Már alkonyodott, amikor Dániel hirtelen a homlokára ütött.
– A csoki!… Mondd, hol találtad azt a Kraš-boltot?
Azonban, mire megtalálták, a bolt már zárva volt. Mégsem bánták, mert útközben rábukkantak egy szabadtéri mozira, ami fenn volt egy szirt tetején, közel a tengerparthoz. Meglátták a kifeszített vásznat, s aztán megkeresték, hogyan lehet oda eljutni.
Szűk sikátorokon jutottak el egy hatalmas kőfalig, ahol nyitva állt egy nagy kapu, s a kapun belül árulták a jegyeket. Vettek is másnap estére, egy könnyed romantikus filmet vetítettek.
Majd rábukkantak egy újabb parkra, azt is körbejárták. Nem volt annyira rendezett, mint az eddig látottak, többnyire magas pálmafákkal, babérfa-ligetekkel és fenyőkkel tele, egy-egy eldugott paddal a fák alatt.
Virág, a pálmák alatti tőzegben, magról kelt, apró palántákat fedezett fel.
– Nézz ide, mit találtam! Pici pálmák … ebből én viszek haza … legyezőpálmák lehetnek, mert itt ilyenek vannak, de ezek még parányiak két, három levélből állnak … mit gondolsz, megmaradnak, ha haza viszem, és otthon cserépbe ültetem őket?
– Miért ne maradnának? Meg kell próbálni. Veszünk egy kis műanyag vödröt, meg lapátot, és itt mindjárt beleültetjük őket, aztán amelyik megmarad, azt átülteted cserépbe. Mit szólsz?… Addig viszont játszhatunk vele a strandon a homokban… – nevetett.
– Te őrültebb vagy, mint én, pedig én is eléggé őrült vagyok…
Akkor vették észre a kilátót. Oda mentek hát a kőkorláthoz, hogy szétnézzenek. Úgy tűnt, ebben a parkban más nem is járt rajtuk kívül.
Remek kilátás nyílt a tengerre. Éppen alkonyodott.
– Nézd – kiáltott fel Virág – Ott van a szobor: Lány sirállyal. Azt hiszem ezt a nevet kapta, de valami anekdota is társul hozzá, szerelmi történet, a szobrász és a lány között. Milyen jól látszik, és nézd, a lány fejére rászállt egy sirály…
– Az nem a szobor része?
– Nem, az élő, látod fehér, maga a szobor meg szürke, ott a lány kezén áll a sirály. Azt olvastam, hogy 60 évvel ezelőtt készült a szobor és a város szimbóluma lett. A tenger adta szabadságot próbálja jelképezni a nőalak, a ruhája erősen redőzött, mintha a szél lobogtatná, főleg innen a távolból, mestermunka, nem gondolod?
– De, nagyon érdekes… Nézd, hamarosan lebukik a nap…
– Tényleg, milyen gyönyörű!…
Csak álltak egymás mellett, ott a korlátnál, és nézték a napot. Már majdnem elérte a víz szintjét. Dániel átfogta a lány vállát, s álltak ott némán. A nap utolsó sugara még betolakodott picinykét a lombos fák között a parkba, majd átölelte őket, s még utoljára beragyogta az arcukat, aztán mintha rájuk kacsintott volna, s lebukott. Szinte azonnal sűrű homály terjengett mögöttük, eltűnt a fény, és a víz fölött is szürkeség honolt.
Csak Dániel szeme ragyogott ebben a félhomályban, ahogy Virág, felé fordult. Meg is akadt rajta a tekintete, s nézte ámulva.
A fiú az álla alá nyúlt, majd végig simított az arcán. Egyre szaporábban lélegzett. Virág nem tudta levenni a szemét róla … aztán már nem bírta tovább, lehunyta … előbb a jobb szemén érezte a fiú csókját, aztán a balon, majd a száján … hirtelen úgy érezte, hogy megfullad, kibontakozott a fiú karjaiból és futásnak eredt. Közben folyton arra gondolt: kék a szeme … sötétkék … sötétkék … még soha nem látott ilyen sötétkék szemet.
Időbe telt, amíg Dániel magához tért. Már a szűk kis sikátorban futott, amin keresztül ide jöttek a parkba, ott érte be a lányt. Erősen lihegett, amikor a fiú elkapta a karját, aztán megfogta a kezét, mire Virág szaporán beszélni kezdett.
