2010. 10. 11. Hétfő;
Már mindenki ideges, hiszen holnap utazom Hollandiába. Leginkább a gyerekek, akik nehezen viselik el a gondolatot, hogy megint nem leszek velük hosszabb ideig, de nekem is nehéz elszakadni tőlük. Hogy valójában mit érzek, nem is tudom leírni. Nagyon nehéz az előttem álló éjszaka, csak álmatlanul hánykolódom. Remélem, érzed, hogy mennyire szeretlek, de meg kell tennem. El kell mennem, mert ezen, sok múlik most mindnyájunknak. Tudom, hogy nehéz lesz, és kegyetlenül hosszú idő, de ha megkeresem azt a pénzt, amire szükségünk van, a gyerekeknek is, és nekünk is saját szobánk lehet.
Csak te jársz az eszemben, most még itt fekszem melletted, és nemsokára már egy másik ország másik városában, egy másik ágyban ébredek majd fel, nélküled. A tudat, hogy itt kell hagynom titeket, nagyon felzaklat, szinte megőrjít, és nagyon fáj. De tudom, miért teszem, és azt is, hogy meg kell tennem. Nézlek… máskor nyugodt az álmod, de most nyugtalanul hánykolódsz mellettem. Még utoljára megnézlek magamnak, próbálom az eszembe vésni lágyan eső sziluettedet, hogy majd ily szépen tudjak emlékezni rá a magányom legmélyebb bugyraiban. Most már aludnom kellene, (hiszen mindjárt mennem kell), de nem tudok, valami nem hagy nyugodni, csak nézlek, és nézlek, és nézlek… nem tudok eltelni a látványoddal. Magamba akarom szívni az utolsó pillanatig, míg végül nem marad más, mint az indulás pillanata, akkor is, ha nem alszom ma éjjel. Most megmozdulsz nyugtalanul, félek… felébreszt az éjjeli lámpa fénye. De egy pillanat múltával már alszol tovább, nyugodt, ártatlan arccal. Picit irigylem tőled ezt az ártatlanságot. Most megpróbálok aludni, mert mindjárt tényleg indulnom kell, ma éjjel megint veled álmodom majd.
Hát eljött a reggel! Égő szemekkel ébredtem, de nem bánom. Most még egyszer megnézlek magamnak, megpróbálom elrejteni magamban ezt a képet, ahogy a konyha fénye a szobánkba szűrődik, és te belépsz az ajtón…
Ezt csak én láthatom, és senki más, csakis én, ismerlek ennyire. Tudom milyen vagy reggel ébredés után, és tudom milyen vagy, amikor mások nem láthatnak, csak én, csakis egyedül én! Ezeket a perceket megőrzöm magamban, amíg újra haza nem érek, mert ezek adnak majd erőt, a nehézségek leküzdéséhez. Ébredj… szólít most suttogón a hangod, mindjárt indulnod kell. Ébren vagyok, szólalnék meg, de ujjad betapasztja szám, mielőtt még szólásra nyílhatna. Mellém bújsz most, s szelíden megcsókolsz, ezzel ébresztve fel bennem, az amúgy sem lankadó vágyat irántad.” Még egyszer utoljára szeretkezni akarok veled, mielőtt elmész”, mondod…
Kicsivel később elbúcsúzom a gyerekektől, és már alig vagyok ura önmagamnak. Megígértem, tehát megteszem, de nem szívesen hagyom itt a családomat. Röviddel ezután már az utcán ballagunk, megyünk ahhoz, aki felvisz a reptérre. Alig beszélünk, de mindketten tudjuk már, mi vár ránk ezután. Hosszú-hosszú hónapokig tartó VÉGTELEN MAGÁNY!
13 hozzászólás
A prózádat jobbnak tartom a verseidnél. Visszafogottabb, nem ragacsos, nem csöpög…
Az intim percek kibeszélése viszont nem tetszik. Az én felfogásom szerint egy férfi a futó kapcsolatait sem tárja a világ elé, a feleség óhajait, a hálószoba miliőjét, pedig abszolút tabunak tartom.
Lehet, hogy régimódi vagyok. Vállalom. a
Kedves Antonius!
Köszönöm, hogy véleményeddel megtiszteltél, és olvastad művemet. Én egy percig sem állítottam, hogy történetem a valóságban is megtörtént volna, azonban ha úgy érződik, akkor elértem azt a hatást melyet szerettem volna.
Maradok tisztelettel: Apamaci
Kedves Antonius!
Kicsit prűd vagy. Ma már másabbak az erkölcsök. De az un. ,,hálószobatitkokat" is lehet olyan szépen és erkölcsösen megírni,amint azt az Apamaci tette a ,,Neked!" című csodálatosan szép prózájában. Remélem, hogy ezzel a jegyzetemmel nem sértettelek meg. Ha így érzed, akkor bocsánatot kérek, mert nem ez volt a szándékom.
Baráti tisztelettel:
Pecás
Kedves Apamaci!
Gratulálok ehhez az írásodhoz. Érezhető átélhető, mindaz amikor ilyenkor egy érző ember lelkében tombol. Azzal, hogy a végén még az intim vágyat is leírtad, szerintem még hatásosabb, még élethűbb az amit írtál. Hisz valljuk be, valójában ilyen az élet. Tudom, mert én is voltam hasonló helyzetben. A végén a végtelen magány… nagy betűvel kiemelted. Ám nem nevezném annak hisz eljön az idő és megint együtt lesztek. De megértem, hisz bizony a hosszú idő kihoz az emberből ilyen szavakat. Mit is kívánhatnék? Azt repüljön az a fránya idő, míg távol vagy.
Barátsággal Panka!
Kedves Panka!
