Az összedőlt vár romjain állok.
A Széllel versengek, vele kiabálok,
És vele békülök ki. A veszekedést bánom.
S mi ketten felépítjük újra a világot.
A szívem megint borzongatja, miben ott van ő.
S az ordítozás után minden romba dől.
Ő hatalmas, pusztító, én meg csak a nő.
Meg kell bocsájtanom az összes malőrt.
Erős alapon áll az a tíz tégla,
Ami megremeg kettőnk haragjától néha.
S ha repedezne, előkerül a kréta.
Megvárjuk, míg összedől, de megtervezzük még ma.
Nem illünk össze; a Szél, meg én.
De ha kisüt a nap, hozzá vezet a fény.
4 hozzászólás
Milyen szép vallomás, mert az, nem? Nagyon tetszik ahogy újra építitek ami összedőlt. "Megvárjuk, míg összedől, de megtervezzük még ma."
Nagyon-nagyon tetszik. Köszönöm! Era
Szia!
A vers arról szól, hogy az én szerelem egy örök viszály. Nem tudunk élni egyással, de egymás nélkül sem=)
Nagyon örülök, hogy tetszett!
Se veled, se nélküled. Ez pont erről szól, valóban.
Gratula!
köszönöm szépen kedves > !
=)