Néhány évvel ezelőtt egy nyugdíjas klub tagjaként társaimmal Karácsony táján közösen kirándultunk Gödöllőre, hogy megnézzük a felújított csodaszép Grassalkovics kastélyt és a kastély udvarán a kis karácsonyi vásárt. A kastély gyönyörű termei, a színházterem és a kápolna, valamint az akkor még felújítás alatt lévő egyik oldalszárny megtekintése után megpihentünk egy kicsit a főbejárat mellett lévő presszóban, mielőtt kimentünk volna az udvaron lévő mini karácsonyi vásárt megnézni. Utána mindenki szétszéledt a vásár forgatagában.
Én két bottal járó ember vagyok. Felfigyeltem egy betlehemi jászolra, benne a kisded Jézust ábrázoló faragványra. Körülötte sok kisebb-nagyobb gyerek és néhány felnőtt álldogált különféle bibliai jelmezekben tanácstalanul. Engem észrevéve hirtelen az egyik gyerek elém lépett és megszólított:
– Bácsi! Nem állnál be közénk betlehemezni? – majd így folytatta:- Látom, két bottal vagy és vastag a télikabátod. Jelmeznek éppen megfelel és kucsma is van a fejeden.
Mielőtt válaszolhattam volna, szabadkozva állt elém az egyik kísérő pedagógusuk, majd elnézést kért a zavarásért, azután így szólt:
– Tudja, a három királyok közül az egyiket alakító gyerekünk hirtelen megbetegedett, így ha nem tudunk arra alkalmas embert felkérni, hogy helyettesítsük Őt, akkor nem tudjuk a betlehemi jelenetet előadni és hiába készültünk. Ha elvállalná, akkor nagyon szépen megköszönnénk. Csak annyi lenne a feladata, hogy a két botjára támaszkodva odaállna a kis istálló mellé és amikor én intek, akkor azt mondaná, hogy ,,Jézus megszületett!" Tehát vállalja?
Hát lehet erre a tiszteletteljes felkérésre nemet mondani? Én nem tudtam. Vállaltam.
Egészen estig, ameddig már nemcsak a betlehemi, hanem a Gödöllő egén lévő csillagok is felragyogtak többször is előadtuk a jelenetet, amely az embereknek – tanúsíthatom – nagyon tetszett. A hóesés finom pihéi csillogva fedték be a kastélypark fáit és a kastély tetejét, a gyerekek mivel már beesteledett és közönség sem volt már, becsomagolták a betlehemi jászlat benne a megszületett kisded alakjával, és miután elköszöntünk egymástól elmentek.
Szívembe jó érzés költözött és az öröm és boldogság békéjével indultam a társaimmal együtt a HÉV-megállóba, majd onnan haza. Az egész úton és még hazaérkezésem után is hosszú ideig a szívem tele volt a Karácsony boldog érzésével és ott maradt még az ünnepek után is. Ez az érzés mindannyiszor újraéled bennem, ahányszor a gödöllői betlehemezésemre gondolok.