Amennyire tudta, összeszedte magát, s bekapcsolódott a kislány körüli tennivalókba. A nap hátralevő részében igyekezett mindent megfigyelni, kérdezni, hogy önállóan is tudja majd. Estére kellemes fáradtság kerítette hatalmába, de azért részt vett a nagyok fürdetésénél is. Máté önállóan fürdött, Zsuzskának apja segített. Odaült a fürdőkád szélére, és játszott kislányával. Észrevették Melindát, aki a fürdőszobaajtóból nézte.
-Megnyugodtál?-kérdezte András.
-Igen. Kösz. Általában nem szoktam kiborulni, hisz volt időm, hogy hozzászokjak. Nem tudom, mi volt velem. Ne haragudj.
-Semmi baj. Vannak ilyen napok. Nagyon szeret fürdeni-mutatott a lányára, aki habok között lubickolt.-Most már lassan ki kellene jönnöd kisasszony-nyújtotta kezét Zsuzska felé.
-Apu, még egy kicsit!
-Öt perc-szólt, és elnevette magát.-Mindig levesz a lábamról. Soha nem tudok következetes lenni, ha így néz rám.
-Pedig az fontos lenne.
-Igen, tudom, de hát…Itt maradsz vele egy kicsit? Megmelegítem a vacsorát.
-Persze.-Átvette a kislány figyelését, s nézte, hogy az milyen önfeledten játszik.
-Most már tényleg ki kellene jönnöd. Apu megharagszik, ha nem fogadsz szót.-nyújtotta kezét a kicsi felé, aki megmarkolta, és felállt. Gyorsan törölközőbe csavarta, ami oda volt készítve, majd bevitte a szobába. Öltözködés közben érezte, hogy a kislány átkarolja a nyakát.
-Melcsi, tényleg bejössz holnap az oviba?-kérdezte.
-Megbeszélem apuval.
-Majd meglátjuk kicsim-szólt András, aki a szobaajtóból figyelt.
Nézte, hogyan bánik lányával Melinda. Észrevette, hogy a kislány átöleli a nyakát, úgy gondolta, nem lesz baj, ha egyedül hagyja vele. Az étkezőbe indultak. András hozta Pankát.
-Holnap már ezt is egyedül kell csinálnod, mert biztos, hogy későn jövök. Főznöd nem kell, előfizettem, s így mindennap hozzák a kaját. Általában a kora délutáni órákban ér ide. Ha nincs itthon senki, akkor az ajtó elé teszik. Így beszéltük meg. Megmutatom, hogy hol tartom a költőpénzt, ha a gyerekeknek kell valami, nyugodtan megveheted. Természetesen csak ésszel a fagyival, ugye fiam?-fiára nézett.-Ő megenné a világ minden fagyiját. Aztán meg fáj a torka.
-Igen apu.-Felelt a gyerek.-Egyet szabad?
-Egyet igen, többet nem.-Felelte András szigorúan.-Mindig írd fel, mennyi pénzt veszel ki a kasszából. Adjak neked előleget, hogy tudj magadnak venni valamit?
-Nem, kösz. Általában nem szoktam venni semmit. Csak, ha muszáj.
-Természetesen, ha kérsz fagyit, vagy bármit, azt is megveheted. A kasszában mindig legyen pénz. Ha úgy látod, hogy nem elég, vagy kevés, akkor szólj. Ne legyetek pénz nélkül.
Vacsora után András megmutatta a lánynak, hol van a kassza.
-Rendben lesz minden, ne aggódj.-Felelte Melinda.
-Apuci, mesélsz?-Szaladt ki a kislány.
-Mit meséljek kincsem?-Kérdezte András, és a gyerekszobába indult.
Melinda követte, de az ajtóban megállt. Nézte, ahogy a fiú mesél a gyerekeknek, akik lassan álomba szenderednek. Óvatosan betakargatta őket. Kifelé indult, észrevette Melindát az ajtóban.
