1.
Vidám, mosolygós arcú kisgyerekek játszottak a homokozóban. Körülöttük szétszórva mindenféle szerszám: kislapátok, műanyag vödrök, pici gereblyék, pogácsaformák, egyszóval minden ami egy homokvár építéséhez kell. Azaz nem is egy, hanem több vár építéséhez.
Mindegyikük elkezdte felhúzni a maga tornyát, és már az elején látszott, hogy mindegyik másmilyen lesz, ki-ki a saját ízlése, adottsága szerint fogja építeni. Volt aki csak egy egyszerű homokbuckát, piramisformát, volt aki pedig egész erődrendszert akart csinálni.
Merték a kislapáttal vödörbe a homokot, gereblyézték a terepet, árkokat húztak a kezükkel vagy valamelyik elérhető eszközzel. Időnként kicsit veszekedtek, hogy kié például a gereblye, de hamar mosolyogva folytatták a nagy művet. Egy-egy toronyba vagy várfalba benyomták az ujjacskáikat, hogy legyen a bentlakóknak ablakuk, ajtajuk is. Gyorsan emelkedtek, épültek, egyre szépültek a homokvárak.
Még senki sem fejezte be, mikor egy nagyobbacska gyerek végigszaladt a homokozón, szétrúgva az összes várat.
2.
Többen elpityeredtek, többen nem értették a dolgot, és a vérmesebbek kiabáltak, neki akartak ugrani a nagyobb gyereknek. Az addigi vidám hangulat egyszeriben eltűnt, zavar, kavarodás, szétszórtság lépett a helyére. Szerencsére ez nem tartott sokáig, hamar lecsillapodtak, megnyugodtak.
Elmentek a hintához, a mászókához, a csúszdához, vagy csak egyszerűen futkározni, fogócskázni. Néhányan a homokozónál maradtak, és újra elkezdték építeni a saját várukat. Először kicsit morcosan, kicsit kelletlenül nézték a homokot, a szerszámokat, de aztán egyre jobban belejöttek, belemelegedtek, ismét jókedvűen építették a művüket. Megint tapicskolták, hordták a homokot, újra emelkedtek a várfalak.
Most semmi sem zavarta meg őket, nemsokára ott álltak, emelkedtek a kész várak a homokozó több pontján is.
Zárszó
Voltak a gyerekek közt olyanok, akik jöhetett volna akárhányszor bármi – nagyobb gyerek, eső, esetleg egy kutyus -, ők akkor is mindig újra kezdték volna építeni a saját várukat, míg be nem fejezik. Ők még kicsik ugyan, de nagy emberek.
1 hozzászólás
Szia, szeretem, h így meredeken elmondod a tanulságot a végén, nehogy nekem kelljen találgatni. Nagyon jó így, tetszett! .én