Kérdlek,
jössz-e?
Várom,
várlak!
Kérded,
várol?
Válasz:
igen!
Mondod:
jövök.
Mondom:
kérlek!
Kérlek,
mondom,
nagyon
várlak!
Peron,
állok,
az
meg
bemond.
Tömeg
tódul,
megtalállak.
Megtalállak,
zavar,
mosoly,
együtt,
karol
beléd,
presszó,
kávé
kihűl.
Hallgat
nevet,
nevet,
hallgat.
Ámul,
bámul
én
tégedet.
***
Esik
eső,
ernyő
kinyit,
vigyáz
reád
utoljára.
Vonat
bemond,
indul
rögtön!
Peron
üres,
peron
kihalt.
Kezem
nem
fog,
kezem
nem
mer,
hallgat,
hallgatsz.
Hallgat,
felszáll,
Indul
vonat.
Elvisz
tova,
elvisz,
elvisz.
Táj
integet,
esős
bánat.
Kattog
váltó,
becsuk
ernyő,
Idő
szégyell,
elsomfordál.
Szégyenletes.
Te
engemet,
én
tégedet.
Ernyő
becsuk,
ázik-
fázik,
nem
bánt
többé.
Többé
nem
bánt.
Akar,
lenni
mindig
boldog.
Tudom,
tudod,
vigyáznak
rád,
vigyáznak
rád
sok
csillagok.
Idő
megáll,
világ
forog.
10 hozzászólás
Nekem nagyon tetszett, bennem összetört történetként, egyfajta soha össze nem álló mozaikként szólalt meg ez a forma, de minden elem rendkívül élhető volt. Az alkalmazott ismétlések külön megemelték a hangsúlyokat bennem és az volt az érdekes, hogy ebben a tört formában is nagyon erős ívet éreztem. Végig megtartott a hangulata a versnek. A zárásod szigorú rögzítése erős hatású, beleáll rendesen. Nekem bejött.
aLéb
köszönöm, megtiszteltél a hozzászólásoddal
túlparti
De jóóóó!
Élveztem az utolsó szóig.
Szeretettel gratulálok: Ica
Remek!
Jól sodor! 🙂
Barátsággal: dodesz
Kedves Ics, és Dodesz!
Kösz, hogy olvastatok, örülök, hogy tetszett.
barátsággal, szeretettel
túlparti
Tetszett ez a rövid-soros verselés! De…
Mivel rímek, pontos szótagszámok amúgy sincsenek, ezért lehet magyarán is fogalmazni…
Nem – ernyő kinyit, hanem ernyő nyílik
Nem – vonat nem mond be, hanem hangos bemond
Nem – nem "várol", hanem vársz-e?
Nem – indul vonat, hanem vonat indul
Nem – kattog váltó, hanem váltó kattog
Nem – ernyő becsuk, hanem ernyő zárul
Nem – akar lenni mindig boldog, hanem boldog akar lenni mindig
Nem – kezem nem mer, hallgat… OK, de egy kéz nem száll fel…
Amúgy itt-ott csodálatos rímekkel is meg lehetett volna ezt csinálni, ugyanilyen rövid sorokkal:
Nevet, hallgat, hallgat, nevet, nézlek, nézlek csak tégedet…
Amúgy van itt bőven igeragozás…
Peron, vonat, bemond, elvisz, stb…
Nem egyértelmű, hogy ki utazik el, ki kísér ki…
De nagyon szép: Idő megáll, világ forog…
Én a végére hozzátenném: Óvjanak / fenn / a / csillagok…
Sok csillagok – ez magyartalan…
Igazad van, Mandolinos! és, kösz a kritikát – volt igazad. Én mán csak ilyen prosztó, magyartalanul tudok írni. Biztos vagyok abba' te különbül összetetted volna a verset.
Kedves Túlparti!
Többször elolvastam az írásodat.
Rendhagyósága miatt is teszik,de a drámaisága miatt főleg.
És ez utóbbit elsősorban a formával érted el.
Én, csak a várolt javítanám ki, vársz-ra.
és elhagynám a sokat a csillagok elől.
Hisz enélkül is tudjuk, hogy a csillagok sokan vannak.
Vagy helyesebben, sok csillag van az égen, ami vigyáz ránk.
Vigyáznak rád a csillagok!
A verseddel egy veszteség-élményt jelenítesz meg, s jól megragadtad a lényegét.
Szeretettel gratulálok, ildikó