Csodás üveggömb volt a világ
amibe születtem,
béke és szeretet lakott a szívekben
aztán széttörött
nem lelem helyem.
Bármerre járok
üvegszilánkok,
szúr vagy hasít
a vérem folyik.
Nem jó itt nekem
azt az üveggömböt keresem,
forog a Föld velem
nem itt a helyem,
de azt a régit
sehol sem lelem.
Csak az üvegcserepek
tépik testem, lelkem.
6 hozzászólás
Kedves Ida!
Azt hiszem, azt a régit már csak emlékeinkben leljük…
Gratulálok szép versedhez!
A délibábok csalókák, kedves Ida. Az álmok méginkább.:) Így nem is csoda ha csak cserepekre ébredünk. 🙂
Gratulálok, engem megérintett gondolatvilágod.
Szeretettel.
pipacs
Kedves Judit!
Legalább emlékeink vannak, szépek…
Köszönöm, hogy olvastál.
Szeretettel
Ida
A délibábok és az álmok, igen, csalókák, kedves Pipacs.
Viszont vannak emlékeink, amiben nem csalatkozunk.
Örülök, hogy Téged is megérintett. Köszönöm az értékelést.
Szeretettel
Ida
Burokból jöttünk, s egy burokká válunk,
szétporladó testünk őrzi lelkünk, álmunk.
Magát az életet nem burokban éled,
de óhajtja éned, ezért keresgéled.
Kedves Ida!
Jó, ha valaki így elmélkedik egy versben, és jó, ha valaki így versel elmélkedés közben.
Gratulálok!
Szeretettel:
Millali
Kedves Millali!
Köszönöm kedves szavaid és értékelésed.
Köszönöm ezt a csodás kis verset, amit ide varázsoltál. Mintha csak rólam szólna. :))
Szeretettel
Ida