Imádtam hajnalban kelni kisgyerekként, amikor még a tanyán éltünk. Gyönyörű hajnalok ékesítik az emlékeimet. A hajnali felkelésről felnőtt koromban szoktam le, amikor már városon éltem.
Ott nem volt hol keresni a hajnal varázsát, eltűnt minden, nyoma veszett. Inkább rászoktam a későn kelésre. Pedig nagyon nehéz volt, és sokáig furdalt a lelkiismeret, hogy megint nem köszöntöttem a Napot. Pedig megérdemli. Csakhogy a nagyvárosban nincsenek ilyen bensőséges nagy találkozások. Talán a városi ember nem is tudja, mi az, ami kimaradt az életéből.
Különösen a nyári hajnalok voltak varázslatosak. Miután learatták a búzát, mindennap ki kellett hajtani a disznókat a tarlóra. Akkor lehetett kicsit az etetésen spórolni. Ugyanis rengeteg letört kalász maradt kinn a tarlón, sőt olyan is előfordult, hogy szétszórták a búzát valami oknál fogva. Talán kiszakadt a zsák, vagy ki tudja mi oka lehetett, de olykor több ujjnyi vastagon volt beterítve a föld a magas tarló között gyönyörű búzaszemekkel, s azzal azután már senki nem törődött. Több alkalommal magam találtam ilyen „éléskamrát” az állatoknak. Emlékszem a küszködésre, mire rávettem őket, hogy ide gyertek, itt aztán jóllakhattok kedvetekre! A tarló hamar zöldülni is kezdett. Nőtt a gyom, no meg a mezei virágok. Így az állatok mindjárt zöldet is legelhettek, meg nekem is meg volt az örömöm és szórakozásom. Mindennap meglephettem édesanyámat egy csokor friss mezei virággal. Hogy azoknak a virágoknak milyen jellegzetes, különleges és feledhetetlen illatuk volt! Szinte ma is érzem a tisztesfű illatát, vagy a gyönyörű lila színű földimogyoró virágának kellemes édeskés illatát, volt bársony kék szarkaláb, élénk kék búzavirág, piros pipacs, békaszáj… Ezek a disznópásztorkodások fantasztikus élményekkel töltötték a már enélkül is megrakott puttonyomat.
Emlékszem arra a kora hajnalra, amikor édesapámmal együtt hajtottuk ki a kondát a tarlóra.
Akkor még egészen frissen, aratás után volt, még a szalmabálák is ott hevertek szétszórtan a tarlón.
Már előző nap találtam az állatoknak „éléskamrát”, s mondtam édesapámnak, hogy egyenesen oda hajtsuk őket, had lakmározzanak. Így nekünk nem igen akadt dolgunk, ott volt a konda egy rakáson, nem kellett futkosni utánuk.
Édesapám mindig nagyon találékony volt. Ezúttal azt mondta:
Gyere, hamar hordjuk össze a szalmabálákat, építek neked várat, sőt még trón is lesz benne a királykisasszonynak! – ezen én nagyon jót kacagtam, viszont nem kérettem magam, igaz, hogy csak egyesével, de annál fürgébben hordtam a bálákat, persze édesapám hármat-négyet vitt egyszerre, de hát nálamnál az az egy is nagyobb volt, mint amekkora én magam voltam. Gyűltek a bálák, apám elkezdte a várépítést.
Hamar elkészült a vár, gyönyörű volt. Lépcső vezetett fel a trónig. Volt ott helye a királynak is nem csak a királykisasszonynak. Mondta is édesapám, hogy hamar üljünk fel a trónra, mert most kel a Nap, ilyenkor nagyon hideg van, s a trónon nem fogunk fázni. Milyen igaza volt, ott a hátunkat neki támaszthattuk a szalmának, sőt teljesen körül ölelt bennünket a szalmatrón és melegített, de még milyen jól melegített, és a szalmának is kellemes üde illata volt. Onnan néztük apámmal a napfelkeltét. Ahogy a vöröslő nap előbújt a horizonton, mint egy nagy vörös korong, s ahogy haladt feljebb úgy szórta szét remegő álmos sugarait… Gyönyörűséges volt…
Ekkor édesapámnak már mennie kellett dolgozni, úgyhogy egyedül maradtam a kondával, no meg a saját tulajdonú várammal. Remekül eljátszadoztam ott. Nyolc óra körül már igencsak meleg volt, az állatoknak is melegük volt, meg is szomjaztak, mert hiszen jól megtömték már a bendőjüket, így hát röfögtek néhányat, s szép sorban elindultak a tanya felé. Semmi dolgom nem volt, csak mentem utánuk. Benn várta már őket a vízzel telt vályú. Tele itták magukat, s bementek az ólba, ott elnyújtóztak elégedetten, jóllakottan, s máris horkoltak jóízűen. Nekem csak rájuk kellet csuknom az ól ajtaját, s mehettem magam is reggelizni.
