Bevezető – Az Emlékek Kastélya
Az Emlékek Kastélya Sohaországban található, ahol a királyi család él: Trilobite, felesége Kristen, és lányuk Brigitte. A lánynak vőlegénye volt, akit nem szeretett. A Delfi Birodalomból egy Leinad nevű mágust küldtek hozzá, hogy csábítsa el. A fiú rögtön beleszeretett a lányba és az esküvő napján egy véletlen baleset megölte (legalábbis a polgárok ezt hiszik) Magellant, aki a lány vőlegénye volt… Az ünnepségen felrobbant egy erotika bomba, aminek köszönhetően az egész birodalom rózsaszín füstben úszott…
Az a bizonyos esküvő már több, mint egy hónapja volt, azóta nem sok minden történt. Leinad és Brigitte szerelme már nem úgy lángolt, mint az elején – sokat veszekedtek is. A király legtöbbször csak fogta a fejét és inkább kivonult a parkba sétálni. A polgárok, de még a fiatal pár sem értette ezt az egészet. Napi téma volt Magellan halála és rejtélyes eltűnése a kastélyból. Senki sem jelentette, hogy elvitte vagy elvitette volna a szobából, ahol Taipa megfogalmazása szerint megfulladozott…
Mindennek ellenére a birodalomban ment az élet – és Sohaország gyönyörűen virágzott, mind gazdaságilag, mind természeti adottságait tekintve.
Kékköpenyes
Kékköpenyes rózsaszín füstfelhőbe borult arccal botladozott ki az ösvényből. Egy gyönyörű ország terült el a szemei előtt – már amennyit apró létére látott.
Elindult a nyüzsgés irányába, hogy ott keressen élelmet és talán még szállást is kap – bár ehhez nem sok reményt fűzött.
A piactéren hatalmas sürgés-forgás volt. Eladók és vevők, nézelődök, több száz termék felsorakoztatva. Ámulva nézett mindent, de a legnagyobb figyelmet a táblákra összpontosította, hátha talál kiadó szobát. Végigjárta a piacot, de egyet sem látott. A Kastély felé fordult – hatalmas volt, rengeteg ablak volt rajta, a Nap sugarai szikráztak rajtuk.
Sóhajtott egyet. Most vette csak észre, hogy rajta kívül senki sem tüsszentette el magát – most elhatározta, hogy megkérdezi, mi okozta nála. Lehet, hogy valamire allergiás.
Négy lénynél próbálkozott, de egyik sem méltatta arra, hogy legalább észrevegye, ő pedig lehajtott fejjel elindult a kastély felé. Míg odaért, prüsszögött, a szeme már könnyes volt és a feje is kezdett fájni. Észrevétlenül besurrant a főbejáraton.
Beszélgetést hallott fentről, gyorsan befutott a lépcső alá és elbújt. Léptek zaja, dobogás. Jönnek le. Egy nő és egy férfi beszélgetett egymással, kissé erőteljesebb hangon, mint a normális.
Épp a feje feletti fokokon tartottak, amikor megint tüsszentenie kellett. Szemei hirtelen könnyesek lettek, nyögött egyet nagyon magas hangon, de halkan, és szájára tette apró kezeit. Arca kerekedett, mint egy pocok pofája, ha tele van élelemmel. Gyerünk már – mondogatta magában. Már nagyon tüsszentenie kellett, kezét erősebben szorította a szájára, amiből sziszegős hangon jött ki a levegő.
– Íí – sipította alig hallhatóan, mert nem bírta tovább. Csend lett, megálltak a feje feletti lépcsőfokon.
– Hallottál valamit? – kérdezte egy férfi hang. – Mintha…
– Semmit nem hallottam – válaszolta türelmetlenül egy női hang. Fiatalnak tűnt. Két dobbanás. – Jönnél? – kérdezte a női hang és ismét elindultak. Távolodtak.
Kékköpenyes levette kezét a szájáról és egy hatalmasat tüsszentett, feje megrándult, teste beleremegett és arcán könnycseppek folytak le. Megkönnyebbülve nézett, elernyedt és körbetekintett. Senki sehol. Elindult a lépcső felé. Feltett szándéka volt, hogy éjszakára egy üres szobát keres, ahol titokban aludhat, bár amilyen apró, neki bárhol jó, csak nyugalom legyen. Nagy nehezen felmászott a fokokon és elindult a vörös szőnyegen; ajtók, ajtók, egy váza, ajtók, ajtók, és a folyosó végén egy hatalmas üvegablak.
Visszafordult. Lökésre egyetlen ajtó sem nyílt ki, a kilincs pedig nagyon messze van… Visszasietett a lépcsőhöz és a másik irányba is megpróbált szállást keresni. Az egyik ajtó résnyire nyitva volt, besurrant rajta.
Körbenézett. Gyönyörű szoba volt, tágas és napfényes. És ami a legfontosabb: üres volt. De még jöhetnek – gondolta. Odaszaladt az ablakhoz, bebújt a függöny mögé és leült a szőnyegre. Megkönnyebbült – rettentően fáradt volt.
Kint sötétedett, a folyosón eddig még senki sem ment el, és Kékköpenyest elnyomta az álom.
Álmaiban a Művészkedőssel volt, rengeteget nevettek. A kastély udvarában játszottak, övék volt az egész birodalom, nem kellett a gondokkal foglalkozniuk, nem gondolt arra, hogy kidobták az Álommanó Birodalomból. Boldog volt.
Madárcsicsergésre ébredt. Lassan nyitotta ki szemeit, álmosan kinézett az ablakon; ragyogó idő volt. Felállt, kilépett a függöny mellől és nem hitt a szemének. Megdörzsölte. Még mindig ott volt. Biztos hallucinálok a rózsaszín tüsszentés okozta bigyótól – gondolta magában. Újra megdörzsölte a szemét – még mindig ott volt.
Feküdt az ágyon.
Aludt.
A Művészkedős.
4 hozzászólás
Mármint Eszti… Eszti ott? hogy? huhhhha! na ez érdekes 🙂
:)) Vagy tényleg csak álom? Álom az álomban? Érdekes, várjuk a folytatást!
Üdv: Gyémánt
Nem, nem álmodnak! 🙂 De ez titok! 😀
Szegény Kékköpenyes nagyon tüsszög…! Az a lépcső alatti jelenet nagyon jó lett! De egyébként is. Na, és hogy került oda????? Megyek olvasom tovább!!! :):)
Üdv
Zsázs