A reménység rabszolgái
Felnyitotta a szemét. A plafont látta meg először. Idegen volt. Lassan fordította el a fejét, majd a kezeire csodálkozott rá. Miért ilyen hosszúak a körmei?… miért nem vágta le?… utálja és sohasem hagyja ennyire megnőni. Mi történt velem? Hol vagyok? Milyen ágyban fekszem? Odakinn süt a nap és én még ágyban vagyok? Ilyen nem fordulhat elő… Megemelte a takarót, ki akart kelni az ágyból, de a bal lába nem engedelmeskedett. Mellette infúziós állvány… hirtelen ledobta magáról a takarót, s akkor ijedtében felsikoltott.
Egy nővér rohant be, aki éppen az ajtó előtt haladt el.
– Maga kicsoda? Egek, csak nem kórházban vagyok?
– Felébredt?… Neee, ne keljen fel, maradjon ágyban, mindjárt hívom a doktor urat! – s azzal elrohant. Doktor urat?… Hol vagyok?… Mi történt velem?… Az orvos is futva érkezett, utána a nővér.
– No végre, csakhogy felébredt! Ne, ne keljen fel, előbb megvizsgálom, meg elbeszélgetünk kicsit. Feküdjön csak nyugodtan…
–Hogy kerültem ide, miért van a lábam gipszben, mi történt velem?… Mondja már, az istenért!
– Hogy hívják? – kérdezte a doktor nagy lelki nyugalommal, miközben széket húzott az ágyhoz és leült.
– Ne szórakozzon velem doktor, ha ön kezel, akkor csak tudja azt is, hogy hívnak. Inkább arról beszéljen, hogy a csodába kerültem ide.
– Valóban, én tudom, hogy hívják, arra vagyok kíváncsi, maga tudja-e?
– Miért ne tudnám? A nevem Kalgary Iván, mire kíváncsi még?
– Hol lakik? Utca, házszám, esetleg irányítószám…
– Mióta vagyok itt?… Ez azt jelenti, hogy régóta?… Mi történt velem, eszméletlen voltam napokig? Hány nap…, mióta? Válaszolna?
– Ha nagyon akarja… Egy hete. Lakcím, irányítószám?…
Miután megszabadult az orvostól, akkor rémült meg igazán. Ennyi hülyeséget összehordani, most már végképp nem értem mi történt velem, hogy kerültem ide.
– Nővérke, kérem, hol vannak a holmijaim, visszakaphatnám a telefonom?
– Itt ebben a szekrényben vannak a holmijai, de majd én megkeresem, ha meg tudja mondani hol keressem? Nem, nem kelhet fel, az istenért… feküdjön vissza azonnal… – szólt rá erélyesen, majd a szekrényben kezdett kotorászni.
– Itt nincs semmi… itt lóg az öltönye, átkutathatom a zsebeit?
– Igen, a öltönyöm zsebében kell lennie. A pénztárcám, a lakáskulcsom az irataim, mindent hozzon ide, kérem.
– Üres minden zsebe…
– A belső zsebeket is tetszett nézni? A nadrágot hozza ide, legyen kedves.
– A belső zsebek is üresek… tessék a nadrágja… – gyorsan átkutatta a zsebeket, a farzsebet is… sehol semmi… – Nem, ez nem lehet, hol vannak a papírjaim, bankkártyám, hol a telefonom, az isten szerelmére?
– Ne izguljon, fiatalember, majd jön az édesanyja délután, meg a kis menyasszonykája, talán ők többet tudnak.
Ezen aztán hosszan elgondolkodott. A menyasszonya? Gina itt van, minden nap bejön hozzá? Ez nagyszerű, ha így van, mindenre lesz megoldás… Gina, Gina, egyetlenem.
