Szürke hétköznapok a zöldre festett falak között. Lakályos 76 ágyas kórtermek, meg egy WC. Koedukált.
Reggeli sorakozó. Névsorolvasás. Nyolc hiányzó. Igazolt hiányzás, meghaltak. Az egyik lógósnál ez már a második alkalom, hogy ezért nincs itt.
Feltámasztják….a falnak. – Én vagyok a Megváltó – Ráhagyják, van itt fontosabb dolog is.
A rangidős beteg (kétszáz napja hozták be elgennyesedett lúdtalppal, de már szinte tünetmentes, alig köhög), tartja a nagyvizitet.
Mellette a konzulensek. Rutinos kórház viseltek. Egyikőjük, akit egyszer már majdnem meggyógyították mielőtt elhunyt volna, a proszektúráról akkreditálták. Most egy kicsit jobban van.
A sebészet képviseletében egy féllábú beteg a segítő. Ugyan a jó lábát vágták le tévedésből, de a másik már szépen gyógyul. A fertőző osztályról egy egzotikus betegségből lábadozó az ügyeletes. Bravúros gyorsasággal állapították meg, hogy mi a baja. Mikor az első nap délben elébe tették az ennivalót, amiről azt állították, hogy ez az ebéd, leesett az álla. Ebből rögtön kiderült, hogy leprás, de rohamosan javul, mióta az orvosok csak ritkán járnak be dolgozni a kórházba. Az urológiáról egy leszerelt víztoronyőr egészíti ki stábot. Mikor elzárták a csapokat Víz Elek bácsi munka nélkül maradt, ebbe belebetegedett, így megszűnt a TB folytonossága. Már nincs sürgős dolga, ráér betegtársait pátyolgatni.
Kezdődik a nagyvizit.
Az eddig itt soha nem látott alapossággal dolgoznak a vizitelők. Most nincs mis-másolás, néhány kérdés után szabatos választ kapnak az ápoltak a kérdéseikre.
Valahogy így:
– Mivel hozták be a beteget?
– Egy építkezésről, talicskával. Leesett az állványról, és keze, lába eltört.
– Gipszet hozott magával? – kérdik a betegtől – ez mostanában így divat a beteg hozza az orvosságot is.
– Mindig van nálam gipsz a talicskában, ha kórházba visznek.
– Gipszeljék be!
– Ha, meg tetszik engedni – szól a beteg – hadd csinálja a kollegám, ő gyönyörűen glettel.
A vizitelő beleegyezően bólint, és továbbmennek.
Megállnak egy zavaros tekintetű borostás ember ágyánál.
– Mi a probléma?
– Alkohol.
– Hány éves a bácsi?
– Harminc leszek a jövő hónapban.
– Maradjunk annyiban, hogy 29 múlt – és továbblépdelnek.
A szemészeten egy hölgy már két hete panaszkodik, hogy homályos a látása. Türelmesen végighallgatják, majd a kezelési útmutató következik.
– Az Isten szerelmére, valaki pucolja meg már a szemüvegét, és utána írják meg a zárójelentést.
Esemény nélkül lezajlott a nagyvizit.
Délben beugrik a diatetikus az ebédek miatt. Elvisz a konyháról harminc kiló húst, és már kész is van a diéta. Precíz szakmunka volt.
Kezdődik a látogatási idő.
Ilyenkor pontosak az orvosok is. Csinosan kialakított irodában várják a beteglátogatókat. Előtte fegyveres pénzügyőrök posztolnak. Az ajtón rezezett aránytábla, rajta a felirat:
„Paraszolvencia osztály”
Az egészségesek ide járnak áldozni a lelkiismeret oltárán.
Vége a látogatási időnek. A pénzügyőrök izzadó homlokkal cipelik ki a zsákokat.
Lassan elcsendesedik a kórház, és nyugovóra térnek a betegek. Némelyek örök nyugovóra.
Az utolsó főorvos is készül elhagyni a munkahelyét. De, hirtelen a szívéhez kap és összeesik. Nagy futkosás támad a folyosókon. Megérkezik az ügyeletes beteg, és rápillant a halódó orvosra. Életveszélyesnek tűnik az eset. Gyorsan megvizsgálja… a zsebeit. Nincs nála TAJ kártya, lakcímbejelentő és a pénze is kevés.
A diagnózis viszont pontos.
Nem ide tartozik.
7 hozzászólás
Szia!
Nagyon jól ábrázolod az egészségügy visszásságait. Remélem, azért itt még nem tartunk!:) Tetszik a humora.
Szeretettel: Rozália
Hú ez marha jó! Végig röhögtem az egészet. Nem akarok mélyen belegondolni mert hátha ott kötök ki!
Szuprer írás! Beküldhetnéd a rádiókabaréba! Megállná a helyét!
Gratulálok!
Barátsággal Panka!
Kedves Nem Tom!
Ez nem is olyan abszurd. Simán megállja a helyét a realitás talaján. Nagyon jó kis társadalomkritika!
Gratulálok, jól eltaláltad a stílus és a mondanivaló egységét! Egyértelműen 5-öst érdemel az alkotás!
Üdv.: Sanyi
Jó a humorod, csak az benne a szomorú, hogy lassan-lassan már ott tartunk, hogy igaz lesz, amit leírtál. Munkád a legjobb pontszámot érdemli.
Üdvözlettel: Kata
Szia Tamás!
Azt kell mondjam, nem értek egyet azokkal, akik ezen nevettek. Két helyen is kerültem csaknem hátborzongatóan hasonló helyzetbe.
Az egyiken pl. nem tudták mi az öthónapos kisfiam baja, hasfali metszést végeztek rajta, aztán ha már felvágták, kivették a "vakbelét", aminek semmi baja nem volt. Így kizárták, hogy esetleg appendicitis okozhatja a súlyos, életveszélyes tüneteket. Szó szerint ezt mondta az orvos. Szerencsére a fiam él, de gyakorlatilag beköltöztem 3 hétre a kórházba, fehér köpenyt hordtam, éphogy nem műtöttem.
A másik helyszínen hasonló dolgok történtek kicsit később, más személlyel, más okból.
Az írás viszont kiváló, csak egészen picikét abszurd. Nagyon jól látod a lényeget, mint mindig! 🙂 Szóval Isten óvjon bennünket! 🙂
Szeretettel: Kankalin
😀 épphogy 😀
(Úgy látszik vénülök, remeg a kezem, a szemem se a régi. Szóval akkor éjszakai ügyelet? 😀 Ajjaj!)
Kedves Nem Tom!
Ez a mű sajnos eléggé hűen tükrözi a "ha nincs pénzed, dögölj csak meg" elven működő Magyar egészségügy visszásságait. Egyet kell, hogy értsek vele. Valójában, káosz van az egészségügyben, és senkinek sem érdeke ezen változtatni, azok közül, akiknek ez módjában állna. Az írás rendkívül jól sikerült, gratulálok hozzá.
Maradok tisztelettel: Apamaci