Táncoltunk a felhőkön gyermekként,
Boldogan játszottunk álmokat,
Nevettünk együtt a holdfénynél,
És boldogság kísérte álmunkat.
Te voltál bennem a fény,
Engedted, hogy árnyékod legyek,
Te voltál bennem a remény,
Engedted, hogy mindig szeresselek.
Jel voltál az égen,
Hozzám szólt halk szavad,
Úgy hiszem még érzem,
Mit talán most már nem szabad.
Óvtad szívemet, lelkemet,
Nem ismert a bánat,
Kezembe adtad szerelmed,
S együtt éltük a vágyat.
Csodás volt az álom,
Titkon most is vágyom,
De el már nem érhet két kezem…
Pedig érzem még:
Te volnál a végzetem.
5 hozzászólás
Nagyon szép vallomás, szépen megszerkesztve. Különösen a második része tetszett.:)
Szia Colhicum!
Köszönöm a hozzászólást, örülök, hogy tetszett a vers:)
Kedves Gabriel!
Szép, dallamos verset írtál, gratulálok:)
Üdv: Borostyán
Csodásan szép szerelmes vers.
Azt hiszem, ezzel mindent elmondtam.
Örömmel jártam Nálad.
Kedves Gabriel!
Öröm volt olvasni, és szerintem feledhetetlen!
Szeretettel Gratulálok: Falevél