Téli este volt. Hatalmas kabátomban, kesztyűvel a kezemen sétáltam a Béri Balogh utcán. A sapka eltakarta szinte eltakarta a szemem, a sál pedig a fél arcom. Nagyon hideg volt. Nem is értettem igazán miért sétálok pont akkor, pont ott. Szenteste… Senki sem volt az utcán, már beesteledett. De hatalmas késztetést éreztem, hogy elsétáljak arra.
A hatalmas panelházak előtt mentem el a város közepe felé. Felnéztem az egyikre, és megálltam előtte. Az ötemeletes ház minden ablakában piciny fény ragyogott. Ilyenkor az emberek otthon vannak a szeretteikkel. Kint sötét volt, azért be lehetett látni az ablakokon.
Rögtön el is képzeltem mi lehet odabent.
Az első emeleti ablak mögött kedve, öreg házaspár lakott. Édes kettesben ültek a konyhaasztalnál, fogták egymás kezét, és gyertyát gyújtottak. Valami megmagyarázhatatlant éreztem. Vajon ilyen leszek én is? Lesz mellettem is valaki, mire megöregszem? Válaszokat nem leltem, de nem is kerestem, mert szemem a szomszédos ablakra tolódott.
Fiatal házaspár három gyerekkel. A nappaliban elhelyezett karácsonyfa előtt ültek. A gyerekek ugrándoztak, talán az új játékoknak örültek. A pár pedig a fa előtt ült, összebújva. Itt rögtön felrémlett bennem a következő kérdés. Nekem lesz ilyen csodás családom? Milyen lesz az első karácsony, amit a kedvesemmel töltök a pici gyerekeinkkel. Csodás érzés volt ott állni, és nézni őket. Mintha abban a pillanatban én lettem volna ott bent, és szinte éreztem a meleg családi hangulatot, a sütemények finom illatát.
Ekkor a második emeletre néztem fel. Az ottani ablakban világított a legkisebb fény. A konyhában ült egy fiatal lány, egyedül. Csak ült a széknél, macskája mellette, és bámulta az asztalt, melyen egy tányér étel volt. Egyedül nem is igazi a karácsony, gondoltam magamban. Ő csak ott ült, és nézett. Néha egy-egy pillantást vetett a telefon felé. Vár valakire? Ezt sosem fogom megtudni.
A szomszédos ablak egy ifjú páré volt. Még gyermekáldásban nem részesültek, de talán ez életük első közös karácsonya. A fa előtt álltak összebújva, nevetve, boldogan. Irigyeltem őket.
Végül a legfelső emelet utolsó ablakára pillantottam. Sötét volt. Talán üres az a lakás. Gondolataim azonnal szárnyra kaptak, és elképzeltem, amint kigyúlnak a fények, és ott ülök bent, azzal akit szeretek, és két édes csöppséggel. Feldíszített karácsonyfa áll a nappaliban, ünnepi vacsora a konyhaasztalon. A gyerekek futkároznak, örülnek, én vacsorát tálalok a családnak. Majd átsétálunk a fához, és apró ajándékokkal lepjük meg egymást.
Ebben a pillanatban azonban ismét elsötétült az a lakás.
Mosolyogtam egyet, és elindultam haza. Nem messze, két panelházzal odébb laktam. Ahogy sétáltam felrémlett bennem valami. Minden ablak egy-egy élet. Minden ablak mögött emberek laknak, akiknek teljesen mást jelent karácsony, mint nekem. Vagy akár a hétköznapok is. Szerettem volna egy percre belebújni valakinek a bőrébe, és átélni, kinél milyen ez a nap. De csak nevettem rajta, befordultam a 75. épületbe, és elindultam felfelé a lépcsőn, abba a lakásba, ahol várt rám édesapám, és édesanyám, a mi karácsonyunkkal. Mert a mi ablakunk is egy külön élet…
13 hozzászólás
A Te ablakodra felnézve, én egy kedves, érzékeny fiatalt látok, akinek a karácsonyfája alá az élet sok-sok gazdag ajándékot fog még rakni.
Köszönöm. Remélem igazad lesz. 🙂
Az alapötlet nagyon jó. “Árulkodó ablakok”, talán ezt a címet adnám a műnek. De lehet, hogy a “Betekintő” jobb lenne. A főszerepben egy angyalt tűntetnék fel. Az égből leszálva, Ő nézne be minden ablakon, amit az emeletes ház rejt. Sok-sok emberi sors jelenne meg, a szegénytől a gazdagig, a szomorútól a vidámig… mert minden ablak egy külön élet.
Szívesen elolvasnék tőled egy ilyen verziót is. Mindenesetre engedd meg, hogy gratuláljak ehhez a művedhez.
Ez annyira elragadó! Nem akarok vitatkozni, de nekem épp így tetszett, hogy Te leselkedsz az ablakokban, mert ez a te fantáziád. Egy angyalka hogyan is tehetné fel a nagy kérdéseket: vajon nekem is lesz? Vajon én majd egyszer ugyanígy…? Nagyon tetszett!
Köszönöm szépen!
Eszesg, a kedvedért megírom azt a verziót is, és elküldöm levélben. 🙂
Engem mindig érdekelt, hogy hogyan élnek mások.
Köszi, hogy olvastátok!
Tényleg nagyon jó, jól is írtad meg, engem megérintett…
A sötét ablakról nekem először az jutott eszembe, abban a lakásban én élek a családommal. És éppen annyira sötét az az ablak, mert karácsonykor nincs semmi TV-műsor, és a számítógép nem csinál elég fényt. És szomorúan emlékeztem vissza, milyen is volt régen a karácsonyunk… Mikor még volt karácsonyunk…
Köszi szépen, hogy elolvastad.
Kedves Mishu!
Mint nemrégi Napvilágszereplő sokat olvasok a felrakott művekből,
így találtam rá a Te munkáidra is. Tetszenek a műveid,különösen ez
a prózai munkád. Sokat mond az olvasó számára.
Köszönöm a hozzászólásaidat, amit az én munkáimhoz irtál, remélem,még látogatjuk irásainkat.
Atovábbi irásaidhoz sok sikert kivánok.
Üdvözlette: Túri Imre
Szia Imre!
Nagyon szépen köszönöm. Biztos vagyok benne, hogy olvassuk, és véleményt mondunk egymás írásaihoz. Neked is sok sikert!
Üdv
Kicsit a hőguta kerülget, így jó volt a télre visszagondolni. Nagyon jók az egyes történetek.
Gratula
(az angyalkás verziót is szívesen olvasom majd)
Szia!
Köszi szépen, hogy elolvastad. Amint lesz egy picinyke kis időm, megírom az angyalkásat is. 🙂
És várom a család történet folytatását!!!! Hamar rakd fel! 🙂
kedves mishu,
egyet értek eszesg-vel minden ablak egy másik élet, remek jellemrajz a panelrengetegről még akkor is, ha mindenhol vannak kik egyedül ünnepelnek. szívemben gyertyát gyújtok azokért kik egyedől vannak, s azokért kik már nincsenek velünk…
gratulálok: john
Néha az utcán vagy az erkélyen állva én is nézem így az ablakokat, és nekem is eszembe szokott jutni, hogy mögöttük élet folyik. Mindegyik mögött más…és egy kicsit próbálom összerakni milyen is lehet.