„ Néha a fantázia szebb mint a valóság”
Sarah nagyon önfejű kislány volt. Mindig mindent úgy tett ahogy ő jónak találta. Az iskolában nem volt sok barátja, szinte senki se állt vele szóba. Nagyon rossz természete volt. Egy nap az osztályukba jött egy lány, ő volt az első aki odament Sarahoz barátkozni és beszélgetni. Egyik reggel éppen az ebédlőben ültek az iskolában mikor az új lány leült Sarához ebédelni és megszólította.
– Szia, a nevem Betty, láttam senki se beszélget veled, ugye nem baj ha leülök ide? –kérdezte
– Nem dehogy, ülj csak. – mondta Sarah, majd szó nélkül tömte magába tovább a reggelijét.
– Te miért nem beszélgetsz senkivel? Mi a baj? – kérdezte Betty.
Sarah nem is válaszolt csak fölállt és elrohant, arcán az elkeseredés és a fájdalom jelei mutatkoztak. De, hogy miért volt ennyire magába zuhanva senki sem tudta.
Betty minden reggel hónapokon át leült hozzá az ebédlőbe és megpróbált vele szót érteni, míg nem egy nap Sarah megnyílt neki és elmesélte mi a gondja.
– Tudod Betty anyukám három éve rákos beteg, napról napra egyre rosszabb az állapota és egyszerűen nem bírom látni ahogy szenved, már haza menni se szeretek mert csak azt látom ahogy fekszik az ágyban és szinte már alig él. Az orvosok azt mondták rajta már csak egy csoda segíthet. – mesélte Sarah, könnyeivel küszködve.
– Jajj Sarah, nagyon sajnálom, nem gondoltam, hogy ilyen nagy gondjaid vannak, de talán tudok segíteni, talán hozzá tudom anyukádat segíteni ahhoz a csodához.
– Ezt meg, hogy érted? Csodák nem léteznek, nem tudom miről beszélsz!! Hagyjál békén!- mondta Sarah majd elrohant.
Másnap reggel Betty vitt egy tucat könyvet Sarahnak, mondván, hogy olvassa el őket. Nagyrészt fantázia regények voltak, tündérekről, manókról és különféle fantázia lényekről szóltak. Sarah bár nem hitt az ilyesmiben de elolvasta a könyveket. Talán magának se valotta be, de kezdte érdekelni ez a fajta úgymond fantáziavilág. Nagyon érdekesnek találta és egyre több ilyen könyvet kért kölcsön Bettytől. Aki persze adott is neki minél több könyvet. Majd mikor az összeset elolvasta vissza adta Bettynek és így szólt:
– Olvastam az egyik könyvben egy csodatevő tündérről amely a tóban él, szerinted vannak ilyenek? – kérdezte Sarah.
– Várj meg a tónál ma délután háromkor ha ott ülünk a parton és várunk és hiszünk benne akkor megjelenhet nekünk, de mindenképpen várjál meg. –mondta Betty
– Jól van várni foglak. – válaszolt Sarah.
