Mendi éppen az asztalt terítette, amikor meghallotta a motorzúgást. Ismerős volt már neki, amikor a kéziféket is behúzta a férje, ott hagyott csapot-papot, s futott eléje.
Egymást átkarolva toppantak be az ebédlőbe, a félig terített asztalhoz.
– Ülj le, drágám! Fáradtnak látszol, túlhajszolod magad, igaz? – kérdezte, miközben befejezte a terítést, s aggódva pislantott férjére.
– Hát ami azt illeti, igen zsúfolt napom volt ma. Tényleg elfáradtam. Mi van vacsorára, drágám?… Ó, csirkemell, párolt zöldség, rizs… Isteni!
– Tudom, hogy szereted. Jó étvágyat, szívem!
– Köszönöm. Neked, hogy telt a napod?
– Remekül. Írtam egész nap, szárnyaltam… jól haladok a regénnyel… De igen gondterheltnek látszol, inkább te mesélj, drágám!…
– Új beteg érkezett az osztályra. Jól látod, szívem, nem hagy nyugodni. Az Árvaházból hoztak be egy kisfiút, súlyos szívizom gyulladással. Valószínűleg már hosszú ideje fennáll a betegség, de nem foglalkozott vele senki, már izomsorvadásról is beszélhetünk… Nehezen lélegzik, kapott oxigént, meg gyógyszereket, és felvettük a transzplantációs listára. Új szívre van szüksége, csak az a kérdés, ki tudja-e várni.
– Annyira súlyos az állapota? – érdeklődött Mendi, és férje bólogatására csendesen megjegyezte – szegényke.
– Bízom benne, hogy mielőbb találunk donort, bár az ront az esélyeken, hogy egy-két hónapon belül mindenképpen kellene. Aranyos kiskölyök, nem akarod meglátogatni? Gyere be holnap, úgysem látogatja szegénykét senki.
– Miért is ne? Hogy hívják a srácot és hány éves? Talán valami könyvet is vinnék neki, hátha szeret olvasni… egyáltalán olvashat, képes rá?
– Hát persze, mást nem is igen tehet. Hogy szeret-e olvasni, azt nem tudom, de meg lehet próbálni. Tíz éves és Dominiknak hívják.
Másnap reggel, miután Ludvig munkába ment, Mendi már ott kotorászott a könyvespolcokon.
Mit vihetne egy tíz éves kiskamasz fiúnak, töprengett. Persze, nekik nincsenek gyerekkönyveik, mert gyerekük sincs. Már tizenkét éve házasok, de nem lehet gyerekük. Megjárta a poklok poklát, mire kiderült, hogy Ludvig steril. Belenyugodtak, hogy nem lesz gyerekük, nagyon szeretik egymást, jól megvannak gyerek nélkül is.
Európa fővárosai… ez akár érdekes is lehet, egy ekkora fiúnak. Ismerteti a látnivalókat, és gyönyörű képekben meg is mutatja. Hátha érdekli a gyereket. No meg itt van Monte Cristo grófja. Kalandregény. Bár fogalma sincs mi a menő a mai srácoknál, de ezt is megpróbálja.
Táskába csúsztatta a két könyvet és elindult.
Alig talált helyet a parkolóban. Aztán azon gondolkodott, hogy mi a vezetékneve a fiúnak. Ludvig nem mondta, azt sem tudja, kit akar meglátogatni, ha valaki kérdezné. No mindegy, megkeresi Ludvigot, hátha ráér és ő is vele tart.
Éppen a Kardiológián járt már, amikor meghallotta a hangos bemondót: Doktor Kelét, kérik a hármas műtőbe!… Doktor Kele, azonnal menjen a hármas műtőbe!…
Megborzongott, csak nem Dominikkal van valami baj? Azután látta a férjét, amint átvág a folyosón és futva teszi meg az utat a műtőig.
Szegény drágám, sok ez neki, az idegei már pattanásig feszültek, szüksége lenne egy kiadós pihenésre. Jó lenne elutazniuk valahová… valahová jó messzire és jó hosszú időre. Kikapcsolódásra van szüksége.
Éppen szembe jött vele a folyosón Konrád doktor, a főorvos. Megkérdezte tőle, hol találja Domit, az árva kisfiút.
– Itt lesz valamelyik kétágyasban, talán az ötösben, kukkantson be… Mendi, drágám, maga egyre gyönyörűbb! Hogy én mennyire irigylem Ludvigot! – mondta, és jóízűen, döcögve nevetett.
