Amnézia
/ prózavers /
Különleges díszítésűek itt a falak,
előbb feltűnik egy X alak, belőle ágaznak többszínű egyenes vonalak,
majd engedve játékos természetüknek vidáman futnak tova, hullámosan,
lágyan közrezárnak virágos réteket, zöldeket, kék eget, rajta madarak,
röpülnek és ha elfáradnak, benne fürödnek a futó fellegek párás sűrűjében.
A vonalak egy tenger hullámaiban végződnek majd szép lassan elcsitulnak.
Egy hajó távolodik a parttól, emberek állnak benne és mosolyogva búcsút
intenek felém. Talán a békesség hajójának nevezném én.
Ez az idilli kép amire szívesen emlékeznék.
De itt maradt minden, ami fáj! Nehéz feldolgozni azt, amit maguk
mögött hagytak! Szép lassan ellopóztak mellőlem, anyám, apám, testvérem
és a többiek.
Ketté válik az életem. Magamban hordozom a születésemnél fogva kódolt génemet,
s amire néném belém nevelt mikorra felnevelt.
Érzelmeim ugyanúgy vannak
ahogyan másnak,
de kinek tulajdonítsam
anyámnak , apámnak.?
Néném mindenre megtanított,
az életben. Ne szoruljak másra,
ruhát teregetni küldött a padlásra,
ha főzöl kedves lányom,
tanuld meg, mibe ,mennyit tegyél
de az ízeket tőle tanultam én ?
A bölcsességet magában hordozta
mind a két anyám.
Az igazival öt évet éltem
én és a testvérem
egy magányos tanyán.
Azért, hogy ne éhezzünk, sokat dolgozott.
Apám beteg volt, mint hadigondozott
nem láthatott csak egyéves koromig,
azután fáradt kezével búcsút int.
Nem bírta sokáig az anyám sem.
Elvitték tőlünk azt is ami nincs,
olyan volt a rendszer.
Kérdem én mi a diagnózis
van –e tudatos amnézia?
Ha nincs, milyen lehet
az ambivalencia?
-Emlékezzen, kiket lát , kiről mi jut az eszébe ?
Azokat látom akiket feledni akartam, mert feledni akartam minden fájó emléket.
Fiatalon eltávozott szülőket, fiatal lánytestvért ki nem élt meg
szerelmet. Nevelőszülőket kik szerettek addig, amíg lehetett. Ölükben
tartják alig pár napig élhetett beteg gyermekemet, aki soha nem kóstolhatott
édes anyatejet. Látom páromat, ki nem várta meg nyíló szerelmemet.
13 hozzászólás
Kedves Zsófi!
Szép ez a vallomásod, benne van az egész életed. A nagy kérdés, kitől mit örököltél, honnan jöttél, milyenek voltak a szüleid, hiszen alig ismerted őket – áthatja az alkotásodat. Mégis, voltak szerető nevelő szüleid, akiknek hálás lehetsz. Szép, szomorú versed meghatott, s együtt éreztem Veled.
Szeretettel
Ida
Kedves Ida !
Mindig szeretettel olvasom a szüleiddel kapcsolatos harmonikus verseidet, novelláidat.
Szép történetek minden gyermek életében vannak, és tudod miért, azért mert gyermekek.
A mai gyermekvilágban is vannak kiegyensúlyozott családban élő gyermekek akik mindent megkapnak, és vannak nélkülözőek is,ugyanúgy mint régen, akiknek csak az jutott, hogy áhítozzák a jólétet. De a maguk kis világában azért mégis jól érezték ill. érzik magukat. magukat. A felnőttkor az más !
Ebben a világban már küzdelmek vannak. Hirearchiák. A lényeg, hogy az ember megtalálja, hogy hol a helye, ott teremtse meg a boldogságot, örüljön egymásnak,családnak, gyermekeinek. A múltat nem lehet elfeledni, én ezzel a verssel állítottam fel emléket elhunytaimnak aki közé valamikor tartoztam.Az életem első húsz évében sajnos el kellett tőlük válnom, és élnem kellett a saját életemet,és a többit a versben már megírtam.
