Hozzávalók:
– Csirkemell
– Tej
– Só
– Egyéb fűszerek
– 1 közepes fehérrépa
A szószhoz:
– 7 dkg liszt
– 5 dl tej
– 10 dkg vaj
– 1 dkg só
– 1db közepes főzőalma
– 1.5 dl fehérbor
Elkészítés:
A hús elkészítése:
A megtisztított kiklopfolt csirkemelleket sózzuk, ízlés szerint fűszerezzük, majd egy megfelelően nagy edénybe tesszük őket és felengedjük annyi tejjel, hogy maradéktalanul ellepje a húsokat. Az edényt lezárjuk, lefedjük és, egy éjszakára hűtőbe tesszük. Másnap kevés zsiradékon (olaj, olívaolaj) hirtelen mindkét oldalát megpirítjuk a húsokat, éppen csak addig, hogy egy vékony réteg keletkezzen rajtuk, mely meggátolja a későbbi sütés-párolás során az értékes zsírok eltávozását. Tűzálló tálba fektetjük őket és a megmaradt fűszeres páclével és vízzel a sütőben közepes (6-7-es fokozaton) puhára pároljuk. Mikor teljesen megpuhult a hús akkor a fóliát, vagy tetőt levéve zsírjára sütjük.
A szósz elkészítése:
A vajból és a lisztből világos rántást készítünk, s fehér habzásig forraljuk. Ekkor forró tejjel felengedjük, átforraljuk. Gőz fölé tesszük az alapmártásunkat és hozzáadjuk a finomra vágott almát és folytonos keverés mellett a bort. Addig forraljuk, míg az alma megpuhul. Tálalásig gőz felett tartjuk.
Répa-chips készítése:
A fehérrépát hámozóval meghámozzuk, megmossuk. Aztán a hámozóval tovahaladva vékony répa csíkokat készítünk. Fontos, hogy hideg vízben tároljuk kisütésig ellenkező esetben a répa megbarnulhat. Tésztaszűrőn lecsepegtetjük és forró olajban rövid ideig sütjük.
Tálalás:
A tányérra párolt rizst halmozunk. (megtölthetünk egy vizes poharat rizzsel és egy hirtelen mozdulattal átfordítva egy szép halmot kapunk a tányér közepén) a csirkét melléhelyezzük, és a szósszal gazdagon megöntözzük. Mellé répa-chips-szet halmozunk. Petrezselyemmel díszítjük.
Jó étvágyat.
2 hozzászólás
Húha!
Ez sem lehet rossz!…Ezt is kipróbálom!:)
Közben nekem is kell innom, hogy részeges legyek én is???:):):)
Köszönöm…Lyza
Kedves Zsolt!
Nagy inync lehetsz, receptjeidből látom. Finomnak néz ki a recepted, szeretném kipróbálni.
De ehhez egyet tisztázni kell. Mit értesz fehérrépa alatt? Ugyanis sokan (tévesen) a petrezselyem-gyökeret hívják így. Már pedig az nem répa. Találkoztam már egy – a sárgarépánál kicsit nagyobb ra növő, és húslevesbe főzve igen finom – amolyan majdnem fehér gyökérrel. Most nem jut eszembe a neve. De olyat rikán lehet kapni zöldségesnél. Talán arra gondolsz.
Megírnád nekem?
Előre is köszönettel: Kata