Nagyon sok ilyen gyönyörűséges hajnalra emlékszem, meg persze alkonyatra is, merthogy azok ugyanilyen meseszépek voltak. Jólesik olykor előkotorni a puttony fenekéről egy-egy régi szép emléket… újra érezni azokat az illatokat, gyönyörködni a napkeltében, s hát nem utolsósorban emlékezni arra, amikor nem csupán disznópásztor, de királykisasszony is voltam, s trónon ültem!
46 hozzászólás
A szép emlékek csakis szép írásokat szülhetnek. A napfelkeltét szerintem városon is lehet köszönteni, én mind mai napig azt teszem, akár a városban vagyok, akár falun, igaz a kettőt nem lehet összehasonlítani. Szeretettel: István
Kedves István!
A napfelkeltét látni sem igazán lehet városon. Újvidéket, ahol éltem korábban körülöleli a Fruška Gora hegység, itt Pécsen, ahol most élek a Mecsek… már magasan jár a nap mire egyáltalán látni lehet. Nincs az a varázsa sem. mint a tanyán, sík vidéken… az feledhetetlen.
Köszönöm, hogy olvastál és a kedves sorokat…
Szeretettel
Ida
Kedves Ida! Az ilyen mondatok, h "Gyönyörű hajnalok ékesítik emlékeimet", "Különösen a nyári hajnalok voltak varázslatosak" – semmitmondóak. Az író akkor éri el célját, akkor tudja jól megmutatni az olvasónak, milyen "varázslatos" is egy ilyen hajnal, ha sok apró részletet elmond róla, s a mesébe beleszövi a saját érzéseit, gondolatait, egyéni látásmódját. Üdvözlettel. én
Kedves Laci!
Tedd hozzá, hogy neked semmitmondóak. Lehet, hogy az író az átfogó képpel próbálja az olvasóra bízni, hogy belemerüljön a részletekbe.
De, mint minden vélemény, az enyém is, a tied is, szubjektív.
Üdv:
Millali
Igen, igazad van, ezek szubjektív vélemények, hogy látja az olvasó. De téved, aki azt gondolja, hogy azért mert ez más "műfaj", mint a matematika. Itt is vannak objektív mértékek, követelmények. A legjobb baráti tanács, amit adhatok: meg kell nézni befutott, sikeres írók műveit, kritikus szemmel kell megvizsgálni, hogyan fogalmaz meg egy író (költő) egy hajnalt? Pl: "Még vak volt a hajnal/szennyes és szürke/ üveges szemmel aludtak a boltok…" Ilyesmire gondoltam, amikor a "részletekről beszéltem. Üdvözlettel: én
Kedves Bödön!
"Sztem az író akkor jár el helyesen, ha azt, amit az olvasó el tud képzelni, nem írja le, amit nem tud elképzelni, mert nem az ő személyes élmény, benyomása, azt viszont leírja. Ebből a szempontból írásod nálam éppen a határon van. Majdnem soknak érzem…"
Bizonyára ráismersz, mert az idézőjelben a Te soraid olvashatók. Ott, majdnem soknak érezted a leírást, amit a sziklafalon lógó kis fáról írtam. Pedig ott az volt a fő téma.
Ellenben itt, az idézett mondatokat semmitmondónak titulálod, és kevesled…
Valószínűleg nem vetted figyelembe, hogy ezek a mondatok a bevezetőben fordulnak elő, mintegy felhívva a figyelmet, hogy a történet hajnalban játszódik. Valójában nem a napkeltéről szól ez az írás, nézz csak fel a címre, merthogy a fő mondanivalója abban rejlik.