– Annyira szeretem a tengerparti városokban, ezeket a kis szűk sikátorokat … annyira … de annyira … elhiszed?…
Már fél tíz körül járt az idő, amikor hazafelé indultak. Közben egy étteremben megvacsoráztak, majd gyönyörködtek még ebben a szépséges fényvárosban, aztán kéz a kézben elindultak az üdülőtelep felé vezető gyalogúton.
A kilátónál megálltak egy rövid időre. Holdfényes este volt, az égen csillagok miriádja, a tenger vize csendes, semmi sem verte fel a hullámokat, csak gyengéden mosta a víz a partot, s alig hallható locsogása is kedvesen mesélt. A hold a tenger vizéből is visszamosolygott rájuk, és fentről is szórta ezüstös fényeit. Azt sem tudták, hogy az eget csodálják-e, vagy a tengert, bár az ég csodái most jobban elvarázsolták őket.
Még mindig sok mondanivalójuk volt egymásnak, még mindig sok mindent szerettek volna megtudni a másikról, mégis, a leginkább csendben ballagtak. Hallgattak, és nem tudtak betelni a sok csodával, ami körülvette őket, és ami talán bennük is utat keresett és nem tudták hirtelen feldolgozni ezt a részegséget, ami hatalmába kerítette őket.
Virág a fiú sötétkék szemét látta még mindig maga előtt, amint ragyogott, ahogy ránézett, mintha keresztül hatolt volna az ő szemén is az a ragyogás, s már nem bírta nyitva tartani, le kellett hunynia, hogy ne égesse meg … és a lehelete is forró volt, és a szája, amint az ajkához ért … most is összerezzent, amikor erre gondolt.
Dániel megszorította a kis kezet, amikor összerezzenni érezte… Ne félj, megvédelek, mindenáron, nem kell félned, amíg melletted vagyok. Aztán a csókra gondolt, amikor összeért az ajkuk, forró volt, égette, egészen beleszédült… Mennyire kétségbeesett, amikor elrohant … gyorsan kijózanodott, és amikor utolérte ott a sikátorban, és kezében érezte a kezét, olyan nyugalom szállta meg. Most is itt érzi a kis kezet a tenyerében, és ez jó, nem kell most semmi más, így nagyon jó, és olyan megnyugtató.
A szálloda előtt kezet fogtak, miközben jó éjszakát kívántak egymásnak. Dániel megvárta míg a lány eltűnik a szálloda bejárata mögött … aztán várt még, és nézte az első emeleti sötét ablakot. Amikor villanyfény gyúlt, akkor elindult hazafelé, majd futni kezdett, nagyokat kurjongatva, aztán tánclépésben folytatta az utat hazáig. Végtelenül boldog volt.
A lány szobájában még hosszan égett a lámpa. Az ágyon feküdt és a Szabó Magda-kötetet tartotta a kezében, nem olvasott, az esze másutt járt. Néha mosolyra húzta a száját, máskor lehunyt szemmel feküdt, ki tudja, a gondolatai hol jártak. Éjféltájban aludt ki a lámpa.
21 hozzászólás
Kedves Ida!
Szeretném megkérdezni, hogy ez a történet most íródik, abban a tempóban ahogy kiteszed ide?
Azért gondolom ezt, mert egy kis kapkodást látok ebben és az előző fejezetben is. Nem ártana a kirakás előtt többször átolvasni, mert akkor nem maradna benne ennyi szóismétlés. Olvasás közben neked is feltűnnének a rosszul fogalmazott mondatok. "Hát azt is körbejárták." Például ilyen mondatot legutóbb népmesében olvastam. Amúgy sem szerencsés HÁT szóval kezdeni a mondatot.
Elnézést a kritikáért, de sajnos még mindig nem olyan pörgős a történet, hogy az olvasó ne vegye észre a hibákat. Remélem a folytatás jobban sikerül.
Üdvözlettel: János
Kedves János!
Már a kérdést nem értem. Ha nem fejeztem be, akkor honnan tudom, hány részből áll?
Egyébként soha nem teszek fel befejezetlen alkotást. Sokszor ráfáztam már arra, hogy elkezdtem valamit olvasni, aztán a szerző ráunt, és félbehagyta. Szóval, fel kell legyen tüntetve a hosszabb alkotásoknál, hogy hány részből fog állni, már csak a mihez tartás végett is, hogy az olvasó is tisztában legyen vele. Nem verem át az olvasókat.
