Fülemüle hangja cseng az éjben.
Nagy fájdalom él most e szívben.
Dalolj! Dalolj drága kismadár!
Halljam hangod, mielőtt jő a zord halál.
Legyen dalod az utolsó hang fülemben,
s töltsön be mindent ebben a percben.
Az elmúlás téged ne vegyen karjára!
Te ne hallgass az Ő csábító dalára!
Kis madárka dalolj nekem!
Daloddal szálljon égbe lelkem!
Kis madárka, ott az erdő mélyén…
te itt maradsz szívem rejtekén.
Dalolj! Dalolj, mint vándornak szoktál!
Dalold, mit a megfáradtnak írtál!
Zengj könnyen, vidáman,
mintha nem lenne bú ebben a világban!
Aztán válts mélabúsra! Zengj melódiát!
Énekelj egy csendes, fájó balladát!
Dalold el éltem mint fordult télbe
a nyári szabadságból, örökös rettegésbe!
Fülemüle! Szóljon nekem utolsó dalod,
s repülj aztán tovább, ha úgy akarod.
De maradj, kérlek maradj kicsit még síromnál,
s dalolj nekem, mintha engem siratnál…
5 hozzászólás
Szia!
Nagyon szép, egyszerű szavak versben megalkotva.Gratulálok versedhez.Tetszett!
Üdvözlettel:Selanne
Nekem is tetszett.
Az a dal, szinte benne él a versedben.
Üdv: József
Nagyon szépen köszönöm mindlettőtöknek
Szia Anta!
Van némi hasonlóság Petőfi "Pacsirtaszót hallok megint" című versével, persze ez semmit nem von le a műved értékéből.
Egy igen érett, melankolikus verset alkottál, melyben a szomorúság, az elfáradás és a halál előszele ugyanúgy jelen van, mint a természet és az élet szeretete.
Tetszik a stílusod is, felnőttes, kezd kiforrni.
Szép a versed.
Üdv.:Tamás
Kedves Tamás!
Nagyon szépen köszönöm 🙂 Értékelésed igen sokat számít nekem.
Köszönöm: Anta