Ahogy a férfi eltűnt, Melinda körülnézett. A szoba kicsi, de barátságos volt. Beépített szekrény, egy ágy, asztal, szék, ennyi fért el benne, de Melindának ez maga volt a mennyország. Életében soha nem volt külön szobája, mindig osztozott másokkal. Amíg a ruháit pakolta a szekrénybe, az járt a fejében, hogy milyen nehéz lehet a férfinak. Nem csak a saját bánatát kell feldolgoznia, hanem a gyerekek előtt is tartania kell magát. Tetszett neki ez a fiú, hisz András jó kiállású, csinos férfi volt. Azon gondolkozott, hogy hány centiméter lehet. Olyan 180-ra saccolta, huszonéves. Pontosan megállapítani nem tudta, de úgy vélte, nincs még 30. „Milyen nehéz lehet most neki”-gondolta magában. „Szomorú szemei vannak”.
Valóban, András nagy barna szemekkel rendelkezett, amelyben szomorúság ült. Barna haja a homlokán a szemébe lógott, ezért gyakran söpörte hátra ujjaival. Kopogtak az ajtó, Melinda összerezzent.
-Bemehetek?-Hallotta a fiú hangját.
-Persze!
-Sikerült mindent elrendezni? Nem nagy a szoba, de közel van a kislányhoz.
-Köszönöm nagyon jó lesz.
-Jöjjön…, vagy ha már minden nap találkozni fogunk, tegeződjünk, ha lehet, úgy könnyebb.
-Jó, nekem is könnyebb. Köszönöm.
-Gyere, megmutatom a kislány napirendjét. A héten még jön az ápolónő, a gyakorlati tennivalókat tőle megtanulhatod.
András elindult Panka szobájába, Melinda követte. Ahogy meglátta az ágyában fekvő kislányt, összeszorult a szíve. A gyermek még mindig a délutáni alvásban volt. Leginkább ő hasonlított édesanyjára. Hosszú göndör szőke fürtökkel rendelkezett. Szép kis pofija sima volt és nyugodt. A szája szélén mosoly jelent meg. Valami szépet álmodott.
-Idefüggesztettem ki a napirendet, hogy mindig látható legyen. Fontos pontosan betartani, mert időpontok vannak a tornán, a terápián. Ha elkésik, más megy be helyette, és akkor sokat kell várni. Vezetni nem tudsz igaz?
-Nem miért?
-Autóval könnyebb szállítani a kislányt, mint járművön.
-Megoldom. Hová kell vinni?
-Hétfő-szerda a Pető Intézet, kedd-csütörtök Országos Rehabra. Itt vannak a címek, s az hogy kit kell keresni. Egy hétig még megy veled a nővér, de jövő héten már egyedül kell csinálnod. Menni fog?
-Igen, persze. Nem lesz semmi baj. Ígérem a legjobb tudásom szerint látom el a kislányt. Köszönöm a bizalmat. Meglátod, nem fogsz csalódni bennem.
-Úgy érzem én is. Ha bármi gond lenne, csak szólj. Meg kell beszélnünk mindent, ha valami nem megy. Mátéval és Zsuzskával nem sok gondod lesz, őket édesanyám hazahozza az oviból. Megvárja, míg haza jövök, utána megy el.
-Ki viszi az oviba őket?
-Általában én. Hazahozni viszont nem tudom, mert ritkaságszámba megy, hogy ilyen hamar itthon vagyok. Ma elmaradt egy tárgyalásom, de általában ez nem így van.
-Mit csinálsz?
-Pénzügyi tanácsadóként dolgozom egy biztosítónál. Kötetlen munkaidő ugyan, de ahhoz, hogy jól megfizessenek dolgozni kell.
-Jutalékot kapsz?
-Igen. Most nagyon beindult, ezért sem akarom otthagyni, hisz akkor minden összeomlik.
-Persze. Nem is kell, főleg ha szereted a munkád.
Panka felébredt. Melinda most látta csak a kislány nagy kék szemeit.
-Szia pici lány. Gyere apucihoz!-András kivette a kislányt a kiságyból. Magához ölelte.-Ő Melinda. Ő fog rád vigyázni, és vele mentek a doktor bácsihoz is.-vitte közelebb a kislányt Melindához.
Panka nagy csodálkozó szemekkel nézte. András figyelte a lányt. Látta, hogy felcsillan a szeme, s halvány mosoly suhan át az arcán. Melinda a kislány után nyúlt. Átvette, és megölelte.
-Szia. Szép kislány vagy tudod-e? Hogy hívnak, megmondod nekem?
-Nehezen kezdett beszélni, de már mond egy-két szót. Hátrányban van, hisz sokáig kórházban volt. Nagyon nagy türelem kell hozzá.
-Gondolom. Ne aggódj, ezzel nem lesz semmi baj.