Így is tett, elment a tóhoz délután háromkor és várt, csak várt , várt de hiába Betty nem jött. Majd hazasétált. Alig, hogy beért az ajtón csöngött a telefon. Barátnője anyukája volt az és zokogva mondta el a telefonba, hogy hazafelé menet Betty halálos balesetet szenvedett, egy autó elütötte őt. Sarah lecsapta a kagylót és elrohant, sírva futott ki a tóhoz, megállt a partján és ordított torka szakadtából: – Miért kell meghalnia az egyetlen barátnőmnek?? Tündér ha létezel miért hagytad ezt?? – üvöltötte az elkeseredett lány. Abba se hagyta a kiabálást mikor megjelent előtte egy kék színben tündöklő hosszú szőke hajú lány, a hátán szárnyakkal, egy tündér volt, egy igazi tündér. Odasétált Sarahoz majd így szólt: – Tudod lányom mindenkinek megvan a maga sorsa, neki meg kellett halnia, lehet már azon a helyen van ahová mindig is vágyott, tudom , hogy az anyukád nagyon beteg és csak egy csoda segíthet rajta. Vannak csodák, csak hinni kell bennük és akkor teljesülhetnek vágyaink. – mondta. Majd besétált a vízbe. Sarah sokáig csak állt és nézett a tükörsima víz felé. Majd elindult hazafelé és elgondolkozott rajta, hogy ha megjelent neki a tündér akkor ő hisz a csodákban hiszen csak annak látható aki hisz benne. Hazafutott és berohant az anyukája szobájába, odasétált az ágyához, de az anyja már nem mozdult. Jéghideg, mozdulatlan teste élettelenül feküdt az ágyban. Sarah ráborult sírva és azt mondta: – Anya ne halj meg, én hiszek a csodákban, ne halj meg kérlek, tudom, hogy felébredsz, hiszek benne, ébredj fel kérlek. Egyre csak ismételte, és ismételte tovább ugyanezt. – Hiszek a csodákban! De hiába az anyja nem kellt föl többé. Már egy nap eltel és feküdt az élettelen test mellett és csak egyre azt hajtogatta, hogy ő hisz a csodákban. Még akkor is mondta mikor már senki sem halotta és hiábavaló volt.
A holdfény halványan bevilágított az ablakon a lány pedig elaludt és három napig ott feküdt anyja holtteste mellett. Majd elment otthonról, elindult a tó felé és megjelent neki a tündér.
– Miért hagytad , hogy anyukámat is elveszítsem? – kérdezte.
– Nem vagyok én mindenható, nem tudok mindent teljesíteni, de mivel ennyire erősen hittél a csodákban ezért mivel ezen a földön már senkid nem maradt magammal vihetlek ha akarod.- mondta a tündér.
Sarah szó nélkül elindult a tündér után a folyóba, besétált a vízbe majd örökre elnyelték a habok. Örökre hitt, hitetlenül és hiába.
6 hozzászólás
Elsőre kissé rágógumiízű. Egy idealizált valóság is lehetne, amelyben a végső megoldásként, – Tündérképű Skizofrénia kisasszony szirén dalával énekli bele a tóhalálba, az amúgy a sors üldözöttjévé vált leányt. – Rémálomföldi jelenet!
Mivel, hogy láttam a fórum bejegyzésed -melyben olvasásra szólítsz, – gondoltam, hogy teszek eleget az invitálásnak és “ellenjegyzek” – archíválva az olvasást.
Kedves Beya! Meg ne haragudj a kommentemért! Hidd el, hogy ezzel többet adtam, mint száz “elájulok-de-jó” véleménnyel.
A kommentem egy olvasói gondolat. Az olvasó nem az írói szándékod látja művedben elsődlegesen! (ami jelen írásnál, egy sorskérdés, egy sajátos nézőpontból)
Az olvasó lehet rosszindulatú, kötekedő, cinikus. Az írónak alkotás közben kell az olvasói intrikákra felkészülni! Utólag már megette a fene …
Viszont elgondolkodtam azon is, hogy mégis micsoda csodadolog, hogy Te írsz és ilyen témákban! Folytasd! -Egyre jobbak lesznek!
Szia Beya! Három apróság.
1. Egy rövid “sztoriban” három tragikus haláleset sok!!! Legyen csak egy, de az alapos.
2.Azt, hogy “összezuhanva” Te, mint mesélő, nem mondhatod, mert nem “irodalmi” kifejezés, de persze bármelyik szereplődnek a szájába adhatod.
3.A tündér az “személy” mégha légnemű halmazállapotú is, tehát, nem “amelyként” aposztofálandó, hanem ő: “aki”.
Szia, és bocs, én
Javítok, egy betű kimaradt: “aposztrofálandó” a helyes.
Sziasztok! Köszi, hogy egyáltalán elolvastátok a művemet, örülök neki! Meg a hozzászólásoknak is örülök!
Szívesen olvastalak!
ja ezt irtad ki forumra 😀