Benyitott az ötösbe. Csak egyik ágyon feküdt egy fiúcska, akinek oxigénmaszk volt az arcán. Ő lesz az, de még rápislantott a kórlapra is az ágy végén: Doroszlói Dominik. Igen, ő az.
– Szia Domi!
– Csókolom. Maga doktor néni? – kérdezte kicsit rémülten.
– Nem, kicsim, nem, csak egy látogató vagyok, ha nincs ellene kifogásod.
– Látogatóóó? Nekem soha sincs látogatóm… Tetszik engem ismerni?
– Nem… de majd megismerlek, ha te is akarod…
– Mi a neve a néninek?… Mendi? Jaj, de szép neve van, és mi a vezetékneve?
– Kele. Kele Mendi.
– Kele? Nahát, a doktor bácsim is Kele! Nem is tudja a néni mennyire jó fej a doktorbácsim.
– Tényleg? Ennek örülök. Biztos vagyok benne, hogy akkor meg is fog gyógyítani. Tanultok már az iskolában földrajzot?… Igen? Szereted? Nézd, hoztam neked egy könyvet. Európa fővárosai vannak benne, gyönyörű képekkel. Érdekel?
– Megnézném, de akkor le kell vennem a maszkot…
– Le szabad venned?
– Igen, csak rövid időre, hamar elfogy a levegőm, és vissza kell tennem.
Lapozgatni kezdte. Gyönyörködött a fotókban. Néha-néha felkiáltott:
– Itt van Prága! Nemrég tanultuk, aaa… Csehország fővárosa. Jól mondtam?… Ez meg Róma, Olaszország fővárosa… Amszterdam, Hollandia fővárosa… jól mondtam?
– Igen, jól mondtad, ügyes vagy, de most már tegyük vissza a maszkot, majd megpróbáljuk másként. Te megmondod miről tanultatok, én megkeresem, és megnézzük a képeket együtt. Jó lesz?
– Igen, nagyszerű – s már engedelmesen vissza is tette magának a maszkot.
Mendi hamar rájött, hogy Dominak nagyon éles esze van. Miközben a képeskönyvet nézegették, megtanulta a még korábban nem tanultakat is. Mindenre kíváncsi volt, nagy érdeklődéssel hallgatta Mendit, amikor olyan városokról mesélt, amit már személyesen is látott. Érdekes történetekkel, anekdotákkal fűszerezte, egy-egy a városban ismert nagyságról, íróról, festőről, vagy ami éppen eszébe jutott.
Mendi, amikor az órájára nézett, meglepődött, hogy milyen gyorsan elszaladt két óra, és milyen jól érezte magát, ő maga is időközben.
Ott hagyta a regényt is, hátha kedvet kap hozzá a srác és olvasni kezdi. Mendi végtelenül boldog volt, amikor Domi félénken megkérdezte:
– Eljössz máskor is?…
– Ha te is akarod, akkor eljövök!
– Igen, igen, akarom, Mendi néni!
Hát így kezdődött. Attól kezdve Mendi minden nap ott ült Dominik mellett. Néha-néha, amikor ráért, Ludvig is csatlakozott, egy-egy félórára. Ilyenkor meg is figyelte a srácot, hogy veszi a levegőt, vagy milyen egyéb nehézségei akadnak játék, vagy beszéd közben. Időközben ő is feltöltődött, s azután újult erővel folytatta a munkát.
Mendi és Ludvig élete egészen megváltozott. Mindennapos vendég lett náluk az aggodalom.
Azzal feküdtek, azzal keltek: mi van Domival? Hogyan aludt? Meddig bírja a beteg szíve? Érkezik-e időben donor? Van-e esélye a túlélésre? Sorjáztak a kérdések, s egyre nőtt bennük a kétségbeesés. Az étkezések sem múltak el anélkül, hogy ne hozta volna szóba valamelyikük: Képzeld, ma három órán át csak beszélgettünk… Hogy abban a gyerekben mennyi a tudásvágy, és milyen bátor, igazi kis hős… Ne tudd meg, hogy ma milyen szorosan ölelt meg, alig akart elengedni… Egy csoda ez a gyerek, a tanulást semmiképpen sem hagyná abba, még akkor sem, ha rosszul érzi magát…
Mindketten tudtak minden alkalommal valami újat mondani Dominikról. Már az is előfordult, hogy Mendi az egész délutánját a kórházban töltötte. Ludvig oda ment érte, és azután megvacsoráztak egy étteremben.