Azután gondolkodott, erősen gondolkodott mi történhetett vele. A bal lába két helyen eltört, alsó-lábszár, és térd… erős ütés érte a fejét – a doktor szerint… Igen futott… de miért futott?… egy taxi fordult ki a mellékutcából… ott, közel a minisztérium… igen… igen… jönnek, jönnek elő az emlékek… kijött a minisztérium kapuján, ott lógott a nyakán az az ostoba Móni… hiába magyarázott, hogy neki már menyasszonya van, hagyja őt békén… igen… az a liba meg csak csimpaszkodott belé… ó, már emlékszik… akkor ott megjelent Adél… felpofozta őt… fogalma sincs mivel érdemelte ki… de az a hülye liba csak csimpaszkodott belé, nem tudta lerázni… ott lógott a nyakában, amikor meglátta Ginát a hirdetőoszlopnál… most már emlékszik mindenre, világosan emlékszik… Lefejtette magáról Móni karjait, és Gina nevét üvöltötte… futott felé, de Gina elfutott előle, berohant a mellékutcába, ő meg rohant utána… akkor egy taxi fordult ki az utcából… persze nem nézett szét, rohant Gina után, félt, hogy elveszíti őt, meg akarta magyarázni, nem az, aminek látszik… de a taxi elütötte… Bizonyára rögtön elveszítette az eszméletét, mentő hozhatta be ide… de hol van Gina? Gina drágám!… Mindent megmagyarázok… szeretlek, nem is tudod mennyire szeretlek… de hiszen azt mondta a nővér, hogy bejössz hozzám minden nap. Várlak drága egyetlenem… és mindent megmagyarázok… tudom, meg fogsz érteni.
Délután megjelent anya, kitörő lelkesedéssel futott az ágyához.
– Csakhogy felébredtél, kisfiam! Jaj, úgy örülök, tudod, mennyit aggódtunk miattad?
– Tudom, Anya, de most már ne aggódj jól vagyok. Még valami dilidoktor meg fog vizsgálni, azután kapok mankót és közlekedhetek is és remélem haza engednek. Apropó, te tudsz valamit a cuccaimról.
– Milyen cuccaidról?
– Először is, hol a telefonom, a pénztárcám, a lakáskulcsom?… Semmim sincs, átkutattuk minden zsebemet egy nővérkével.
– Ja, azokat hazavittem, tartottam tőle, hogy itt valaki szemet vet rá.
– Akkor légy szíves most már hozd vissza. Szükségem lenne a telefonomra, meg a többire is, hamarosan úgyis hazaengednek.
– Annyira nem kell sietned haza, majd ha egészen rendbe jössz. A menyasszonyod úgyis hamarosan itt lesz. Azért az nem szép tőled, nem is szóltál, hogy eljegyezted Mónit…
– Kicsodát?… Anya, honnan veszed?
– Jól van no, tudom, összevesztetek valamin, de én már elintéztem Mónival, megbocsátott, itt volt velem ő is minden délután melletted…
– Anya, mit intéztél el? Mit tettél?
– Hát megtaláltam a lakásodon a jegygyűrűt az asztalon egy papíron, amire az volt írva: Vége! De kiengeszteltem Mónit, visszaadtam neki a gyűrűt, meg azt a piros ruhát, amit ott találtam az ágyon. Tudtam, hogy neki szántad.
– Anya, mit tettél? Hogy jössz ahhoz, hogy bemenj a lakásomba? És, hogyan intézkedhetsz a nevemben? Anya, mindent tönkretettél, nem Móni a menyasszonyom, nem Móni… – mondta zokogva – hol van Regina? Tudsz róla valamit?
– Miféle Regina? Még a neve is borzalom… Mónit jegyezted el, úgy megörült neki.
– Anya, én tudom, hogy kit jegyeztem el, te meg nem intézkedhetsz a nevemben. Jó lesz, ha szólsz annak a Móninak, hogy ide ne jöjjön többé, mert úgy hajítom ki, hogy a lába sem éri a földet. Ő az oka mindennek, meg te, anyám!
– De, kisfiam, már régen megbeszéltük, hogy Mónit veszed feleségül…
– Nem, anya! Te, meg apa beszéltétek meg. Én mást szeretek, és sohasem fogom Mónit feleségül venni. Felnőtt ember vagyok, légy szíves ne szólj bele a dolgaimba.
– Embereld meg magad, kisfiam, mindjárt itt lesz Móni…
– Ki a francot érdekel, majd ahogy jön, úgy el is megy, lehetőleg azonnal, mert nem állok jót magamért.
22 hozzászólás
Kedves Ida!
Nagyon jó! 😊 Örülök a folytatásnak; külön tetszik, hogy egy kiadós konfliktussal indul. Kíváncsian várom a következő részeket.
Laca 😊⚘
Szia Laca!
Örülök, hogy itt talállak és, hogy tetszik az indulás, remélem a továbbiakban sem fogsz csalódni. 🙂 Köszönöm soraid.
Szeretettel,
Ida
Kedves Ida!
Csoda jó!
Fntáziadús!
Folytatás…nagyon örülök ennek!
Szeretettel:sailor
Kedves sailor!
Köszönöm, hogy jöttél, és örülök, hogy tetszik a folytatás is. 🙂
Szeretettel,
Ida
Szia!
