Azt mondtad, hogy nem fogsz elérzékenyülni, mert felnőtt vagy és férfi. És, mint mindig, most is tartod a szavad. Arcodon csak a komolyságot látom. Nem nyeled a könnyedet, mint a melletted álló lány, nem dugod idétlen vigyor mögé a meghatottságot, mint a mögötted álló fiú. Állsz komoly, és rezzenés nélküli arccal.
Nem látni a gondolataid közé. De én tudom, hogy mit érzel. Újra éled az elmúlt tizenkét évet.
Otthon kellett átadnom a búcsúpuszit, mert te felnőtt elsős vagy, és egy felnőtt férfinek snassz dolog, ha az anyja a társai előtt megpuszilja. Míg mások kézen fogva jöttek anyjukkal, néha pityeregve, te előttem lépdeltél, vigyázva a látszatra: nem tartozunk össze. Ez a távolságtartás jellemzett a következő években is. Soha nem jöttél oda a szünetekben, ne mondják, hogy tanár anyád szoknyája mögé bújsz. A bántásokat egyedül dolgoztad fel. Volt benne részed bőven. Nehezen viselted, hogy tőled többet várnak, mert az anyád tanár. Veled szemben nagyobbak a követelmények, mert az anyád tanár. Neked kevesebbet szabad, mert az anyád tanár.
Ami eleinte viharos vita volt, később néma ellenállássá keményedett. Amiben, mi tagadás, cinkosod voltam. Hisz én vettem a fekete pulóvert, a fekete nadrágot, az acélbetétes bakancsot. Más csak a feketét látta rajtad, én a benned rejlő vibráló színeket, fényeket. Aki rád nézett, nem tudhatott a kitűnőségről, a tanulmányi versenyekről, a sikeres pályázatokról.
Néha beleszédültem, ha figyeltem egeket támadó szárnyalásodat.
Ellenállásod eredménye a lapockádat elfedő, bőrszíjjal kordában tartott hajfonat is. Mennyi epés megjegyzést zsebeltél be miatta! De én imádtam kígyóként a csuklómra tekerni, a simogatást álcázva meghúzogatni.
Tizenkét év!
Veled voltam, bár nem melletted. Az ellen tiltakoztál.
Azt viszont nem tilthattad meg, hogy büszke legyek rád. Hogy szeresselek. Mert az enyém vagy. Akkor is, ha a szád sarkában bujkáló mosoly a mellettem ülő lánynak szól. Nem nekem.
4 hozzászólás
Köszönjük, hogy megosztottad velünk értékes gondolataidat fiad ballagása alkalmából. Őszinte anyai szeretet árad írásodból.
Rozália
Kedves Matyi!
Valóban nehéz pedagógusszülők gyerekének lenni, legalábbis ha a gyerek ugyanabba a suliba jár. Teljesen érthető fiad ellenkezése, lázadása… De hidd el, attól még nem szeret téged kevésbé, mint te őt, ebben biztos vagyok:) Szép és őszinte írásodhoz gratulálok!
Üdv: Borostyán
Szia!
Rengeteg dolog jutott az eszembe a saját ballagásomról, sőt … arról, amikor általános iskola után jelentkeztem a másik iskolába. Minden, minden felidéződött bennem. Volt tanáraim, szüleim, a közöttük feszülő ellentétek, a harag, a diszkrimináció. A bennem kialakult védekező mechanizmus szüleim, tanáraim ellen vagy mellett. Attól függöen, ők hogyan nyúltak hozzám … a hajamhoz …
Félpercesedben ismét jelen van több élet drámája, történelme. Az emberi érzések, érzelmek színes, hatalmas csokra. Fantasztikusak az egyszerű, de mély mondataid, szavaid. Örülök, hogy nyelvünket, irodalmunkat egy olyan tanárnő is tanítja, mint amilyen Te vagy. Egyre kevesebben vagytok. Neked azért is lehet nehezebb, mert magad is műveled az irodalmat, nem csak tanítod. Viszont biztos vagyok benne, hogy kezeid közül kerül majd ki a jövőben néhány művész, egy-két tehetséges irodalmár. Sok sikert munkásságodhoz, engem már meggyőztél írásaiddal, s kívánom, ez a tábor szélesedjen a jövőben.
Baráti tisztelettel: artur
Írásodnak minden sora a legcsodálatosabb érzéssel, az anyai szeretettel van telítve .
Nagyon megható, nagyon tetszett.