Hangosan csörgött az ébresztőóra. Kinyújtotta a karját, elhallgattatta, majd felesége felé fordult, csókot nyomott az arcára úgy suttogta.
– Te még aludj, drágám! – majd visszazuhant a párnára, és az álomba. Hamarosan felriadt, az órára nézett, tizenkét perc múlott el a csörgés óta. Villámgyorsan ugrott ki az ágyból. Gyorsan végzett a fürdőszobában, kapkodta magára ruháit, s máris rohant a buszra, majd útközben vesz valamit reggelire, gondolta, csak ne késse le, azt az átkozott buszt. Ahogy lihegve elérte a buszmegállót, akkor fordult ki a tizenegyes, elment az orra előtt. Bosszankodott, megint el fog késni, hiszen tudja, hogy a következő jóval távolabb áll meg az irodaháztól, ahol dolgozik. Már nem az első alkalom, hogy késik, pedig nem nézik jó szemmel. Hogy a csodába történhetett, hogy visszaaludt? Hiába dühöng, ezt már nem tudja visszacsinálni.
Amikor leszállt a buszról, útközben betért egy pékségbe, vett tíz darab pogácsát, hosszú a nap, majd elrágcsálja, no meg persze Fülest, mert ha akad néhány perce, máris keresztrejtvényt fejt, anélkül nem élet az élet.
Amikor végre beért az irodaházba, újabb bosszúság érte. Ki volt írva a liftajtóra, hogy „nem működik”… Hát ez remek, most mehet gyalog kilenc emeletet… ezt direkt az ő bosszantására találták ki, morgolódott, miközben kaptatott felfelé a lépcsőkön. Jócskán elmúlt nyolc óra mire elfoglalta helyét az íróasztalánál. Munkatársai közül voltak olyanok, akik rosszallóan néztek rá, persze most is utolsónak érkezett. Már javában kávéztak, cseverésztek, fújták a füstöt, ami viszont Bélát zavarta szörnyen. Nem bírta elviselni a dohányfüstöt, s olyan balszerencséje volt, hogy mind a hét munkatársa dohányzott az irodahelyiségben.
Béla felmarkolta az iratcsomót, ami már oda volt készítve az asztalára, belevetette magát a munkába. Ügyesen bánt a számítógéppel, elképesztő gyorsasággal futottak ujjai a billentyűzeten, vitte be az adatokat sorra, nem is figyelt senkire, szünetet sem tartott, csak dolgozott, hogy ne érje szó a ház elejét a késése miatt. Bosszantotta, hogy megfájdult a feje, hát persze ez is a cigarettafüstnek köszönhető, s egyre jobban gyötörte. Marcsi olyan fejfájós a kolléganői közül, hát megkérdezte, hogy tudna-e adni valami fájdalomcsillapítót? Marcsi bólogatott, majd az asztalára tette a gyógyszert mondván, ez gyorsan hat. Valóban, pillanatok alatt megszűnt a fájása, falatozgatott a pogácsából és tette a dolgát.
Dél körül valaki elkiáltotta magát.
– Hé, utalták a fizetést, észrevettétek! – erre Béla is felkapta a fejét, még nem is számított rá, de nagyon jól tették, hiszen annyira pénzszűkében vannak mostanában. Gyorsan ő is megnézte a számláját, s meglepetten látta, hogy öt ezret lefogtak a késések miatt. A mindennnit! Na, már csak ez hiányzott. Igaz, fenyegetőzött a főnök, hogy legközelebb… Ő mondogatta, hogy nem lesz legközelebb… s tessék, ma megint késett. Amúgy is alig jönnek ki a fizetéséből, ilyen bérből, ilyen árak mellett, aztán még fenyegetik az embert. Ameddig fenyegetik csak hagyján, ha már be is tartják akkor van a baj. Na, ez a jövőben nem fog előfordulni, mérget vehetnek rá!
Mindenki elvonult ebédszünetre. Hívták őt is, hogy menjen velük, itt a közeli étteremben fognak ebédelni… Hát csak menjenek, szórják a pénzüket, neki arra nem telik… majd elmajszol még néhány pogácsát, amikor hazaér, akkor meg finom vacsorával várja Miett. Ő beéri azzal, nagyon jól főz a drága, aztán együtt költik el a vacsorájukat… így édes az élet Jó, ha valaki várja otthon.