Nagyon örülök, hogy folytattad. Remekül fonod a cselekmény fonalát, izgatottan várom a következő részt! Üdv hundido
Szia hundido!
Igen, elkészült a folytatás. Örülök, hogy tetszik az indulása, remélem a továbbiak sem okoznak csalódást. Köszönöm, hogy itt voltál.
Szeretettel,
Ida
Ó, de örülök drága Ida. hogy folytatod a történetet.
Nagyon várom a fokytatást!
Gondolom lesz bonyodalom bőven.
szeretettel
Ica
Drága Ica!
Örülök az örömödnek. Most már folyamatosan töltöm fel a részeket, másnaponként. Azt hiszem, bonyodalmakból sem lesz hiány. Köszönöm, hogy jöttél, és várlak szeretettel a továbbiakban is.
Ölellek,
Ida
Kedves Ida!
Szegény embert az ág is húzza.Ki az a Móni?Van itt bonyodalom bőven már rettenetesen izgulok mi lesz ebből.
Már nagyon várom a folytatást.
Szeretettel:Ági
Kedves Ági!
Hogy ki is valójában Móni és Adél, az majd csak a későbbiekben derül ki, egyelőre ennyit tudhatunk róluk. Jönnek most már folyamatosan a részletek, örömmel tölt el, hogy várod. Előbb-utóbb minden kiderül. 🙂 Örültem neked!
Szeretettel,
Ida
Kedves Ida!
Már tegnap elolvastam a folytatás első részét, és mondhatom, nagyon tetszett.
A tőled megszokott ragyogó stílus és cselekményszövés igen izgatottá tesz a folytatást illetően. 🙂
Szeretettel: Klári
Drága Klári!
Örömmel látlak itt, és örülök, hogy tetszett a kezdet. Izgalmakban nem lesz hiány a továbbiakban sem… de ez az élet, ilyen az útkeresés, talán meglelik a helyes utat végül. 🙂
Köszönöm soraid és várlak szeretettel a továbbiakban is.
Ölellek,
Ida
egy kis részlete lehet ez a "reménység rabszolgái" Vaksors regényednek, jó olvasmányos, olvasni fogom az elejétől ahogy lesz rá alkalom – gratulálok
Kedves Miki!
Ez a Vaksors II fejezete, s ennek alcíme A reménység rabszolgái. Valóban, csak úgy lesz érthető, ha az első fejezetet is ismered.
Köszönöm látogatásod.
Szeretettel,
Ida
Drága Ida!
Nagyon örülök a folytatásnak, ami sokat ígérő! Úgy tűnik, lesz bonyodalom bőven. Kíváncsian várom a folytatást.
Sok szeretettel olvastalak: Matild
Kedves Matild!
Örülök, hogy itt vagy a folytatásnál is. Igen, lesz bonyodalom, olyan mint az élet, de talán ezek a bonyodalmak tanulságul is szolgálhatnak másoknak, mondjuk a fiataloknak, ha ugyan olvasnak bennünket. 🙂
Szeretettel,
Ida
Kedves Ida!
Igazán érdekel, hogy mit fog mondani Iván Reginának, ha egyszer megtalálja, az őt pofozó egyik, és a rajta lógó, őt csókolgató másik nőről… 😉
Amióta véget ért az első fejezet nem hagy nyugodni, hogy milyen magyarázatot tud adni ezekre.
Örülök, hogy rászántad magad a folytatásra, és megtudom, majd ha eljön az ideje.
Judit
Kedves Judit!
Örülök a kíváncsiságodnak, de úgy lesz, ahogy mondod, megtudod, ha eljön az ideje. 🙂
Annyit elárulok, hogy még ebben a hónapban a végére érünk.
Köszönöm, hogy itt voltál.
Ida
Kedves Ida!
Még szerencse, hogy Iván agyrázkódása nem olyan súlyos, hogy ne tudjon eligazodni a nők között!
Örömmel olvasom a várt folytatást!
szeretettel: túlparti
Kedves túlparti!
Szerencse a szerencsétlenségben. 🙂
Örömmel látom, hogy itt vagy!
Köszönlek,
Ida
Szia Ida! Jól sejtettem, végül is folytatódik…? Ó, most már kezdem érteni! Itt tényleg a vaksors munkál! Meg az Iván anyukája! Olvasmányos, tetszik! Üdv: én
Szia Bödön!
Igen, igen, ez a folytatása, az előzőnél megmagyaráztam, hogyan történt.
Igen, a vaksors munkál, meg hát az anyukák is sok mindenre képesek, igaz?
Köszönöm az olvasást.
Szeretettel,
Ida