-Rendszerint az édesanyjuk mesélt nekik, ő szoktatta rá őket az esti mesére.
-Az nem baj.
-Nem, de sajnos elég ritkán jutunk hozzá. Anyu ilyenkor már rendszerint siet haza, hisz a húgom is nagyon várja már.
-Hány éves a húgod?
-14.
-Ketten vagytok testvérek?
-Nem, hárman. Van egy bátyám is, ő már nős. Ha tévézni akarsz, engem nem zavar. Dolgozom még egy kicsit, de te nézheted, ha akarod.
-Nem, kösz. Inkább tanulnék.
-Mit tanulsz?
-Divattervező szeretnék lenni. Régóta izgat ez.
-Érdekes, és szép. Vannak már terveid?
-Igen, már sok rajzot készítettem, de kivitelezni még egyet sem tudtam. Tudod, az anyagiak.
-Hát igen, az mindent megmagyaráz.-indult András Panka szobája felé. Betakarta a kislányt, aki édesdeden aludt már. Megpuszilta, majd óvatosan távozott.
-Általában végig alussza az éjszakát, csak akkor ébred fel, ha valami baja van. Ha nem tudsz rájönni, hogy mi az, nyugodtan szólj, ha itthon vagyok. Akkor nem jössz tévézni?
-Nem.
-Jó éjszakát-búcsúzott a fiú.-Az asztalon van a telefonszámom, hogyha bármit nem tudsz, nyugodtan hívj.
-Rendben, jó éjszakát.
Melinda után becsukódott az ajtó. Úgy gondolta, hogy tanul egy keveset, de sehogy sem tudott koncentrálni. Állandóan az járt a fejében, hogy ez a mai délután volt az eddigi élete legboldogabb napja. Először érezte magát úgy, hogy fontos, s először evett családban. Nagyon jól érezte magát ebben a helyzetben. Világéletében erre vágyott, s most élvezte ezt. Elhatározta, sokáig megőrzi helyzetét, s maximálisan teljesíti, amit vállalt. Megérintette az, hogy ezek a csöppségek anya nélkül élnek, s hasonló helyzetben van velük. Lelkiekben azonosult, s ezért már most nagyon szerette őket. Elhatározta, hogy ahogy tudja, pótolja számukra az anyjukat, legalábbis azt, hogy szeretni fogja őket. Nem tudta, hogyan alakul még az élete, de azt igen, hogy addig is megteszi, amit tud. A mai délután felkavaró élményt nyújtott számára, s most életében először boldogságot érzett. András hatással volt rá, hisz ámulattal nézte, csodálta, amit tesz. Ezzel az érzéssel aludt el.
András leült számítógépe mellé, dolgozni akart, de gondolatai elkalandoztak. Különös hatással volt rá ez a lány, aki belecsöppent életükbe. Érezte, jól döntött. Tudta, szeretni fogja a gyerekeit, s anyjuk helyett anyjuk lesz. Tetszett neki tiszta tekintete, vonzó külseje. Megragadta őt a lány nagy barna szemeiben ülő szomorúság. Maga előtt látta. Belegondolt, hogy talán a lánynak ez az első olyan napja, amikor családban van. Megérintette lelkét, hogy Melinda is egyedül volt, mint ő. Eszébe jutott az, amit mondott „senkinek sem kellettem”. Összeszorult a szíve, s elszégyellte magát. Őt csak a saját baja érdekelte, eszébe sem jutott, hogy van, aki még nála is magányosabb. Jó érzéssel töltötte el, hogy most már itt van a másik szobában. Talán tud adni neki egy csöppnyi örömöt. Rég volt érzés kerítette hatalmába, határozottan jól érezte magát. Hatalmas nyugalom szállta meg. Örült, hogy Melinda itt van. Rádöbbent, ma már nem tud dolgozni, hisz teljesen felkavarta ez az érzés. Lezárta a gépet, s végig dőlt ágyán. Nemsokára már aludt is.