sajnálta régi játszótársát és a gazda késétől is félt.

Már szédült a szamár és nem törődött semmivel, beleüvöltött teljes erejével az éjszakába. Az a keserves üvöltés az éj sötétjének hátán áradt szét. Minden szem kiáltás egy csepp sötétséget fogott magának és azon megkapaszkodva hagyta, hogy a szél szerteröpítse.

Pár házzal arrébb az egyik szomszédnak vörös volt a feje az idegességtől, nem tudott aludni, mert akárhogy szorította fejére a párnáját, nem fúlt el a zaj.

A gazda kérődzve rágta szájában a semmit. Szemeit legeltette körül.
A birtokon a trágyázatlan föld pengeéles gyomnövénytengert hizlalt.