A szóismétlésekkel kapcsolatos megjegyzéseidhez, jó lett volna, ha hozol példát. Ugyanis nem tudom mire gondolsz. Ha a sötétkék szemre, akkor jelzem, az szándékos, a nyomaték kedvéért. Ha az "annyira, de annyira" szúrja a szemed, az a lány zavarát hivatott leplezni. Ha más egyéb is van, kérlek jelezd. Köszönöm.
Üdvözlettel
Ida
Kedves Ida!
Felbuzdulva azon, hogy kérted fejtsem ki kokrétan mire gondolok, akkor itt most leírom. Szeretném kérni, hogy érezd, nem sértő szándékkal teszem, hanem azért, hogy jobb legyen ez az írás.
"Egy" szó 14-szer, "volt" szó 12-szer szerepel ebben a rövid részben.
"Aztán" 11-szer. (Ezt a szót amúgy sem szeretem, mert nekem slendránnak számít. Helytte azt írnám: azután, vagy egyszerűen utána.)
A "pálma" szót négy soron belül 5-ször írod le, pedig már a második után az olvasó tudja, hogy erről a növényről van szó. (ki lehetne váltani: csemete, hajtás, vagy a növény szóval)
Visszatérve a kérdésemre. Azért kérdeztem, hogy az írás folyamata közben teszed-e ki, mert én úgy szoktam. Arra gondoltam, hogy előre elhatároztad, hogy ez 12 fejezet lesz, és most töltöd ki az előre megtervezett helyet tartalommal.
Folytatom:
Drága Ida!
Csodálatos ez a tengerparti alkonyat és a fiatalok bimbózó szerelme, egészen ellágyultam tőle.
Kíváncsian várom a folytatást!
Szeretettel ölellek! Matild
Kedves Matild!
Ezek szerint, jól megragadtak bennem a tengerparti alkonyok, ha már élvezettel olvastad.
Örülök, ha tetszenek ezek a leírások, ha így van, elárulom, lesz még benne részed.
Köszönöm, hogy itt vagy.
Szeretettel 🙂
Ida
Kedves Ida!
Megérint a történet. Azért tudom, hogy jó, mert érdekel, hogyan folytatódik. Ennyi. Várom a folytatást. 🙂
Szeretettel: István
Kedves István!
Örülök, hogy megérint a történet. Persze, az érthető, hogy az olvasónak sok mindenre később derül fény, hogy mi miért úgy történt, ahogy… amikor már mindenre fény derül és egyben látja az egészet. Köszönöm, hogy velünk tartasz.
Szeretettel
Ida
Drága Ida!
Tetszett a környezet, a késő esti holdfényes idill. (mint egy lányregényben)
Szeretettel ölellek: Ica
Drága Ica!
Örülök, hogy a holdfényes éjszaka téged is magával ragadott.
Köszönöm, hogy itt vagy.
Szeretettel ölellek 🙂
Ida
Folytatás:
Amikor befejezek egy részt akkor kirakás előtt legalább 10-szer elolvasom, megrágva minden mondatot, és szót. Ettől függetlenűl nem azt állítom, hogy így már nem maradhat benne hiba. Sajnos elő szokott fordulni. Én előre soha nem tudom, hány fejezet lesz, sokszor még azt sem, hogy a következő felyezetben mi fog történni. Ez mindig az akkori hangulatomtól függ.
Visszatérve erre az írásra, még azon is elgondolkodtam, hogy minimál bérért dolgozó fiatal, miből jut el a tengerpartra, és miből él ilyen jól, mellesleg szállodában. Kíváncsi leszek hány napra lesz elég a csekélyke pénze, mivel még semmi nem történt, de már, ha jól számolom három nap eltelt.
Azon is gondolkodtam, hogy vajon a növényt ki lehet-e hozni az országból, amikor már azt is keményen megbüntetik, akinél tengerparti homokot találnak amikor kilép a határon.
Még egyszer leírom, hogy amit itt írtam egyáltalán nem bántó szándékkal tettem. Elnézést érte.
Üdvözlettel: János
Kedves János!
Nem kell elnézést kérned, egyáltalán nem tekintem bántásnak, ha rámutatsz a hibáimra.
Tüzetesebben átnéztem, mert az ember hajlamos átsiklani az apróságok felett, akárhányszor nézi is át. Az természetes, hogy annak, aki először olvassa, előbb kiviláglanak a szóismétlések. Valóban, irtani kell a volt-ból, mert helyenként igen sok van belőlük, és a pálmákat is majd palántákkal váltom ki, hogy ne tobzódjanak egy mondaton belül.