Szeretettel gondolok rád , ölellek, Zsófi
Köszönöm kedves Ida.
Kedves Zsófi!
Nagyon szép formába bújtattad prózaversedet, hiszen annak formája csak egy álló A/4-es. Megadtad a módját szomorú történetednek. Szép szavakkal mesélted el nekünk múltadat. Ha Te is átélted azokat a nehéz időket, amikor lesöpörték a padlásról az emberek nehéz munkával megszerzett vagyonát is. Amikor mi ezt elmondjuk, a fiatalok csak hiszik- vagy nem is hiszik… A szülők és testvérek elvesztése még idős korukban is, nagyon szomorú és fájdalmas, nem még ha fiatalon kellett tőlük örökre búcsúzni és pici újszülöttet elveszíteni… Ilyenkor hiába tennénk, nem sokat ér a vigasztalás, mert átélni mindig fájdalmas és nehéz, az életünket végigkíséri. Mégis azt mondom neked, imával és szeretettel engedd el őket, mint mondják nekik úgy jobb. Nem tudom, igaz-e?
Szeretettel olvastam megható történeted: Kata
Kedves Kata !
Gyermekként átéltem ezeket a borzalmakat, amik sok ember életébe kerültek.Voltak olyan emberek is akik viszont erős akaratúak voltak és a maguk módján védekeztek ellene, ma azt mondják, hogy ismerni kell a törvény kiskapuit is ahhoz, hogy boldoguljon az ember. Hát így voltak ők is vele, az ilyenek voltak az okosabbak akik nem hagyták magukat, de ez volt a legtermészetesebb, hisz a családjukért tették, a megélhetésért. Ellentétben a mai világban a jóléti megélhetés elérése a cél, egyes emberek törvényismereténél.
Az elengedés már megérlelődött bennem, sokat segített, hogy kírtam magamból a fájó érzéseket. Azóta, az élet azok a részletei kívánkoznak ki belőlem amik az élet szebbik oldalát világítják meg.
Köszönöm véleményed, szeretettel várom mindig, Zsófi
Köszönöm kedves Kata !
SÍRNAK A SOROK!
…
Szeretettel:sailor
Kedves sailor !
Örültem, hogy újból érdekelnek írásaim.
Szeretettel, Zsófi
köszönöm szépen sailor !
Drága Zsófikám!
Mindenkinek meg van a maga keresztje, letenni nem lehet. Megható alkotásoddal együtt éreztem, hasonló a sorsod, mint az enyém.
Szeretettel ölellek: Ica
Köszönöm szépen drága Ica.
Kedves Zsófi!
Sokszor jó lenne, ha életünk tragédiáit illetően ránk borulna a jótékony feledés!
Azonban a feledés ráborított súlya alól időnként kibújnak ezek a fájó emlékek, ki tudja miért gyötri magát az elménk a megváltoztathatatlanon?
Érdekes forma, szomorú tartalom.
Judit
Kedves Judit !
A feledéssel együtt elveszítjük a múltunkat. Akkor már nem érezzük a fájdalmat. Egy teljesen új emberré változunk. Az érzelmeinket hagyjuk cserben vele. Ha megtanuljuk azt, hogy csak a szép dolgokra emlékezzünk, akkor olyan mint a rózsaszínű köd, eltakarjuk az élet negatív oldalát. Ez is becsapás, önmagunk becsapása. Így aztán marad a beletörődés, belenyugvás, de sajnos ez nagyon hosszú idő után érhető el, főleg, ha olyan hiányállapotokat kell legyőzni ami a gyermekkorban keletkezett.
Sokat gyötrődtem én is a megváltoztathatatlanon, mármint azon, hogyan lehet emberhez méltóan elfogadni azt ami nem adatott meg és ami csak rövid ideig adatott meg, megcsonkítva az érzelmeimet.
Köszönettel, Zsófi