Négykor mindannyian hazaindultak, lejárt a munkaidő. Béla még elővette a pénztárcáját, számlálgatta a pénzét… gondban volt, de hát elvégre fizetést is kapott, betér egy virágüzletbe hazafelé, vesz Miettnek egy csokrot. Egyébként is, ma kellett mennie ultrahangra, talán megláthassa ő is a babájukat. Jaj, de izgatott lett. Sietett. A virágüzletben fehér rózsából kért három szálat, meg valami zöldséget hozzá… egészen takaros kis csokor lett belőle. Boldogan szállt buszra, alig várta, hogy hazaérjen.
Miett terített asztallal várta férjét, s boldog mosollyal tette az asztalra a gőzölgő lecsót.
Béla megsimogatta felesége pocakját, s előbb látni szerette volna a babát, Miett titokzatosan mosolygott, azt mondta, elhűl közben a lecsó s különben is, tudja, hogy éhes, mindig éhes amikor hazaér. Ebédeljenek meg, aztán lazíthatnak nyugodtan, s majd akkor megnézheti. Valóban farkaséhes volt, hát nem igazán kérette magát, asztalhoz ültek, s jóízűen megvacsoráztak. Azután Miett éppen csak leszedte az asztalt, majd később elmosogat. Bementek a nappaliba, elhelyezkedtek a kényelmes kanapén, s akkor Miett ragyogó szemekkel Béla kezébe adta a mobilját.
– Itt a felvétel, nézd! – mondta boldog mosollyal. Béla nézte, nézte, de nem látott semmit. Restellte bevallani, így csak bólogatott, hogy hát milyen aranyos… Miett rájött a turpisságra, még mennyire, hogy rájött.
– Fogadok drágám, hogy nem látsz semmit, igaz? – szégyen a futás, de hasznos, gondolta Béla, s beismerte, hogy ő bizony tényleg nem lát semmit.
– Na figyelj, megmutatom, ez az egyik, és ez a másik!
– Két baba? Uramisten! – kiáltott fel Béla, s Miett hozzábújt, megcsókolta, s egyre csak azt hajtogatta: tudtam, tudtam, hogy örülni fogsz!
Miett már az igazak álmát aludta, de Bélának csak nem jött álom a szemére. Ikrek! Hogyan tud ő ekkora családot eltartani, hogyan tudnak egy fizetésből megélni. Elmormolt egy fohászt: Áldd meg Uram a szegény embert!… de talán az egyik kezeddel is elég lett volna! – gondolta. Más munka után kell néznie… Nevetséges, ugyan hol találna munkát egyáltalán, örülhet, hogy ez is van, örüljön, hogy nem munkanélküli. Miett sem számíthat arra, hogy pedagógusként munkát kapjon, amikor elbocsátásokról beszélnek… S különben is, lesz elég dolga az ikrekkel, s maradjon is itthon velük amíg lehet. De ki kell találnia valamit… valamit ki kell találnia!… Sokáig forgolódott, ránézett az órára, vajon hány óra lehet már… Csak annyit látott, hogy nulla óra, a perceket nem is nézte. Egyszerre kétségbeesett, hogy ha most azonnal el nem alszik, reggel megint nem tud felkelni, s ismét késni fog, a bére meg fogyni, fogyatkozni… Hát, fel van adva a lecke! Alaposan!
10 hozzászólás
HÚÚÚÚÚ, egy nagyon jó ötletet valósítottál meg, remekül. Gratula. (Simán belefér a szatíra műfajába.)
Köszönöm Szusi, ez nagyon jól esett.
Gondolod, hogy beleférne a szatíra műfajába? Magam is gondolkodtam rajta, aztán mégsem mertem…
Örülök, annak a szusis Húúúúú-nak!
Ida
Minden tekintetben elgondolkodtató a történet. Ráadásul nagyon is élethű.
1. Aggódás
2. Félelem
3 Stressz
4.Bizonytalanság
5.Családtervezés
6. Megvalósítás
Ha körülnéznék még alaposabban, találnék több szempontot is azért, miért olyan nagyon nehéz, az élet.
/A Miett néven mosolygom, azért, mert van aki így hív engem:-)) /
Szeretettel:Marietta
Így, ahogy mondod, kedves Marietta, nagyon nehéz a fiatalok élete (is), ha egyáltalán mernek családalapításra gondolni. Nagyon fel van adva a lecke nekik!
(Téged Miettnek (is) hívnak? Kedves név nagyon!)