Üdvözlettel, Ida
Egyszer azért kérdezz meg egy hivatásos kritikust is…nem kerül sokba. Tetszik, ahogy érvelsz, ahogy iparkodva véded magad, kimagyarázod a kimagyarázhatatlant. Antonius és én is megengedjük, hogy azt láss gyönyörűszépnek, amit csak akarsz, pontosabban Neked, Kőműves Ida magánszemélynek engedjük meg, de Kőműves Ida írótársunkat bizony megkritizáljuk, ha úgy gondoljuk alapja van a kritikának. Ez egy ilyen oldal. Remélem nincs harag! Üdv. én
Kedves Ida!
Ez egy szívet melengető, szép történet. Néha az egyszerű, hétköznapi emberek akkora hatalommal rendelkeznek, amiről a felső "tízezer" csak ábrándozik. A szeretet hatalmáról beszélek, amihez ha társul a képzelőerő és a beleélés varázsa, olyan gazdaggá tehetik az ember lelkét, mint ahogy ezt megírtad.
A második bekezdésben egy szóismétlés szúrt szemet, de tudom, hogy ez csak a sietség rovására írható.
Egészen könnyű lélekkel fejeztem be az olvasást, és ez a Te érdemed.
Szeretettel:
Millali
Különben sztem nem szerencsés agyba-főbe dicsérni egymást, visszavárva, visszakapva a sok szép dicséretet. Többet segítünk egymásnak, igazi, hozzáértő szavakkal, segítő, jószándékkal.
Mitől lenne pl. „műalkotás” egy ilyen szöveg: „Miklós csodálatosan szép hajnalra ébredt. Gyönyörű volt a madárdal, ami az eresze alatt hangzott, melengette lelkét. Délelőtt Emőkével volt találkozója. Boldogságtól eltelve készülődött, szinte látta maga előtt a lány édes arcát, két szép szemét, karcsú alakját. Az örömtől gyorsabban vert a szíve. Szép volt a lány, érzelmek viharát keltette a fiúban…stb. Attól, még h kerekek a mondatok, s telezsúfolom jelzőkkel, – ez még iskolai fogalmazványnak is csak 3-as!
Szia Laci!
Olvasd el Ida véleményét. Nem kívánok ennél többet hozzáfűzni.
Üdv:
Millali
Kedves Millali!
Szavaid simogatták a lelkem. Mit tagadjam, jólestek.
Szeretek a gyermekkoromról írni, mert az a határtalan szeretetet, a természet szépségét, csodáját jelentette számomra. Mit sem érzékeltem abból, hogy szegények vagyunk, nem számított, hogy naponta 12 km-t kellett gyalogolnom, oda-vissza, az iskolába, szívesen is dolgoztam, mert együtt lehettem a szüleimmel. Talán a mai világban éppen ez az, ami a legjobban hiányzik az emberekből, ez a feltétel nélküli szeretet.
A szóismétlésre rátaláltam, jogos az észrevételed, itthon már javítottam.
Köszönöm a kedves szavakat és az észrevételed is.
Szeretettel
Ida
Kedves Ida!
A mindennapos korai felkelések, királykisasszonnyá varázsoltak Téged. Elfeledtették Veled azt, ami munka volt. Pláne egy gyermek számára. A hajnal szépsége pedig megkoronázta a hangulatot. Kedves történet.
Szeretettel:Marietta
Kedves Marietta!
Köszönöm, hogy átérezted írásom hangulatát. Köszönöm az értékelést, és hogy itt jártál. Örültem Neked.
Szeretettel
Ida
Bödönnek adok igazat. Ne te mond, hogy a hajnalok varázslatosak voltak, hanem próbáld úgy leírni azt a hajnalt, hogy az olvasód tartsa azt szépnek. Talán a varázslatost nem is kérem számon, mert varázslatos dolgokkal bizony meglehetősen ritkán találkozunk életünk során.
Nem számoltam meg, hogy hányszor írtad le a gyönyörű, gyönyörűséges, meseszép kifejezéseket, de szerintem is sokkal többször, mint elviselhető az igényes irodalomhoz szokott olvasónak.
Nagyon jól írsz. Szépen szerkesztett hibátlan mondataidat örömmel olvasom, de a szélsőséges jelzőket elhagynám a helyedben. Hagyd meg nekem. Én, az olvasó szeretném leírni, hogy ez igen, ez gyönyörű volt.
Kedves antonius!
Hozzászólásodból kitűnik, hogy Bödönnek írt válaszomat, nem olvastad el. Nem szeretném ismételni önmagam, hogy miért nem írtam "le" a hajnalt… ott megtalálod.
