Amikor kinyitotta fia szobájának az ajtaját, úgy érezte, hogy fejére omlik a világ. A kétszemélyes hencseren fia napbarnított, félmeztelen teste mellett egy másik napbarnított, félmeztelen férfitest hevert. Tudta, hogy fia külföldről az éjszaka folyamán érkezett haza, de hogy társaságából egy barát is jött vele, sőt, hálótársa is lett, – álmában sem jutott eszébe.
Halkan behúzta maga után az ajtót, és kitámolygott a teraszra. Máskor felhőtlen boldogságot jelentett számára imádott rózsáinak a látványa, – most nem látott semmit. Nem érezte az illatorgiát, nem érzékelt semmit. Villámsújtottan ült, és bámult maga elé.
Feje fölött, – fia szobájának ablakában – megszólalt a rádió. Jelezte, hogy a fiúk felébredtek.
– Istenem, segíts ezt elviselni! – súgta maga elé. Gépies mozdulatokkal készítette el a reggelit, terítette meg az asztalt. A fiúk hangos vidámsággal ültek le, tömték szájukba az ételt.
– Mi a programotok mára? – kérdezte tőlük magára erőltetett nyugalommal.
– Elmaradtam egy vizsgával. A délelőtti vonattal visszamegyek az egyetemre, túlteszem magam a beszámolón, és holnap délután jövök. Kiviszel az állomásra? – állt fel a fiú, száját törölgetve.
– Mikor induljunk? – kérdezett vissza, közben leszedte az asztalt.
Sem a lakásban, sem a kocsiban nem nézett a vendég fiatalemberre. Haragot és undort érzett. Biztos volt abban, hogy ha ránéz, nem tud uralkodni magán.
Akkor tört ki belőle a sírás, amikor a vonat kihúzott az állomásról. Otthon képtelen volt szokásos teendőit végezni. Kiült a teraszra, és gondolkodott.
Fia mindig zárkózott, visszahúzódó emberke volt. Soha nem avatta be a dolgaiba. Amit tudott róla, azt elejtett szavakból, vagy másoktól tudta. Középiskolás korában sem udvarolt, bulizott. Igaz, egyszer járt valakivel, az ő erőszakos érdeklődésére csak annyit mondott, hogy Béla az illető. Akkor ezt tréfának hitte.
– Nem volt tréfa! Miért nem vettem korábban észre, hogy baj van? Hol hibáztam el? – zokogott fel.
Lélekben átölelte a gyerekét, simogatta hullámos haját, úgy ringatta, mint kicsi korában.
-Mi lesz az iskolában? – rezzent fel bénultságából. A gimnáziumban, ahol tanított, nagyon szigorúan vették a fiatalok nevelését, gondot fordítottak egészséges testi és lelki fejlődésükre.
Ha megtudják a fiam másságát, hogyan engedik, hogy neveljem más fiát? – tette fel magának a kérdést. Átgondolta, mi lenne, ha önként jelentené főnökének, hogy fia, – tulajdonképpen a lánya.
Na, nem! Még a gondolatába is beleborzongott. Hirtelen a régi, jól ismert dac, makacsság uralkodott el rajt.
– Senkinek nincs köze hozzá! Az én fiam! – mondta hangosan, és olyan erővel csapott az asztalra, hogy a kávéspohárhoz odakoccant a kanál. – Nem engedem bántani! – fogadkozott. – Ha kirúgnak miatta, nem érdekel! Mindenki elfordulhat tőle, mindenki elhagyhatja – de én nem!
Az idő lassan telt. Este, mikor a férje hazaért, vette csak észre, hogy nem csinált egész nap semmit. Ha semmittevésnek lehet nevezni azoknak a stratégiáknak a kiötlését, amivel gyerekét akarta megvédeni a külvilággal szemben.
Éjszaka álmatlanul forgolódott. Bármennyire is igyekezett toleránsnak mutatkozni, tudta, hogy ez óriási erőfeszítésébe fog kerülni. Fogalmazta magában fiával a beszélgetést: hogyan adja tudtára, hogy nem kell titkolóznia, és már ne titkolózzon.
Szokása szerint hajnalban kiült a teraszra. Mindig itt itta meg első kávéját, közben gyönyörködött rózsáiban, a napot a gyümölcsfákról köszöntő madarakban. Ezen a reggelen íztelen volt a kávé, színtelen a rózsa.
Alig várta délutánt, fia érkezését.
Kevesen szálltak le a vonatról. Egy öreg néni után egy fiatal lány. Egyszerű, hétköznapi teremtés. Észre sem vette volna, ha közvetlenül mögötte, meg nem jelenik a fia. Szeme ragyogásából látta, hogy a vizsgával nem volt gond. Örömmel ágaskodott fel, hogy a borostás arcra egy puszit nyomjon. Már indulni akart, amikor fia visszatartotta.
– Anya, hadd mutassam be régi szerelmemet, kíváncsiságod tárgyát: Bea – Béla. – és magához húzta a semmitmondó kis teremtést, aki a világ legragyogóbb, legszikrázóbb teremtményeként mosolygott a megkönnyebbült anyára.
3 hozzászólás
Szia!
Micsoda gondolatfűzés! Mindig meg tudod lepni az embert.
Elismerésem!
Üdv.
Hát ez nagyon tetszett! Igazi csattanó a végén, ahogy illik a “rövid” műfajban!
Üdv: Bödön
Gratulálok, nagyon tetszett! Tömören sokat mondó!
Üdv: Gyömbér