Bori és Döme, járvány idején 4/3

Másnap szinte egyszerre ébredtek, kényelmesen, nagyokat nyújtózva.
– Ó, de szívesen maradnék még ágyban, akár délig… olyan szép volt a tegnapi nap. – sóhajtott Bori. – Igen, szép volt, és lesz még sok ilyen szép napunk, drágám. Csak rajtunk múlik, csak rajtunk, tudod? – Hát persze, na ugorjunk, hogy legyen időnk együtt kávézni!
Milyen jól tették, mert később, amikor már Bori az asztalra készítette a reggelit, majd elment bevásárolni, robbant a bomba. Mire haza ért, már teljes fejetlenség uralkodott a lakásban. Dömének állandóan csörgött a telefonja, azután home office értekezletet tartottak.
Az iskola próbaoktatást hirdetett meg, mindenütt nagy volt a zűrzavar, senki semmit nem értett. Pláne Jutka meg Öcsi, mert mindkettejük gépén más beszélt, így hát semmit sem lehetett érteni, apa kikergette a gyerekeket a nappaliból, amikor segítséget kértek, ők ketten meg összevesztek. Bori azt sem tudta hirtelen, mit is kezdjen.
Amikor kicsit magához tért, akkor intézkedett.
– Gyerekek, egyikőtök menjen be a hálónkba, így zavarjátok egymást. Jó, Öcsi, gyere. Jutka, te boldogulsz egyedül?… majd szólj ha kell segítség, a hálóban leszek Öcsivel. No, nézzük, mi a nagy helyzet? Volt már valami? – Nem volt semmi, Gizi néninek csak a hangját halljuk, ő sem lát bennünket, de csak öten csatlakoztunk rá… látod, nem látni semmit, csak néha lehet hallani, amint Gizi néni szólongat bennünket.
– Zárjuk be, és próbáljunk újra csatlakozni, hátha bejön…
A csatlakozás sikeres lett. Éppen Gizi néni szólongatta újra a gyerekeket – Figyeljetek, valami nincs még rendben, nem jön össze a kapcsolat, halljuk egymást, de nincs kép. Itt azt mondják a szakemberek, hogy egy óra múlva újra próbálkozunk, addig még megpróbálom összetoborozni az osztályt is. Ha mégsem jönne össze ismételten, akkor majd kaptok feladatokat ugyanúgy, ahogy eddig.
– Jó, akkor lássuk mi a helyzet Jutkánál. Majd egy óra múlva, ne feledd, hogy újra rácsatlakozz, csak kiderül, mi lesz.
Jutkának sikeres volt a csatlakozás, Klári néni is ott volt, de a tanítványok csupán hárman voltak. – Így nem tudunk dolgozni. Gyerekek, megpróbálom összetoborozni a többieket is, találkozzunk egy óra múlva ismét, akkor majd meglátjuk mire megyünk. Ha összejöttök tízen, megtartjuk az órát, rendben? – Igen, igen, rendben… – Jó, pontban tízkor legyetek itt!

Bori már tíz előtt adott uzsonnát a gyerekeknek, ki tudja azután meddig vacakolnak, vagy tanulnak, ha mégis összejön. Azután hozzáfogott az ebéd készítéséhez. Ma is úgy tervezte, hogy dupla adagot főz, hogy legyen a jövő hétre is ebéd belőle. Bablevest, kolbásszal, meg lángost fog sütni. Mindenki szereti, Döme és Jutka lekvárral eszi, a két édesszájú. Ő, Öcsivel tejfölösen. Hát, van munka elég, ideje hozzákezdeni.
Azután megint felborult minden. Nem győzött szaladgálni a gyerekekhez, hol az egyiknek volt baja, hol a másiknak, végül a lángos túlkelt, az sem lett olyan finom, mint lenni szokott, még szerencse, hogy a bablevesnek nem eshet semmi baja.
Hármasban ebédeltek, délután háromkor. Döme még akkor sem ért rá, a reggeliért sem jött ki, Bori vitte be az asztalára, talán valamikor ráért bekapni. Ebédelni sem ért rá, végül este hatkor csapta le a gép fedelét, mondván: elég volt!
Akkor ebédelt, Bori a levest újra melegítette, de a lángossal nem igen lehetett mit kezdeni, azt hidegen ette Döme, de minden bizonnyal a jövő héten is hidegen fogják enni. A gyerekek is kértek még a lángosból vacsorára, ezúttal Jutka is tejfölösen ette, meg Döme is. A gyerekek is túl voltak akkorra a feladatok elkészítésén, vissza is küldték, és el is fáradtak mindannyian. Bori levezényelt egy tornaórát a nappaliban. Mindannyian együtt tornáztak, utána Döme felajánlotta, hogy játsszanak egy parti Ki nevet a végén-t, s azután már lehet is menni aludni.
A játék felrázta kicsit mindannyiukat, nagyokat kacarásztak közben, s így a gyerekek is vidáman tértek nyugovóra. Bori és Döme még hosszan beszélgettek utána, főleg az volt a kérdés, hogy mi lesz, ha Bori nem lesz itthon, hogyan tudják megoldani a helyzetet a gyerekek, amikor a szülők sem képesek rá. Döme ígéretet tett, hogy ilyet nem enged meg magának a jövőben, sem a főnökének. Azt nem lehet, hogy reggel héttől, este hatig csak a munkára koncentráljon, igenis, a gyerekeivel is foglalkozni fog, többé nem fog előfordulni ilyesmi.
– A tegnapi nap után, ez a mai, kész horror volt – mondta Bori, majd a fejét Döme vállára hajtotta, – mindenből okul az ember, a jövőben majd másként csináljuk, jó? – kérdezte Döme, de választ nem kapott. Akkor figyelt csak fel, hogy Bori elaludt a vállán.