Ha fiktív történetet írok, azt esetleg nem tartom szépnek, varázslatosnak, viszont az élményt, amit magam éltem meg, azt engedd meg, hogy nekem legyen szép és varázslatos, mert azt én éltem meg olyannak, amilyennek, már csak az a kérdés, hogy áttudtam-e adni az olvasónak?
Az "igényes" irodalomhoz szokott olvasónak, talán nem… amatőr író vagyok, igyekszem a legjobb tudásom szerint írni, biztos vagyok benne, hogy nem mindenkinek tetszik, s én ezt el is fogadom, hiszen nem vagyunk egyformák, az ízlésünk, az igényeink is mások. Nyilvánvaló, hogy akiknek nem tetszenek az írásaim, azok nem olvassák, ahogyan én is teszem. Köszönöm észrevételeid és figyelmed. Üdv. Ida
Kedves Ida!
Itt a bizonyíték arra, hogy a sietség mindenkit a markában tart. Az előbbi hozzászólásomról lemaradtak a pontok.
Szeretettel:
Millali
Valami ármány van. Ez a fránya gép nem hajlandó pontozni. Kérlek, vedd úgy, hogy látod a csillagocskákat.
Kedves Millali!
Az első mondatodra: én is úgy látom!
A harmadikra: ne aggódj a csillagok miatt. Látom őket, ajjajjj! :))
Szeretettel
Ida
Kedves Ida!
Olvastalak, és az a hsz-eket is olvastam. Nekem tetszik az írásod, van ebben azért nagyon szép líra, és elegendő történés is. Át tudtam élni, mert nekem is vannak emlékeim. A virágcsokor igazán szép lett, láttam. 🙂 A napkorong vöröslő, remegő sugarait a naplementében. Éreztem a szalma illatát…
Kritikust sosem kérdezz meg, annak az a dolga, hogy hibát találjon. Az olvasó számít. 🙂 S tudod mit, ha valaki egyszer jelzi, hogy mi az amit még szeretett volna megkapni az írásodban, lásd antonius, azt szívleld meg. Aki pedig gyakran visszatér a kritikáival, növeli az olvasottságodat. :))))) Tehát, mindegy ki mit ír, mindenképpen hasznodra válik. :))))
Szeretettel.
pipacs
Kedves Pipacs!
Örülök, hogy Te átérezted, megtaláltad benne a szépet (is), örülök, hogy emlékeket ébresztett benned. Ezek a gyermekkori történeteim a feltétel nélküli szeretettől átitatott tollal íródtak. Ha valakinek átjött, annak nagyon örülök. Akinek viszont nem, az csak sajnálni tudom. A kritikát, ha jogosnak érzem, természetesen elgondolkodok rajta, mint ahogyan tettem máskor is, sőt örülök is neki. Általában megírom, mi az amivel egyetértek, és mi az amit nem is tartok jogosnak. Ha nem elég egyszer elmondani, úgy érzem nem az én hibám.
Köszönöm Neked, hogy ide látogattál, és a csillagokat is köszönöm.
Szeretettel
Ida
Egy szövegváltozat: "Amikor még kisgyerek voltam, imádtam hajnalban kelni. Tanyán éltünk, s a tanyán a hajnaloknak különös hangulata van. Későbbi életem során mindenhova elkísért ezeknek a tanyasi hajnaloknak a varázsa" stb, Próbálj egyszerűen fogalmazni!
Ne haragudj Laci, be ez olyan Bödönös.
Ne haragudj Bödön, de nekem az én változatom jobban tetszik, mert az én vagyok…
Ez viszont Te vagy. Akinek a Tiéd jobban tetszik, az biztosan Téged fog olvasni.
Nem tudom, egyébként, hogy mire gondolsz, mert azt hiszem, nagyon is egyszerűen fogalmazok, hiszen én ugyanaz a tanyasi kislány maradtam, én soha nem is akartam más lenni.
Egyébként, kaptam én már valóban hasznos, építő jellegű, jogos kritikát, finoman tálalva egy versemnél, Mukli Ágnestől és Mariettától. Aminek a hatására azonnal átírtam a versem, mert jó szándékkal rámutattak a hiányosságokra, s egyből ráéreztem mennyire igazuk van. Ma is nagyon hálás vagyok mindkettőjüknek. Nem gondoltál még arra, hogy Veled van a baj, talán nem jól tálalod? Ne engem akarj megváltoztatni, az nem fog menni.
