Elmúlt a nyár, és nem jött az ár,
Száraz a tarló, esőre vár.
Félig a kamra, magas az ár,
Békesség sincsen, ez bizony kár.
Búzát, meg tengerit pótolni tán lehet,
De ki vesz komolyan egy széthúzó nemzetet?
Környezetünk már nem, ezt tapasztalni lehet,
Nehogy késő legyen, mert népünk belegebed.
Kormány és ellenzék egymásra mutogat,
Nem veszik észre, a gazdaság lemarad.
Elsőkből így leszünk utolsók,
Szorgos munkásaink fásultak, szorongók.
Bizonytalan minden, a ma és, a holnap is, a
Választásokat bárki is nyerte,
Nyugalmat, jólétet egyik sem hagyott a nemzetre.
Európa szintű politikus nincsen, így aztán fején is áll minden.
Kedves politikusok, népünk vezetői,
Legyetek kormányon, avagy ellenzékben.
Az ország érdekeit tartsátok szem előtt,
Hiszen ti feleltek majd a történelem előtt.
Kívánom néktek, hogy ötven év múlva
Ne úgy emlékezzenek rátok, mint most Rákosira,
Inkább úgy, mint Deák Ferencre,
Ki Békét, Kiegyezést, hozott a nemzetre.
Ezért dolgozzatok, ne csak egymás ellen, s
Ha jól csináljátok, majd megsegít az Isten.
De ha minden marad a régiben,
Elveszik az ország, odavész majd minden.
Végezetül tehát politikus urak,
Kétpólusú nemzet soká fenn, nem marad.
Tegyetek meg mindent egységért, békéért,
Tegyetek meg mindent a sikeres országért!
20 hozzászólás
Kedves Zagyvapart! Bárcsak illetékes is olvsná e sorokat!
Nagyon jól látod a helyzetet. De azt hiszem csak a reméyn marad, hog yegyszer végre egység és béke lesz.
Nagyon tetszik a versed, gratulálok!
üdv.:
hamupipő
Kedves hamupipő!
Én azért reménykedem, köszönöm a látogatást, annak pedig nagyon örülök, hogy teteszett, aranyos vagy.
Válaszom „Zagyvapart”-nak a 2007. szeptember c. versére.
Sajnos, hogy teljesen igazad van. Bár az ellenkezőjét kellene átélnünk.
Kár, hogy csak mi vesszük észre, hogy minden „négyes forgó” (a mezőgazdasági vetésforgóból kölcsönöztem a szót) utáni visszacsinálási (!) őrület mennyit árt a nemzetnek.
Kár, hogy a mindenkori kormányoknak nem csak ellenzéke van (ami természetes volna), hanem ádáz ellensége, amely mindig esküdözik, hogy mindent visszavon, ha majd módjában áll… Talán annyira gazdag ország vagyunk, hogy ezt a módszert alkalmazzák?
Így nem lehet országot építeni. Inkább normális hangnemben tárgyalni kellene, az ellenvéleményeket ütköztetni, megegyezni, hogy amit elképzelnek az éppen hatalmon levők, az megvalósuljon és a következők folytassák, javítgassák, csiszolgassák azt, ami nem válik be belőle. Az szolgálná mindnyájunk javát.
Szörnyű az a hangnem, ahogyan áskálódnak egymás ellen, s akadályozzák a normális munkamenetet.
Korábban még a templomokban is imádkoztak az ország vezetőiért, hogy bölcsességgel kormányozzák az országot, ma pedig csak átkozzák, és csak a hibákat keresik egymásban.
Engem nagyon elszomorít az, hogy hová vezet ez a gyűlölködés?
Örülök, hogy elolvastam a versedet.
Űdvözöllek.
Kedves Finta Kata!
Köszönöm megtisztelő hozzászólásod, örülök, hogy Te is hasonlóképpen vélekedsz erről a már-már tarthatatlan állapotról. Reménykedjünk háha lesz párbeszéd.
Üdv.: Zagyvapart.
Milyen igaz sorok…
Kedves Boer!
Köszönöm, hogy olvastál, és még igaznak is tartod.
Kedves Zagyvapart!
A nemzetéért szívből aggódó ember sorai ezek. Valóban nem ártana, ha az ellenségeskedéssel felhagynának, és inkább az ország dolgaival foglalkoznának a politikusok.
Szeretettel: Rozália
Kedves Rozália!
Köszönöm, hogy olvastál, és egyet is értesz vele.
Úgy legyen!
Lenne min gondolkodniuk, hogyan kellene ezt meg is valósítani…
Üdv.Éva
Kedves Éva!
-Bizony lenne min gondolkodni, és mit tenni.
-Köszönöm egyetértő véleményed.
feri.
Sajnos lélekben ezt siratom én is.Grt.Z
Kedves Zarzwieczky!
-Ezzel én is ígyvagyok, tehát megértelek.
-Köszönöm, hogy bekukkantottál hozzám.
Üdv. Zagyvapart.
Kedves Zagyvapart!
A kórképeddel sajnos egyetértek. Kívánom én is mindazt, melyet Te. Sajnos, jelen helyzetben nem látok arra esélyt, hogy (félre)vezetőink képesek lennének konstruktív – valóban az egész ország érdekeit szem előtt tartva – vitára.
Üdv, Sonly
Kedves Sonly!
-Valószínűleg igazad van, de én bízom, hátha mégis.
-Köszönöm a véleményed.
Nagyon jó vers grat.csak kár hogy nem olvassák az illetékesek de ők amúgyse értenék meg.
Kedves Szejke!
Köszönöm elismerő véleményed, hogy az illetékesek megértenék-e, azt én is kétlem.
Hát, most aztán egység van, kedves Zagyvapart…
No igen, kérdés, hogy az országot, a nemzetet előbbre viszi-e az egység. Ennek megválszolására 1-2 évet várnunk kell.
Köszönöm, hogy olvastad.
Kedves Feri!
A versed megírása óta eltelt négy év, de csak a naptárban haladtunk előre. Egyébként meg inkább hárafelé.
Sajnos még mindig aktuálisak a gondolatok, amiket megírtál! Csak közben mi lettünk a másik pólus…
Judit
Kedves Judit!
Hidd el én sajnálom a legjobban, hogy négy év után is ilyen "aktuális" vagyok.
Köszönöm figyelmed, és hozzászólásod.
Zagyvapart.