Néha meg-megrezzen az éjnek fátyola,
Napsugárral játszik a hajnal rőt fia.
Mi alszunk, együtt, ölelésünktől védve,
Szívünk dobbanása, szerelmünk menedéke.
S mikor ajkad parazsára reggel ébredek,
Szemedben látom, én már egy vagyok veled.
Nehéz leírni, mennyit jelentesz nekem…
Várlak… nagyon várlak, mindig jobban, kedvesem!
9 hozzászólás
Nagyon szép. Gratulálok.:)
Köszi Colhicum! 🙂
Könny hull alá a mélybe,
Szerelem tengerébe.
Elemészt az érzés lángja,
Szívem örökké tiéd Drága!
Remélem érted és nem zavaros 🙂
Szeretlek!
Nem zavaros… gyönyörű! És értem. Szeretlek!
Nagyon szép vers,gratulálok!
Köszi szépen Zsolt! 🙂
juj ez nagyon szép!!csodállatos!
Üdy : Dez
Szerintem kardbadőlök! Ez hihetetlenül jó! Mikor volt az mikor ilyen verset írtam én is… De az éjre új hajnal ébred…
:)Hihi, köszike mindkettőtöknek! 🙂 Arik vagytok!