Üdv. Ida
Egy érthető kritikai hozzászólás után, gondolom az alkotó elgondolkodik, igyekszik beleépíteni következő munkájába azt, ami hasznos, amit leszűrt belőle, tanulságot. Hogy ezt miért kell ragozni, és ragozni? Ezt valahogyan nem értem.
Drága Marietta, Te csak tudod, igaz-e?
Milyen egyszerű volt a Ti kritikátokat elfogadni, amit Ágnessel együtt megfogalmaztatok. Nem kellett oldalszám ragoznotok… Hálás is vagyok érte, és Neked most itt is megköszönöm.
Szeretettel
Ida
Az írás terén, és a kritika írás terén is más lehet a habitus, a megfogalmazás. Ez rendben is van. Minden rendbe van addig, ameddig nem csap át, másba. Láttam én már olyan irodalmi portált, ahol úgy kivesézik az írást, hogy a végére szinte már köszönő viszonyban sincs az író eredeti művével. Csak akkor, ha határozottan kijelenti nem javítgatja tovább. Sok esetben nem is lesz jobb. A finomítások, az ésszerű rávezetés, hasznos.
Nagyon igazad van Marietta. Magam is úgy gondolom, hogy lehet kritikát megfogalmazni, de azután bízzuk a szerzőre, hogy azt elfogadja vagy nem. Nem vagyunk egyformák, nem biztos, hogy én jónak tartom a javaslatot amit kapok, ha nekem úgy tetszik, nem fogadom el, ennyi… csakhogy ezt nem mindenki tudja elviselni, hogy ne verje át a saját akaratát. Ez már nem is annyira kritika, mint: megmondom, hogy miről írj. Már nem először fordult elő…
Inkább hagyjuk, nem akarlak Téged untatni ezzel. Köszönöm a véleményed.
Szeretettel
Ida
Kedves Ida!
Nem szabad a szívedre venni a kritikát, ha nem a személyedet érinti.
Én már láttam olyat hogy valaki kikészült egy kritika sorozattól. Nem ér annyit az egész.
Hagyjad. Csak írjál, ha kedved van.
Szeretettel: Ági
Kedves Ági!
Drága vagy, hogy aggódsz értem, nem fogok kikészülni, ne félj, nem olyan fából faragtak.
Amikor jogos a kritika, azt el tudom fogadni, viszont, amikor nincsenek érvek, inkább csak… de inkább hagyjuk, valóban annyit sem ér, hogy beszéljünk róla.
Köszönöm a biztatást.
Szeretettel
Ida
Kedves Ida!
Történeted egyszerű mondatokban, jó helyesírással íródott. Hangulatos, az ember szinte ott képzeli magát a korahajnali búzamezőkön. Hányan vannak – itt is, akik irigyelnék a stílusodat. Olvasás közben eszembe jutott, hogy 12 éves koromig falun nevelkedtem, s mennyi szépséget tudtam magamba szívni, amit a városi gyerekek nem tudnak átélni.
Mit mondhatok, mert olvastam a kritikákat, akik írták, tudtommal nem is kritikusok, hanem ugyanolyan gyakorló irodalmárok, mint bármelyikünk.
Nekem tetszik az írásod, ahogyan megalkottad, pedig én sem úgy írtam volna le mindent, ahogyan Te. S miért? Azért, mert Te Kőmíves Ida vagy, én pedig Finta Kata vagyok.
Én elfogadom a kritikákat, ha elfogadhatóan adják tudtomra, hogy valami hibát találnak. Meg is köszönöm, s javítom.
S gyakorlat teszi a mestert, s Te itt, kezdőként nagyon jól indultál, s azt nem értem, miért kell valakinek a kedvét szegni.
Számomra ötcsillagos!
Szeretettel: Kata
Drága Kata!
Ne aggódj, senki sem szegheti kedvem. Én is örülök az építőjellegű kritikának, volt már olyanban is részem, akkor az ember mérlegel, ha úgy lássa, hogy igaza van a bírálónak, akkor próbálkozik javítani az írásán, ha viszont úgy dönt, hogy mégis inkább ragaszkodik a saját elveihez, akkor ahhoz is joga van. Végül is a szerző maga döntse el, hogy mit választ, hogyan is akarja. Viszont, ha valaki azt mondja nekem, hogy ne arról írj, amiről éppen írtál, hanem a napkeltéről, ahhoz senkinek nincs joga, én úgy érzem.