Mivel két EU-s tagállamról van szó, nem hinném, hogy néhány palánta gondot okozna, amikor a kábítószerek is simán bejutnak az országba. Ha kereskedelmi céllal történne a dolog, tehát nagyban, akkor valóban szükség van növény- és állat-egészségügyi bizonyítványra. Ha éppen ráfut az ember egy morózus határőrre, megteheti, hogy elveszi a palántákat. Egyébként, már magam is hoztam, minden gond nélkül átengedték.
A minimál bérért dolgozó lány pénztárcájában nem kutakodnék, (folytatom)
(folytatás)
talán két év alatt, megtakaríthat magának egy heti nyaralást, viszont családalapításra és biztos megélhetésre, esetleg önállósulásra már gondolnia sem lehet. Ilyen körülmények között, nem igen lehet jövőképük a fiataloknak.
Mint ahogy már említettem, soha nem töltök fel befejezetlen alkotást. Amikor elkészül, még hagyom egy-két hetet ülepedni, azután még számtalanszor átolvasom, javítgatom, és lám, még így is maradnak benn hibák, sajnos. Erre való (lenne) a lektor, hiszen a saját írásában nehezebben talál az ember a hibáira. Jómagam, mindenkinek azt tanácsolom, hogy folyamatában lévő írást ne töltsön fel, csakis befejezett alkotást.
Köszönöm, és üdvözletem
Ida
Kedves Ida!
Örülök, hogy nem veszed zaklatásnak amiket írtam. Sok mindenben egyet is értünk.
Én mind a három eddig befejezett regéyemet úgy tettem ki ahogy leírtam. Nekem minden fejezet után kell a visszajelzés (már ha kapok), és a továbbiakban esetleg ettől függően alakul a történet. Mivel nem tanultam írni, nekem ez lett az megfelelő mód: Leírom a címet, megírom az első felyezetet, átolvasom sokszor, ha megfelelőnek tartom akkor kiteszem ide. Mint írtam, általában azt sem tudom, hogy mi lesz a folytatás, ezért előfordul, hogy két rész megjelentetése között eltelik esetenként több nap, vagy több hét is. Ha nagyon megy az írás akkor naponta akár 10.000 karaktert megírok úgy, hogy fel sem tűnik, hogy írtam.
Ha befejeztem a regényt, akkor hónapokra kiírtam magam. (Most is itt tartok.) Várom a szikrát, amihez nem kell más, csak hogy beugorjon egy cím. A többi már megy magától. Ha valaki feldob egy jó címet, már akkor is elindul a dolog.
Üdvözlettel: János
Szia!
Igyekszem olvasni a történetet, mert érdekel. Az ismerkedés, a holdfény…romantikus találkozás, szerelem…milyen jó is a szerelem! ( persze vannak árnyoldalai is) De itt még minden szép és jó. üdv hundido
Szia!
Köszönöm, hogy olvasod. Igen, idilli a találkozás… talán ettől lehet megszédülni… no, várjuk ki a következményeket. 🙂
Szeretettel 🙂
Ida
Kedves Ida!
Nekem nagyon tetszett ez a fejezet; a számomra legkedvesebb rész, amikor a csók után Virág elszalad, azután a sikátorok iránti vonzalmáról hadovál – ez a jelenet, és ahogyan megoldottad, mesteri. Rengeteget hozzáad a mű irodalmi értékéhez. Gratulálok!
Szeretettel: Laca 🙂
Kedves Laca!
Köszönöm a véleményedet.
Külön köszönetem, hogy éppen ezt a jelenetet emelted ki. 🙂
Szeretettel 🙂
Ida
Kedves Ida!
Tyűha! Ez nagyon romantikus lett. 🙂
Élvezettel olvastam, néhol elidőztem, mert saját élmények jutottak az eszembe. 😉
Judit
Kedves Judit!
Jólesik, ha olykor feltörnek a régi élmények. Örülök, hogy hatott. 🙂
Ida
Kedves Ida!
Csodaszép jeleneteket írtál, jó stílusban nagyon megtalálod, hogy legyen az egész olyan, hogy nem
lehet letenni, olvasatlanul a továbbiakat itt hagyva.
Gondolom, hogy kötetnek szánod.
Szeretettel olvasom: Kata
Drága Kata!
Őszintén köszönöm megtisztelő véleményed.
Igen, a kötet már el is készült, fenn van a MEK oldalán. A hatodik kötetemben van a Bajadéra.
Köszönlek szeretettel,
Ida