Ékszer

Ékszer

Felszisszent a fájdalomtól, amikor a csöppnyi fúró az ujjába mart. Szájába kapta, és vámpírként nyalta le a vért. Egy pillanatra olyan volt, mint egy durcás csecsemő. Pedig büszkeség dagasztotta a mellényét. Hetek óta tartó farigcsálása kezdett végre alakot ölteni. Már nem csak a fantáziája láttatta vele, a madár tényleg ott volt. A csöppnyi rúdra szinte rátekeredett a kakadu. Csőrével, és karmaival kapaszkodott, felmeredő bóbitája izgatottnak mutatta.
Gyönyörködve emelte a szeme elé. A madár már csak fényezést igényelt, meg apró csiszolást. Elképzelte a fekete kakadut a lány fehér bőrén. Elképzelte, hogy a hideg anyag átveszi a bőr melegét, felragyog tőle, szinte életre kel. Elképzelte, hogy ajándékával elkápráztatja a lányt. És ennél a fantáziaképnél elbizonytalanodott. A kakaduban hitt, de önmagában nem. Tudta, hogy a lány hihetetlenül nagy népszerűségnek örvend az egyetemen. A lányok azért igyekeztek holdudvarában maradni, hogy részesüljenek a hódolatból, a hímek meg kezüket, lábukat törték kegyeiért. Amit, a rossz nyelvek szerint nem fukar kezekkel mért. Másoknak – gondolta keserűen a fiú, aztán végigsimított az ékszer-madár testén. A szinte szerelmes simogatás hatására eltűnt a mattság, a tompa, sejtelmes ragyogás élőnek mutatta a madarat.
– Szerelmem gyászszínű madara – súgta a fiú – gyönyörű vagy! Holnap, ha lehet még szebbé teszed a kedves nyakát.

Csecsemőként helyezte az ékszert a dobozka fehér selyem párnájára.

Élete leghosszabb éjszakáján százféleképpen képzelte el az ajándékozást. Elképzelte a lány szerény, kedves mosolyát, amint megköszöni. Szinte látta felragyogó szemeit a madár láttán. Képzeletét betöltötte a lány hálatelt, szótlan mosolya.

Másnap az egyetem udvarán találkoztak. A fiú összeszedve bátorságát, a lány elé lépett.
– Neked készítettem – mondta, és a dobozt a lány tenyerére helyezte.
A lány barátnői irigyen szisszentek fel. Az egyik nyúlt érte, hogy nyakára próbálja, de keze megállt a levegőben. A lány ujjai szétnyíltak, a kakadu hang nélkül ért le a földre. A cipő sarkai alatt fájdalmasan reccsent.
– Műanyag – mondta gúnyos, gyilkos mosollyal, és büszkén körülnézett. A fiú kiürült szívvel nézett vissza. Csak a madarat sajnálta.