Te nagyon együtt érző vagy velem, mivel átéltél hasonló érzéseket. Azonban ennek a történetnek mintegy 90 %-a igaz is, de egy kis írói fantázia is társul hozzá. Valójában, saját érzéseim, élményeim, és fantáziám olvashattad ebben a rövid kis írásban. Köszönöm kedves szavaid, és értékelésedet.
Maradok tisztelettel: Apamaci
Kedves Apamaci!
Megleptél, eddig csak verseket olvastam Tőled. Egy próza csak akkor jó, ha megfogtál egy témát, itt nincs rím, nincs dallam, nincs sodrás ami viszi az olvasót. Örülök, hogy ezt is megpróbáltad, és sikerrel. Tetszik ahogyan mesélsz. Gratulálok!
Szeretettel: pipacs 🙂
ui: Én verset írni viszont nem tudok. 🙁 … de lehet, hogy prózát sem. 🙂
Kedves Pipacs!
Örülök, hogy van aki meglepődött az írásomon. Nekem nem szokásom prózát írni, mert nem tartom magam jó írónak. Viszont, most ezt le kellett írnom, mert nagyon nyomta a lelkemet. Ahogy az egyik kedvenc írónőm írta volna, "ez csak egy kis szösszenet" az én szerény életemből, és gyenge fantáziámból. De mégis… ez is én vagyok.
Maradok tisztelettel: Apamaci
Kedves Apamaci! Bizony a házasságkötés, a gyermek születés boldog pillanataiban nem arra számítunk, hogy egyszer csak itt kell hagyni szeretteinket, el kell menni külföldre dolgozni, a jobb körülményekért, vagy egyáltalán a megélhetésért. A Magyarországot elhagyók számáról csak becsült adatok vannak, jelenleg kb. 50.000 főre teszik azok számát, akik külföldön dolgoznak. Szépen megírtad a kényszert, és a szomorúságot, ami ezt a döntést kíséri. Örülhet akinek ilyen szép, bensőséges levélben vallja meg az érzéseit a férje. Azonban megfontolandó amit a "Szerelmeslevél" című alkotásomban írtam: "Attól félek, ha sokáig távol kell még lennem tőletek, falak emelkednek közénk a külön töltött idő, a különböző élmények, a megrázkódtatások miatt, amiket egyedül kell elviselnünk. Félek, hogy megváltozunk, félek, hogy eltávolodunk egymástól, nem találjuk meg többé azt az összhangot, ami olyan különleges, és szép a kapcsolatunkban".
Kedves T. Pandúr Judit!
A biztos, de szerény, sokszor jobb mint a bizonytalan, de fényűző. Igaz, hogy erre utólagosan jöttem rá, de már értem a miértek mibenlétét. Kellett hozzá, hogy elhagyjam a családot, és az országot,( a Hazám) de végül megértettem. Azonban egyre többen döntenek úgy, hogy elhagyják kis hazánkat végleg, és csak látogatóba jönnek ide vissza. Nem könnyű a szeretteid nélkül élni, tőlük távol lenni, és aki a honvágy miatt haza jön, annak szerintem nincs miért szégyenkeznie. A "szerelmeslevél" című művedben nagyon jól látod ezen dolgokat. A kételyt, hogy képes lesz-e az ember véghezvinni a tervét a külső hatások ellenére is? El tudja-e, vagy meddig képes elviselni azokat a másik jelenléte nélkül? A félelmet a másik elvesztésétől, vagy a köztük lévő harmónia elvesztésétől. Köszönöm, hogy olvastad, és véleményezted művemet, úgy érzem te már jártál hasonló helyzetben.
Maradok tisztelettel: Apamaci
A fájó elmúlást, amelyben benne foglaltatik az örömteli visszatérés reménye is, nagyon szépe, szinte líraian ábrázoltad. Köszönet az élményért.
Pecás
Kedves Pecás!
Megtisztelő véleményedet köszönöm! Az akkor bennem munkálkodó érzéseket, így is csak felszínesen, érintőlegesen voltam képes leírni! Megélni, átélni, számomra lélekszaggatóan fájdalmas volt! Az elszakadást a családomtól, nem tudtam teljes valójában átadni! Mára már a múlté az akkor történt utazás, bár nagyon mély nyomot hagyott mindannyiunkban, és megerősített bennünket!
Maradok tisztelettel: Apamaci
Most találkoztam írásoddal. Tudom, hogy akik kimennek külföldre, nem világot látni, hanem azért hogy családjuknak megkeressék a szükséges alapot a megélhetésre, nem könnyű. Idegenben, távol a szeretteinktől sem kellemes, csak kényszer, hogy távol éljenek talán hosszú évekig egymástól a családtól. Ebben a rövid műben az érzéseidet fejezted ki. Szabatosan, szép magyarsággal írsz. Ha eddig nem gyakoroltad a prózát, nyugodtan teheted, mert van hozzá érzéked.
Szeretettel olvastam: Kata
Kedves Kata!
Amikor megírtam ezt a művet, éppen a kiutazás előtti nap utolsó pillanatai zajlottak! Lelkemben mély fájdalom, szívemben kőszikla súlya préselte össze azt, ami énemből még megmaradt! Mára már túl vagyunk ezen az időszakon mégis sokszor a hatása alá kerülök akkor is, ha csak egy napra kell elmennem a családomtól! Tetszik a prózaírás bár a publikáláshoz nem érzem magam kellően képzettnek, ezért egy ideje inkább megtartom magamnak amit írok! Mindazonáltal mindig örömmel olvasom alkotótársaim munkáit!
Köszönöm, hogy véleményeddel megtiszteltél, ez nagyon sokat jelent nekem!
Maradok tisztelettel: Apamaci