Előttem kígyóztál,
jártam rajtad sokat…
a szíved dobogott ott a talpam alatt.
… Régen éreztem már
földed szívverését…
illatát is vágyom,
no meg a vetését…
Barátaim, a fák, társak voltak mindig,
hittem, hogy mellettem állnak mind a sírig,
jártam kapaszkodva
fel a fellegekbe,
barázdák illata repített mennyekbe…
Nincsenek meg a fák,
a vágy sem szít tüzet,
(talán már te sem vagy…)
– tavasz fakaszt rügyet? –
Porod nem lepi be többé a sarumat,
soha nem tárhatom ki ósdi kapumat,
vén kátyúidon sem ballaghatok végig,
imám sem hallik már
a csillagos égig…
Többé nem leshetem,
hogyan futsz előlem,
amikor sötét éj
borul a mezőre…
– eltakart előlem végleg, mindörökre! –
6 hozzászólás
Keedves Ida!
Sokszor megyünk emlékeinket felkeresni
…de az idö ´befödte´öket!
Nagyon tetszett!
Szeretettel:sailor
Igen, mit sem törődve az érzéseinkkel. 🙂
Köszönöm szépen, kedves sailor.
Szeretettel
Ida
Drága Ida!
Milyen érdekes: az idő, mint egy radír, a fizikai világból gyakran töröl. De a képek, illatok, élmények, érzések mind megmaradnak valahol bennünk, egy másik, de számunkra nagyon is valóságosan létező világban!
Bennem is sok mindent előhoztál…
Nagyon tetszik! 🙂
Ölellek szeretettel:
Ylen
Drága Ylen!
Igen, a világ változik, sok mindennek már csak hűlt helye, de emlékeinkben még él, és hiányzik. Kíváncsi vagyok rá, a mai gyerekeknek mi fog majd hiányozni évtizedek múlva?
Vajon mire emlékeznek vissza nosztalgiázva?…
Sejtettem, hogy benned is emlékeket, érzelmeket kavar…
Örülök, hogy itt voltál. Köszönöm.
Ölellek szeretettel
Ida
Drága Ida!
Az idő nagy varázsló, eltüntet dolgokat, hogy újrateremtsen!
Szeretettel időztem nálad!
Öleléssel: Ica
Köszönöm szépen, drága Ica.
Örültem neked. 🙂
Szeretettel
Ida