Megszálltuk Szlovákiát?
Elmondtam, hogy jártunk. Tőle tudtuk meg, mi történt: „Bevonultunk Szlovákiába” – közölte némi humorral, – katonai járműveknek tartják fenn az útvonalat!
– Micsoda? – Ezt hallva, majd’ leültem a meglepetéstől, ilyesmi előfordulhat?
Kértem, szóljanak haza telefonon, mert a gyerekek biztosan aggódnak miattam.
Balassagyarmatra érve, az állomásról egyenesen hazamentem. Gyermekeim nyáron otthon töltötték a vakációjukat – nagy ovációval fogadtak. Megkapták az üzenetet, hogy nemsokára megérkezünk vonattal, ezért megnyugodtak. Este ők sem tudták elképzelni, miért nem mentem haza. Nekik is feltűntek az elmúlt éjjel a katonai menetoszlopok, – ki akartak menni, megnézni a tankokat a 22-es fő-útra, – ami közel van a lakáshoz. Még csak az hiányzott volna… s utólag még a gondolattól is kirázott a hideg.
Kollégámnak, H. Bélának rokonai élnek Szlovákiában, közel a határhoz. Később elmesélte nekünk, hogy egyik látogatása idején félig tréfásan, félig komolyan azzal fogadták őt: „megszálltatok” bennünket!
Éva kolléganőm ismeretsége a „Belgával” – végül rosszul végződött. Ugyanis Vilinek vissza kellett utaznia Belgiumba. Éva viszont nagyon megtetszett neki, meghívta, menjen ki vele, nézze meg, milyen helyen lakik. Ő viszont sokat rágódott rajta, elfogadja-e a meghívást két hónapi ismeretség után végül Éva beleegyezett. Arra gondolt, jót tesz egy kis kikapcsolódás, világot látni, úgyis hamar visszajön. Szabadságot kért, kiváltotta az útlevelét (akkortájt az sem ment könnyen).
Telt-múlt az idő, csak akkor kaptam tőle egy képeslapot, amikor már itthon kellett volna lennie. Kusza írással néhány sort írt, látszott, hogy sietve vetette papírra. (Ezen is csodálkoztam, mivel egyébként szép a kézírása.) A szöveg sem tetszett nekem. Úgy vettem észre, mintha valamit még akart volna közölni, de nem merte leírni. Nemsokára beigazolódott aggodalmam.
A hivatalban fölkeresett egy rendőrtiszt, iránta érdeklődött.
– Lejárt a vízuma – közölte. Megkérdezte, mit tudok róla, küldött-e értesítést a munkahelyére? Azt is kérdezte tőlem, szándékában állt-e disszidálni? Kérem, mondja meg, ha tudott róla, mert ilyenkor arra lehet következtetni.
Abban az időben nagyon figyelték, s nagy bűnnek számított, ha valaki külföldre távozott és „elfelejtett visszajönni”!
Kaptam az alkalmon, közöltem vele az aggodalmam. Megmutattam a képeslapot, amelynek utolsó mondata most világosodott meg előttem! Azt viszont nyugodtan állítottam, hogy nem állt szándékában külföldön maradni, hiszen középiskolás lányával él együtt, akit nem hagyna itthon szó nélkül, s az a gyanúm, hogy féltékeny udvarlója nem engedi hazajönni!
Nem kellett sokáig várnunk, amikor megtudtam, mi történt valójában. Rövid üzenetet kaptam tőle, hogy szökve menekült haza. Fél, hogy majd keresi a Belga, ezért egyenesen Esztergomba utazott egy barátnőjéhez. Arra kért, ha megjelenne nálam, ne áruljam el, hol van, tagadjam le azt is, hogy hazajött.
Néhány nap múlva hajnalban csöngetésre ébredek. Kinézek az ablak kémlelőjén, – Vili köszönt rám. Látszott rajta, hogy nagyon ideges. Azonnal Éva után érdeklődött.
A történtek után nem mertem beengedni, ezért csak az ajtón keresztül váltottunk néhány szót.
– Nincs nálatok? – se őt, sem a lányát nem találtam otthon. Igazán tudni akarom, mi van vele, hol van? – nagyon fontos nekem!
– Sajnálom Vili! – igyekeztem meggyőzni. – Nincs nálunk, arról se tudok, hazajött-e. Együtt utaztatok el, – én attól az időtől nem is láttam. (S ezt nyugodtan mondhattam, mert így igaz.)
Továbbfaggatott. – Beszélt nekem egy barátnőjéről, aki Esztergomban lakik. – Meg tudnád adni a címét?
Nem volt nehéz válaszolnom, mivel azt én se tudtam. Feldúltan távozott, biztos voltam benne, hogy utána megy.
Gondolatban megjelent előttem Éva rettegő arca, ha netán' megtalálná őt…
8 hozzászólás
Kiváncsian várom Éva barátnőd további sorsát.
Nagyszerű, olvasmányos írás,leköti az ember figyelmét. A cselekmények átvezetése is jó, hiszen az olvasóban nem hagy kérdéseket.
Barátsággal: István
Kedves István!
Végül is megoldódott minden, de biztos, hogy sosem tudja elfelejteni ezt a kirándulását.
Barátsággal: Kata
Kedves Kata!
Nagyon tetszik, és izgatottan várom a folytatást!
Szeretettel: Eszti
Kedves Esztike!
Örülök, ha tetszett, és köszönöm, hogy elolvastad.
Szeretettel: Kata
Várom a folytatást. Azt hiszem Vili hiába jött utána, nem kényszerítheti semmire, főleg a saját hazájában nem…de a folytatásból kiderül…
Végül is nem Vilin múlt a folytatás. Ha tőle függött volna, ki tudja, hogyan végződött volna.
Köszönöm az érdeklődést.
Üdvözlettel: Kata
Megyek olvasni a következőt…:):):)
Ölellek: Lyza
Kedves Lyz!
Köszönöm a látogatást.
Kata