Mendi már az írással sem haladt olyan jól, mint korábban, pedig határidőre kell elkészülnie, mert a kiadó számít rá, szerződésük van. Az első két könyvével nem volt ilyen gondja, mert azok magánkiadásban jelentek meg, de miután nagy hírnevet szerzett velük, megkereste a legmenőbb kiadó. Akkor szakított az újságírással, és csak a regénynek szentelte az életét, no meg persze Ludvignak. Amikor együtt lehetett vele, olyankor nem írt, a szabadidejüket mindig együtt töltötték. Jártak futni, vagy csak sétálgatni a közeli erdőbe, kerékpároztak, úszni jártak, meg színházba, olykor baráti társasággal töltötték az időt, de mindig együtt, külön-külön sohasem.
Egy meghitt együttlét után, Mendi vágyakozva sóhajtott fel.
– Olyan jó lenne, ha Domi a mi gyerekünk lenne!
Ludvig felkönyökölt, végig simított felesége bájos arcán, majd kezébe vette a kezét.
– Tudod mit drágám, ha annyira szeretnéd, fogadjuk örökbe!
Mendi felsikoltott örömében. Férjéhez simult, s máris tervezgetni kezdett. Utána kell járnia, hogy örökbe fogadható-e? Élnek-e a szülei egyáltalán? Mindennek utánajár, addig ne is szóljanak a gyereknek egy szót sem. Tele izgalommal, de boldogan, összeölelkezve aludtak el azon a napon.
folyt. köv.
10 hozzászólás
Kedves Ida!
Nagyon örülök, hogy új alkotással jelentkezel. Már az eleje a történetnek megfogott.
Érdekesnek és tanulságosnak ígérkezik, várom a folytatást.
Judit
Kedves Judit!
Örülök, hogy már az eleje megfogott. Remélem a továbbiakban sem fogsz csalódni.
Köszönöm soraid.
Ida
Kedves ida!
A munkámból adódóan találkoztam örökbefogadással. Mindig csodáltam azokat a szülőket, akik eljutottak addig, hogy ha nem lehet saját gyerekük, örökbe fogadnak egyet.
Izgalmasnak ígérkezik a történeted.
Szeretettel: Klári
Kedves Klári!
Most verem a fejem a falba… Hogy nem jutott eszembe, hogy hozzád forduljak tanácsért? 🙂
Sokat kellett kutatnom utána… no, majd te szólsz, ha valami valótlanságot találsz benne. 🙂 Remélem, hogy a továbbiakban is izgalmasnak találod majd.
Köszönöm soraid.
Szeretettel,
Ida
Kedves Ida!
Szeretem olvasni regényeidet, és örülök, hogy ismét elkészültél eggyel. Nagyon ígéretes, egy gyermektelen, egymást szerető házaspár, egy árva fiú betegsége és a közeledésük egymás felé.
Kíváncsian várom a folytatást!
Sok szeretettel: Matild
Kedves Matild!
Örömmel tölt el, hogy szereted olvasni a prózáimat. Én viszont kíváncsi vagyok a véleményedre. Így hát, szeretettel várlak a továbbiakban is, remélem, most sem fogsz csalódni. Köszönöm soraid.
Szeretettel,
Ida
Kedves Ida!
Ahogy kicsit fellélegeztem, kerestem olvasnivaló t Nálad. Jól tettem, mert lám, újra egy jó regényt
olvashatok itt. Jól indul, érdekesnek látszik és ahogy szoktad, nagyon szépen tálalod elénk.
(Nekem egy bajom van vele, akarom mondani saját magammal, hogy nagyon apró betűkkel írod, ezért
nehezebb olvasni. Javaslom, hogy legalább 11-es betűkkel írjál, s ne a legapróbbal.)
Megyek tovább, nem szeretnék lemaradni.
Szeretettel olvastam: Kata
Drága Kata!
Örülök, hogy ismét rám találtál. 🙂
Ami a betűméretet illeti, én arról nem tehetek, mert itt minden írás egyforma betűméretben jelenik meg. Amúgy igyekszem szellősre hagyni, hogy könnyebb legyen olvasni. Megértem, hogy már hamar fárad a szemed, de mást nem tehetek az érdekedben.
Örülök, hogy ígéretesnek találod. Köszönöm soraid.
Szeretettel,
Ida
Érdekesnek ígérkezik a novellád drága Idám.
Drukkolok, hogy sikeres legyen az örökbe fogadás, gondolom nem lesz ez olyan egyszerű.
Szeretettel ölellek: Ica
Drága Ica!
Jól gondolod, mint ahogyan semmi sem egyszerű az életben. 🙁
Majd mind együtt drukkolunk Mendinek, hogy sikerüljön.
Köszönöm, hogy jöttél.
Szeretettel,
Ida