Teodóra másnap nehezen kelt, mert este sokáig olvasott, de ahogy kipattant a szeme, és rájött, hogy gyereknap van, rögtön jó kedve lett. Innivalót, fürdőruhát és egy kis uzsonnapénzt vitt magával. Az iskolában lehetett pingpongozni, szoba biciklizni, csocsózni… De Teodórát legjobban az ásványkiállítás érdekelte, volt ott mindenféle kő, nyaklánc, karkötő, zsákbamacska… Csak nézte ezt a sok kincset, és nem tudott betelni vele, elképzelte, némelyik darab mennyire illene rá és a régi díszládába, de venni nem tudott semmit, mert nem volt annyi pénze. Nem gondolta, hogy ilyesmi is lesz, a barátnői viszont mind vettek valamit. Hanna, aki egy tündér szőke ügyes kezű kék szemű kislány volt, és közismerten a szemszíne volt a kedvenc színe, egy kék köves karkötőt vett. – Ugye milyen gyönyörű ez a türkiz?- mutatta Teodórának a karkötőt. Fanni, aki Teodóra legjobb barátnője volt, és akinek sötétvörös haja illetve mogyoróbarna huncutul csillogó mókusszemei voltak, egy gyöngyös gyűrűt vett. – Olyan, mint az igazgyöngy, nem? – Vagy, mint egy eljegyzési gyűrű – vetette közbe az ötletét Hajnalka a harmadik barátnő, akinek szög egyenes haja volt és elbűvölték barátnője kunkorodó tincsei. Ő egy színjátszó követ vásárolt, ami olyan volt, mint a neve, vagyis a hajnal. Teodóra egy kis szívmedálos nyakláncot nézett ki magának, ami nagyon szépen csillogott a fényben, cirkónium kőből volt a medálja. Akkor jött oda Péter, akinek nagy barna szemeiben csintalan tűz égett, és aki mindig Teodóra kedvében akart járni, valószínűleg őt is elvarázsolták a görögös vonások és a göndör fürtök. Egyébként neki nagy ásványgyűjteménye volt, és már régóta várta ezt a napot, hogy új darabok is kerüljenek a régiek mellé. Akkor odalépett és megvette neki a cirkónium szíves kis nyakláncot. Teodóra azt sem tudta, hogy köszönje meg, ez a pillanat bearanyozta a napját. Péter azt kérte cserébe, hogy menjen el hozzájuk és nézze meg az ásványgyűjteményét. A kislány boldogan beleegyezett.
A barátnői is megcsodálták az ékszert, de nem irigykedtek rá, talán csak egy kicsit magukban. Kint az udvaron készítettek egymásnak karkötőt. Mindegyikük hármat, a három barátnőjének.
– Amíg megvannak ezek a karkötők, addig megvan a négyünk barátsága is – mondta Hanna, aki épp egy lila gyöngyös karperecet illesztett Teodórára.
– Olyan jó lenne, ha a nyáron eljönnétek hozzánk és együtt lennénk pár napot. Kirándulnánk, sokat beszélgetnénk, játszanánk. – mindegyiküknek tetszett Teodóra ötlete.
– Utána meg átmennénk hozzánk. – ajánlotta Fanni.
– Aztán kiruccannánk a Bacsó 24-be – mondta Hajnalka.
– A nyár hátralévő részét pedig nálunk töltenénk – fejezte be a sort Hanna csillogó szemekkel.
– Elmennénk együtt a strandra és vennénk egyforma bikinit – vetette fel Hajnalka. A bikiniről jut eszembe, mikor is kezdődik a habfürdő?
– Fél 1-kor válaszolt Hanna kérdésére Fanni.
– Mindjárt dél, menjünk ebédelni. A menzán aznap gulyásleves volt pogácsával és kompót desszertnek. Ez igazi jutalomebédnek számított, nagyon szerették.
– Anya megígérte, hogy a nyáron kísérletezhetek a konyhában. Ha rendesen meg tudom csinálni, akkor jöttök vendégségbe, és segítetek felfalni rendben?
Hajnalka ajánlata tovább fokozta a vakációvárást. Még több ötlet született a nyárra, még több tervvel egészítették ki a programjukat. Teodóra megígérte, hogy a fogföldi ibolyát levelenként külön ülteti, és mindegyik barátnőjének ad egyet. Ha ránéznek a virágra, mindig eszükbe jut majd a barátságuk. Hanna édesapja fényképész volt és a kislány már tervezte, hogy megkéri csináljon róluk néhány jó fotót, amit aztán be lehet kereteztetni, és ki lehet rakni mind a négyük szobája falára. A jóízű ebéd után átöltöztek a habfürdőhöz. A tűzoltók engedték a habot, ők pedig ott ugráltak, peregtek, forogtak, pancsoltak benne. Búcsúzóul összedobták a megmaradt pénzüket, és pont kijött még belőle négy darab egy gombócos fagyi. Ezt elnyalták, elköszöntek, és ment mindegyikük a maga útjára. Teodóra, ahogy ígérte mielőtt hazament volna, elkísérte Pétert, ásványokat nézni.