Jutka osztályának már másnap beindult az oktatás. Megkapták az órarendet is. Csak három órájuk volt naponta, de az teljes órában. Ugyanakkor, elmaradtak a rajz, a zene, torna órák, bár Kinga néni próbálkozott, minden osztálynak beiktatni egy-egy tíz perces tornaórát, ami leginkább röhögésbe fulladt. Nem volt ám mindenkinek helye sem, hogy tornázni tudjon, hiszen, ahol csupán egy szoba volt, ott volt az egész család, ott bizony kínos helyzetek alakultak ki, és erre is tekintettel kellett lenni, így hamarosan azok is elmaradtak.

A következő napon Jutka, Bori elé állt egy kéréssel.
– Anya, én bevállaltam, hogy két osztálytársamnak, Pirinek és Karcsinak elküldöm naponta a feladatokat postán. Nincs se telefonjuk, sem laptopjuk, semmi sincs a házban, tudod nagyon szegények, nincs pénzük, de Piri szorgalmas, Karcsi meg, hát egy ideig nem tanult, de most nagyon nekilódult, ha kimarad neki ez a félév, akkor megint kedvét veszti, mert nem tud beérni minket. Szeretnék nekik segíteni, hogy mégse maradjanak le annyira. Mindennap elküldöm nekik a feladatokat, meg az új tananyagot postán, ugye elküldöd majd minden nap… persze, a postaköltséget állom a zsebpénzemből… feladod, anya?
Borinak könny szökött a szemébe, – persze, elintézem kislányom! – mondta és megölelte, majd puszit nyomott a feje búbjára az ő másokról is gondoskodó, érző lelkű kislányának.

Öcsi óráinak indulása a következő hétre maradt, mindenképpen Dömére hárult a feladat, hogy a kezdeti nehézségeket leküzdje, és Öcsi is önállóan tudjon majd részt venni ezeken a digitális órákon.
Izgatottan indult hétfőn munkába, vajon minden rendben fog-e menni? Minden reggel, kikészítette a reggelit az asztalra. A mélyhűtőből elővette az aznapi ebédet, Dömének a lelkére kötötte, hogy melegítse fel mielőtt enni szeretnének. Ő viszont két nagy borítékkal indult minden nap munkába, amit lánykája előző este adott át neki, hogy postázza majd a címzetteknek.
Be voltak osztva a feladatok mindenkinek, és mindenki tette a dolgát a maga módján, de senkire nem volt panasz, hogy ne igyekezett volna megtenni minden tőle telhetőt. Idővel Bori is megnyugodott, mert alapjában véve, minden folyt a maga medrében, s azonkívül, hogy a lakás a feje tetején állt, mire Bori hazaért, minden mást rendben talált.
Sőt, ahogy múlt az idő, úgy változott minden pozitív irányba. Egyre kisebb volt a rendetlenség is. Meglepődött, amikor először látta, hogy el van mosogatva, nincs tele a konyha koszos edényekkel, fel van takarítva, minden a helyén. Amikor már rendszeressé vált ez a rendrakás, akkor egy alkalommal megkérdezte, ki az, aki elmosogat?
Jutka szerényen és halkan szólt – én szoktam mosogatni – Öcsi azonnal rákontrázott – én viszont leviszem a szemetet, meg összesöprögetek… meg közösen rendet rakunk, hogy este legyen időtök kicsit velünk játszani.
Hát, szégyen vagy nem szégyen, Bori elsírta magát, – az én okos, ügyes gyerekeim – mondta pityeregve, és sorra ölelgette őket, majd Döme szólalt meg – mit szólnátok egy hétvégi nagy kiránduláshoz? – Mégis mire gondoltál? – érdeklődött Bori.
– Hááát, válasszatok ti, kimehetünk egész napra a Normafához, vagy elmehetünk Visegrádra, fel a várba, vagy ahová szeretnétek, de kizárólag a természetbe.
– Menjünk a Normafához. Ott lehet játszani, mehetünk kisvasúttal, talán még a libegőre is felülhetünk… ott van sok lehetőség.
– Figyeled Bori, felnőtt a lányunk, olyan kis bölcs öreganyó lett, mint az anyja…
– Öreganyó a nénikéd! – kiáltott fel Bori – viszont az ötlet tényleg jó, benne vagytok mind?
– Igen… igen… igen… – hangzott minden szájból a kiáltás. – Hát akkor, nincs más hátra, mint előre! Jöhet a nagy kirándulás! – zárta le Bori, mindenki nagy megelégedésére.