Szeretettel
Ida
Szerintem nem olyan vészes egy ikerpár, hiszen, ha jól meggondolja az ember és összehoz még egy pár ikret, máris kész az utánpótlás! Nem kell évekig gürcöljön, hogy összehozzon négy gyereket! Szeretettel:István
Nem összehozni nehéz – tudom, csak szellemeskedsz – hanem felnevelni a sok apróságot, főleg ha nincs miből. Az a sugallat, hogy valami hivatalnokféle a főhős, nos, olyan 100-130 ezerig kereshet manapság egy hivatalnok. Tessék abból megélni, családot alapítani, gyerekeket felnevelni, annak, akinek még otthona sincs. Ugye, ilyen gondokkal küzdenek ma a fiatalok: menni, vagy maradni, családot alapítani, de hogyan? Bizony, fel van adva nekik a lecke.(Nem mondom, hogy az idősek helyzete könnyebb…):(
Szeretettel
Ida
Nem érzem szatírának. Ha csak annál a résznél nem, annál az ebéddel induló mondatnál, ami vacsorába torkolódik.
Nagyon komoly témába nyúltál Ida.
Képzeljük el a férfit, aki képtelen eltartani a családját. Milyen érzés lehet ez neki? Meg a nejének? Egy ilyen családba beleszületni? ( Vizsgáljuk meg a jövevény (ek) érdekeit is!) Közvetlen környezetekben mi az átlag, minden feleség a piacon délelőtt? Vásárolnak, hogy főtt étellel várják a családfenntartót?
Családfenntartóknak megszűntek lenni a mai férfiak. Lassan kettő fizetés is kevés lesz a holnaphoz. Átalakult a társadalom. Szerintem…
Abban bizony igazad van, hogy átalakult a társadalom, ma már a két kereset sem elég.
Emiatt is van nagy gondban Béla, ugyanis átérzi a helyzet súlyosságát, nem várhatja el feleségétől, hogy dolgozzék, két apróság mellet, nem is dolgozhatna egy ideig semmikép. Tehát neki magának kell megoldania ezt, a mai világban megoldatatlan helyzetet, ránehezedik a felelősség súlya… ezért is a visszaszámlálás.
Ismerek olyan családapát, aki ebben a vészes időben, nem tudva elviselni a felelősség súlyát, a feleség a negyedik gyerekkel gyes-en, ő viszont lelépett, elhagyva a családját, a távolban keresve munkát albérletbe költözött, semmivel nem támogatja családját, mivel magának is alig elég a bére, a feleség meg már az idegösszeomlás határán…
Ez a történet, egy felelősségteljes apa megpróbáltatásairól szól(na)…
Szeretettel
Ida
Kedves Ida!
Elolvastam az alkotásodat, és utána a hozzászólásokat. Aztán még kétszer végigolvastam a történetet /már kívülről fújom /, kerestem a "visszaszámlálás" szót, de nem találtam. Hát mondom, én nem értem, hol van ebben visszaszámlálás? Aztán egyszer csak leesett a tantusz: 12 perc elalvás, 11-es busz, 10 pogácsa, 9 emelet, 8 óra, 7 kollega, a hatos számot nem találtam, hacsak nem a "gyógyszer hat" – de ez nem ér! , 5 ezer levonás, 4 óra a munkaidő vége, 3 szál virág, 2 baba, 1 fizetés, nulla óra.
Ha nem írod címnek ezt a visszaszámlálást, hát magamtól soha nem jöttem volna rá, még így is nehéz volt /nekem/ megtalálni.
A történet remek, és valós, de ez a visszaszámlálás…
Judit
Kedves Judit!
Nap mint nap látom, tapasztalom különösen a fiatalok körében a visszaszámlálást. Ez most nem kalandvágy, hanem kényszerhelyzet. Nincs munka, nincs megélhetés számukra. Évtizedes barátságok törnek derékba, aki elmegy huszonévesen, mennyi esélye van, hogy valaha visszajön? Aki ott, külföldön alapít családot, az már nem tér vissza. A lányom is azt latolgatja, hogy külföldön olcsóbban tudná befejezni az egyetemet, s ott aztán munkalehetőség is lenne. Ha valaki külföldön szerez diplomát, nem fog hazajönni fillérekért dolgozni. Fel van adva a lecke… Itt tart írásomnak főhőse is. Tennie kell valamit, mert nem tudja eltartani a családját. Nála is elkezdődött a visszaszámlálás…
Egyébként remekül megoldottad a rejtett visszaszámlálást. Köszönöm.
Ida