– Azért szeretem a köveket, mert mindegyiknek egyénisége van, az egész földön nincs két egyforma. – mondta Péter elgondolkozva.
– Tényleg mind más, de nekem a leginkább az a türkizkék tetszik ott a sarokban – mutatott egy kisebb kőre a kislány aztán megindokolta: – Mert kitűnik a többi közül, olyan figyelemfelkeltő a színe – gondolatban hozzátette, hogy biztosan nagyon tetszene Hannának is.
Aztán témát váltott és megkérdezte:- Miért vetted meg nekem ezt a nyakláncot?
– Hát, mert láttam, hogy nagyon tetszik – kezdte lassan, és egy kis szünetet tartott, majd gyorsan folytatta – és azért is, mert szív van rajta. Teodóra érezte, hogy vibrál a levegő, még egyszer megköszönte, aztán később ő maga sem értette, hogy volt bátorsága, de egy puszit adott Péternek, aztán gyorsan hazafutott. Még soha nem érezte magát ilyen boldognak. Otthon a szobájában ezt írta a naplójába: 2008.V.30. Ma gyereknap van, és Péter vett nekem egy szívmedálos nyakláncot, amiért el kellett mennem vele megnézni az ásványgyűjteményét nem tudom, hogyan, de adtam neki egy puszit. Hannával, Hajnival és Fannival csináltunk egymásnak barátságkarkötőt, és terveztük a nyarat. Nagyon jól éreztem magam.
Mikor visszaolvasta nem tetszett neki a megfogalmazás, de most nem törődött ezzel, jó napja volt, és olvasni akart, de egy darabig nem tudott, csak ült az ágyán, kezében a Váratlan utazással, és boldogságtól sugárzó arccal merengett, tekintete a végtelenbe révedt. Odament a tükörhöz, és megnézte, milyen jól áll rajta a szívmedálos nyaklánc. Mosolygott, csak úgy ragyogott az örömtől. Kicsivel később aztán leült olvasni. Tetszett neki Sara története, beleképzelte magát a helyébe. Vajon milyen lehet anya nélkül élni – Szegény Sara, ráadásul távol az apjától, sőt még a dadájától is, mindentől, amit ismer. De milyen talpra esett, és micsoda kalandokba keveredik. Jó lenne találkozni vele.
Ezen gondolkodott egy darabig, aztán lement vacsorázni. A szülein nem vett észre semmi változást, pedig miután felment a szobájába igencsak gondterheltek lettek. Nóra életrajzot írt, és egyben levelet a hölgynek, akivel az esetleges eltartási szerződést kötik majd, Máté pedig a leltározást végezte. Késő estig dolgoztak. Nóra többször is átírta az életrajzát, amit görögül elég nehéz volt neki megfogalmazni, ezért Máté segítségét kérte számos alkalommal, Máté pedig nagyon fáradt volt, így sokszor hibázott.
8 hozzászólás
Aranyos, szép kis "nosztalgia történet.."
óó igen ,gyermekkorunk szép napjai..:)
Puszi: Amaryllis
Örülök, hogy tetszett.
Szeretettel: én
Aranyos, tényleg! Sajnos csak most értem rá elolvasni. Bocsánat a késlekedésért.
". . . az ember igazán csak álmában szabad, így van ez rég, s örökre így marad". De hiszen még mindig gyermekek vagytok, vagyunk. Remélem ez örökre így marad. 🙂
Szeretettel:
m.
Remélem én is 🙂
Akkor utánanézek a következő résznek.
Szeretettel Delory
Kedves Nadin!
Mindig szebbek és szebbek…ha lehetne ezt mondani
…mert az elöbbiek is csodásak!
Mindegyik nagyon,nagyon tetszett!
Gratulálok!
Szeretettel:sailor
Szép estét!
Köszönöm Sailor!
Azok szép idők voltak, úgy könnyű kellemes hangulatút írni, most már sokkal nehezebb.
Örülök, hogy nem csak szerez örömet ez a régi mese. 🙂
Szeretettel: Delory
Kedves Delory !
Jól írsz, olvasmányos, nagyon kedves:)
Jót mosolyogtam eszembe jutottak azok a régi menzás ebédek:)
Én is őrzök egy-két régi emléket, amitől semmiért nem válnék meg:)
Mind a három rész tetszett !
Szeretettel olvastalak: Zsu
Kedves Zsu!
Köszönöm. Nagy öröm, hogy ezek a régi emlékek másoknak arcára is mosolyt csalnak 🙂
Szeretettel: Delory