Örülök, hogy tetszett az írásom és bele tudtad élni magad a hangulatába. Köszönöm vigasztaló szavaid, és köszönöm az "ötcsillagost", ez nekem nagy elismerés Tőled.
Szeretettel
Ida
Kedves Ida!
Történeted egyszerű mondatokban, jó helyesírással íródott. Hangulatos, az ember szinte ott képzeli magát a korahajnali búzamezőkön. Hányan vannak – itt is, akik irigyelnék a stílusodat. Olvasás közben eszembe jutott, hogy 12 éves koromig falun nevelkedtem, s mennyi szépséget tudtam magamba szívni, amit a városi gyerekek nem tudnak átélni.
Mit mondhatok, mert olvastam a kritikákat, akik írták, tudtommal nem is kritikusok, hanem ugyanolyan gyakorló irodalmárok, mint bármelyikünk.
Nekem tetszik az írásod, ahogyan megalkottad, pedig én sem úgy írtam volna le mindent, ahogyan Te. S miért? Azért, mert Te Kőmíves Ida vagy, én pedig Finta Kata vagyok.
Én elfogadom a kritikákat, ha elfogadhatóan adják tudtomra, hogy valami hibát találnak. Meg is köszönöm, s javítom.
S gyakorlat teszi a mestert, s Te itt, kezdőként nagyon jól indultál, s azt nem értem, miért kell valakinek a kedvét szegni.
Számomra ötcsillagos!
Szeretettel: Kata
Kedves Ida!
Történeted egyszerű mondatokban, jó helyesírással íródott. Hangulatos, az ember szinte ott képzeli magát a korahajnali búzamezőkön. Hányan vannak – itt is, akik irigyelnék a stílusodat. Olvasás közben eszembe jutott, hogy 12 éves koromig falun nevelkedtem, s mennyi szépséget tudtam magamba szívni, amit a városi gyerekek nem tudnak átélni.
Mit mondhatok, mert olvastam a kritikákat, akik írták, tudtommal nem is kritikusok, hanem ugyanolyan gyakorló irodalmárok, mint bármelyikünk.
Nekem tetszik az írásod, ahogyan megalkottad, pedig én sem úgy írtam volna le mindent, ahogyan Te. S miért? Azért, mert Te Kőmíves Ida vagy, én pedig Finta Kata vagyok.
Én elfogadom a kritikákat, ha elfogadhatóan adják tudtomra, hogy valami hibát találnak. Meg is köszönöm, s javítom.
S gyakorlat teszi a mestert, s Te itt, kezdőként nagyon jól indultál, s azt nem értem, miért kell valakinek a kedvét szegni.
Számomra ötcsillagos!
Jó, látom, én vagyok itt a mumus. DE: Kedves Ida, ha bedőlsz az ömlengő véleményeknek, megrekedsz ezen a szinten. Nem hiszed el, pedig így van, nem bántani akarlak, hanem segíteni!
Kedves Bödön!
Nem vagy mumus. Most Te nem akarsz megérteni engem. Ennél az írásnál nem a napfelkelte volt az elsődleges szempont, hanem egy másik történet, ami éppen hajnalban indult.
Azt engedd meg, hogy magam döntsem el, hogy miről akarok írni. Te a leírtakról mondhatsz véleményt, rámutathatsz hibákra, esetleg helyesírási hibákra… ennyi. Azután, hogy megfogadom, vagy nem, az már legyen az én döntésem. Én örülök a kritikának, és nem így van, hogy csak ömlengő hozzászólások érkeznek, másoktól is kaptam már kritikát, de senki sem követelte erőszakosan, hogy azt úgy is tegyem, ahogyan kéri. Megírta a véleményét, s rám bízta a döntést, s ez így normális. Majd ha fizetsz érte, írok Neked a napfelkeltéről!
Részemről nincs harag, de ezt a vitát értelmetlennek tartom, tehát részemről, lezárva!
Üdvözlettel
Ida
Kedves Ida! Én nemhogy erőszakosan, de erőszaktalanul sem követelek semmit tőled. Csak a véleményemnek adok hangot. …És az a gyanúm, kútba dobott pénz lenne…Üdv én
Kedves Bödön!
Köszönöm szépen a véleményedet, viszont azt elég egyszer is elmondanod, vagy ha mégsem érteném megkérdezlek. Ellenben ezúttal nem egyezik a véleményünk, s kérlek, Te is tartsd tiszteletben az én elképzeléseimet. Köszönöm.
