Megpróbálok nem gondolni rád.
Megpróbállak elfelejteni.
Szavak csupán, mindegyik emberi.
A homokos partot elönti a víz.
A sziklák mind porrá omlanak.
A habok zúgnak némán, hallgatag.
Hiú fürtjeim alól fénylik fel szemem.
Súgja minden, hogy tied nem vagyok.
Nem mint szerelmes, mint bűnös hallgatok.
Csípős szél fúj be ablakomon át.
Lengeti függönyöm mindig, szüntelen.
Fagyott az ég s a föld is idelenn.
Megpróbállak elfelejteni;
megpróbálok nem gondolni rád.
Halott a szív, a szó, a bűn s a vád.
1 hozzászólás
Második olvasásra már szinte láttam az “elmélekedés” helyszínét. Szerintem kicsit körülményes néhol a megfogalmazás, de szép, a rímelése és a “majdnem keret” pedig különösen tetszik. Üdv, Poppy