ha szél fújt volna a kék hegyek felől…
Nem súgtak-búgtak baljóslatú lények,
nem szólt sziréna… és mégis összedőlt.
Érezni kellett volna, de a szívem,
minden dobbanásában másra figyelt,
néha csak úgy, ám máskor talpig díszben,
bár bennem vert, de Neked énekelt.
Csak Neked! és úgy ám, mint senki másnak,
és most itt, hogy romjaim alatt vagyok,
nem kell a szívem, hisz úgyis elásnak
éjfekete tollú, hitvány angyalok.
A szívem, az a süket és vak cafat,
csak dobolja tovább Neked hű dalát,
odaadom, hisz Teveled boldogabb,
nekem már úgysem kell többé odaát.
5 hozzászólás
Nagyon önzetlen,fájóan szép!
Gratulálok:sailor
Szia sailor!
Pedig nem is akarok önzetlen lenni.
Köszönöm, h. olvastad!
Üdvözlettel: Gyömbér
Kedves Gyömbér
Megérte..Ezért az egy szép versért is megérte….
Ágnes
Kedves Ágnes!
Gondolod? 🙂
Köszönöm, hogy erre jártál!
Gyömbér
Azt mondják, minden jó valamire. Szerintem is! A szerelmi csalódás például arra, hogy ilyen nagyszerű versek szülessenek…