[IG_KITOLT]
VALLOMÁS
Elérkezett az igazmondás pillanata, amikor a valóság túlnő a fantázián, nem engedi magát szépíteni. Édesanyám az a fiatalasszony, akinek élete egy részét a „Túlélni mindent „ című folytatásos elbeszélésben mesébe szőttem. Elbeszélésemben annak az anyának az alakját szerettem volna megrajzolni, aki elvesztette első gyermekét, megküzdött a gyermekágyi lázzal, és akit később én is anyámnak választottam meglehet, egy nem megfelelő pillanatban. Hiszem és vallom, hogy bár elszólíttatott mellőlem Ő világra jövetelem első óráiban, mégis olyan áldást kaptam, amely képessé tett túlélni életem első nagy tragédiáját és felvértezett egész életemre azzal a képességgel, hogy magamba szippantsak mindent, ami életemet jó irányba terelheti.
A férfi, aki anyámmal együtt vívta meg a túlélés viadalát apánk volt. Korán elment ő is, anyám után tizenkét évre.
A szörnyű láz megtörte édesanyám törékeny testét, a szomorúság lelkét emésztette. Az orvosok hosszantartó pihenést tanácsoltak, lelkére kötvén, hogy legalább két évig nem szülhet gyermeket. Telt az idő, melynek gyógyító ereje és apám féltő szeretete újjá élesztette édesanyám életkedvét. Teste felépült, ismét a virágzó szép fiatalasszonnyá vált.
1942. április. Jóanyám azzal az örömhírrel lepte meg apámat, hogy kilenc hónap múlva gyermeket fog szülni.
A hírt, csak drága nagyanyám nem fogadta kitörő örömmel. Ő nem felejtette el az orvos intelmét…
Ez az esztendő még közelebb hozta a háború zaját a város életéhez. Az emberek visszafogott indulatokkal hallgatták a frontról jövő híreket. Édesanyám öccsének is megérkezett a behívó levele. Indulnia kellett. Szegény nagyanyám életének állandó elemévé vált az aggodalom, a félelem.
Nagyanyám egy igazi túlélő volt. Erőt kapott túlélni három gyermekének és férjének korai halálát, és ahhoz, hogy felnevelje édesanyám nővérének két gyermekét. Tőle hallottam visszaemlékezéseiben a túlélés történeteit.85 éves korában halt meg. Emléke legyen áldott!
Édesanyám nem tartotta be az orvosi tanácsot. Nem létezett olyan erő, amely megakadályozhatta volna, hogy magzatát gyermekként meglássa. Megnyugtatóan mondogatta, hogy tökéletesen érzi magát. Apám támogatta őt nagy elhatározásában.
A múló hetek hónapokká szövődtek. Kegyetlen tél köszöntött a világra. Az új esztendő anyámat már terhességének kilencedik hónapjában találta. Nagyanyám nem beszélt lelkét emésztő félelméről, de azt tanácsolta édesanyámnak, hogy szüljön kórházban…! Ő megfogadta tanácsát, és az orvos javaslatára január 10-én, mivel minden jel ezt igazolta, bement a szölőotthonba.
1943. január 11. reggel 8 óra. Hosszú vajúdás után öt kilós kislányt hoz a világra: engemet.
Míg az anya kimerülten fekszik a szűlőasztalon, az orvos megvizygálja a babát. Ép, egészséges, életerős! – jelenti ki. Édesanyám rámosolyog újszülött kislányára, akit aztán elvisznek akkori szokás szerint egy külön szobába. Most a figyelem az anyára terelődik, akit heves hidegrázás gyötör. Nem jön a méhlepény! – súgnak össze a bábák. Könnyedén beavatkoznak és végül ez is megoldódik. De a problémáknak
koránt sincs vége. A méhlepény egy része rárgadt a méh falára és vérzést okoz. Túl nagy a vérzés! Meg kell állítani! Orvosért szaladnak, aki jön és azt teszi, amit jónak lát. Vaskaparóval megkaparja a fáradt méhet. Minél többet dolgozik rajta, annál jobban ömlik a vér. Már vödörrel fogják fel a szülőasztalról lecsorgó életnedvet. Aztán az orvos befejezi a „mészáros” munkát. Vége!- mondja lemondóan- kilyukadt a méhe. És? Hogyan tovább? Hallatszik a sikoly a megrémült nővérek szájából. Nincs tovább, nem lehet megmenteni- feleli az orvos és elhagyja a a szülőszobát.
A fiatal anya végelgyengülésben fekszik az asztalon, míg a körülötte állók tehetetlenül nézik haláltusáját. Utolsó erejével kislánya nevét suttogja, aztán örökre lehunyja szemét.
Sírfájára ráírják: élt 26 évet.
2 hozzászólás
Kedves Katalin!
Nagyon megrázó… ráadásul az élet írta… Az a végtelen anyai szeretet… talán az boldoggá tette élete utolsó pillanatát, hogy egy csodálatos kislánya született…
A címről jutott eszembe, hogy igen, annyi mindent túl kell élni – ha figyelünk a szép pillanatokra a nehézségek ellenére is, észrevesszük azokat, akkor sokkal könnyebb…
Én köszönöm, hogy leírtad ezt a vallomást.
Szeretettel: barackvirág
Kedves barackvirág, örömmel látom, hogy elovastad a Túlélni mindent befejező részét.
Köszönöm kedves szavaidat! Katalin