Üdvözlettel
Ida
Kedves Ida!
Őszinte leszek, Bödön és Antonius építő jellegű kritikája még sokat fog jelenteni neked, ha megszívleled és átgondolod. Amit itt leírtál a fele is elég lenne. Gördülékenyen fogalmazol. Értékeltek annyira, hogy ha írásra szánod az időd, akkor mire figyelj oda. Ez még mindig jobb, mintha egy sort sem írtak volna, csak lapoztak volna tovább. Ez is egy fajta jó szándék, mert továbbra is szeretnének olvasni, mert az írásodban mégis csak találtak olyat, hogy érdemes.
szeretettel-panka
Kedves Panka!
Nem tudom, hogy végig olvastad-e a hozzászólásokat, és az én válaszomat is, az a gyanún, hogy nem. Mert itt most építőjellegű kritikával nem találkozhattál.
Egyébként javasolhatom, hogy olvasd el az építő jellegű kritikák sokaságát a " Kézen fogva" című írásomnál is, és természetesen az én válaszaimat is. Addig nincs miről beszélnünk.
Köszönöm, hogy itt jártál.
Szeretettel
Ida
Kedves Panka! Te építő jellegűnek tartod antonius és az én kritikámat, Kőműves Ida viszont nem tartja annak! Nézőpontok és pofonok bizony különbözőek! Üdvözlettel. én
Lám, még a véletlen is mellém állt! amikor a Mehet-gombot megnyomtam, nem reagált a gép, ismételten sem, s valahogy egyszer öt helyett, háromszor öt csillagot kaptál.
Kedves Kata!
Nagyon kedves Tőled, hogy háromszor öt csillaggal ajándékoztál meg.
Biztosan Te is tudod, hogy a gép egy szavazótól, csak egy értékelést fogad el… de nem az számít, hanem a jóindulatod. Köszönöm Neked.
Elolvastam a "Gerlepár" című versedet is, írtam hsz-t hozzá.
Szeretettel
Ida
Kedves Ida!
Milyen nagyot fordult a világ a történeted óta. Nem fekszünk le a tyúkokkal sötétedéskor, és nem kelünk velük virradatkor. Amióta villany világította kis életünkben bármikor mesterséges fényárban fürödhetünk, nem örülünk úgy a napfelkeltének!
Eszembe jutott, hogy milyen nagyon sötét is volt az éjszaka, amíg nem volt közvilágítás, és milyen jó volt, amikor a nagy sötétségben megjelentek a virradat első fénysugarai – és végül felragyogott a Nap! Azt is eszembe juttattad, hogy mennyivel másképpen takarmányozták az állatokat. Nem táppal etették a disznókat /nem is volt/, hanem makkoltatták, korpával, répával, tökkel, fagyönggyel etették, krumplival, kukoricával, és ráhajtották őket a gabonafélék tarlójára is; ezeket nyugodtan turkálhatták. /folyt./
Kedves Judit!
Valóban mennyit változott azóta a világ, elképesztő… és én most is visszavágyom azt a kis tanyát, azt a természet adta nyugalmat, azt a feltétel nélküli szeretetet, amit akkor élvezhettem.
Viszont nagyon jó, hogy jöttél. Rávilágítottál valamire, amire magam nem is gondoltam.
Azt mondod: "…mert ezek a beszámolók hidat képeznek a múlt és a jövõ között, és összekötik a nemzedékeket…" Ebben az esetben még nagyobb jelentőséget kap az írásom, mint hittem volna. Köszönöm Neked! Már nem az első eset, hogy "megmagyarázod nekem, hogy miről is írtam".:)) Bölcs gondolataidnak mindig nagyon örülök.
Szeretettel
Ida
/folyt./
Nem különült el az sem, hogy mikor dolgozunk, és mikor játszunk, sok munkát játéknak fogtunk fel. Simán belefért, hogy egyszerre voltunk disznópásztorok, és királykisasszonyok. Még szalmabála trónus sem kellett hozzá, elég volt egy mezei virág koszorú – koronának – a hajunkra. 🙂
Köszönöm, hogy megosztottad a számodra kedves emlékeidet velünk is, akik Veled emlékeznek, és azokkal is akik számára már ismeretlen ez a világ, mert ezek a beszámolók hidat képeznek a múlt és a jövõ között, és összekötik a nemzedékeket oly módon, ahogy más emléktárgyak nem képesek.
Judit