Már nem szorul össze a torkom, ha meghallom a hangodat. Nem kezd el liftezni a gyomrom, ha meglátlak az utcán. Már tudom, hogy nem Te vagy a legdaliásabb, a legjobban öltözött, a legférfiasabb. Már tudom, hogy nincs benned semmi különleges, hacsak az nem, hogy engem szerettél. És mennyire szerettél! Ha eszembe jutsz, még mindig látom, szemedben hogyan ragyog fel a várakozás után a megismerés. Abban mosolyban felfénylett minden korábbi ölelés, bohókás suttogás, önfeledt kacagás.
Ma már tudom, hogy az a fény a szemedben, az tartott melletted annyi éven át.
Már nem gondolok lázas ölelésekre, vad szeretkezésekre. Már nem jut eszembe, hogyan gömbölyödött vállam a tenyeredbe. A vihar elmúlt. Ma már jó csak némán ülni melletted, fogni a kezedet. Hallgatni. Nem tervezni jövőt, csak élni a jelent.
Kapaszkodni beléd, mint fába a folyondár.
4 hozzászólás
Megbékélni egyszer? Megülni csendesen, mint a tyúkok alkonyat után? Létezhet ilyesmi is? Nem, soha. A lángoknak az égig kell felcsapni, soha el nem aludhatnak! Csak égjenek pokolbéli tűzzel, a szenvedély vihara tomboljon bennük mindörökké!
Bocsáss meg az ellenvéleményért. Jó ez az egyperces, mert kihozza az emberből, az izét…tudod mit!
Szia: én
Köszönöm a véleményedet, bár amit írsz, az utópia. Még a legnagyobb máglya is elenyészik egyszer. De amíg lobog, addig tényleg csapjon fel az égig. Köszöntelek – matyi
Szia!
"Már tudom, hogy nincs benned semmi különleges,"
Én elgondolkodtam ezen a mondatodon … is. Talán éppen az tarthat mégtovább ösze egy kapcsolatot, ha ezt időnként az ember megváltoztatja. Akár személyiségének egy pozitív változtatásával, akár néhány szokás elhagyásával, esetleg újak felvételével.
Tudom, tapasztaltam, hogy elmúlik a tűz, de minden tűzet meg lehet újra gyújtani. Másik adag tüzelővel. Az pedig szerintem igaz, hogy könnyebb ott tüzet gyújtani, ahol már raktál egyszer tüzet.
Ha minden ünnepi alkalommal piros szegfűt adtunk kedvesünknek, jó, ha egy idő után megpróbálkozunk a fehér rózsával, esetleg a sárga tulipánnal.
Nagyon tetszik ez az írásod is. Gratulálok.
Üdv.
Matyikám, nagyon tetszik a rövid írásod, engem a befejezés fogott meg leginkább: "Kapaszkodni beléd, mint fába a folyondár." Örülhet, aki megélhette mindazt, de sajnos nem jut mindenkinek osztályrészül. Még sok szép, csendes évet kívánok Nektek!
Örülök, hogy elolvastam.
Szeretettel: Kata